Medve járhatott Siroknál, a polgármester óvatosságra int
#demokratikus koalíció
Gyurcsány Ferenc: át kell gondolni, hogy mihez kezdjen a DK Mirkóczki Ádámmal
Amúgy pedig szerinte az ellenzék együttműködésre van ítélve, aki ebből kilép, az DK ellenfele.
A DK kifizeti egy tüntetésen megbírságolt, ételfutárként dolgozó aktivistája büntetését
Azért kapta a 75 ezer forintos bírságot, mert kerékpárjával szándékosan akadályozta a forgalmat indokolatlanul lassú haladásával.
LMP-s politikus kapta Dobrev Klára parlamenti mandátumát, így megvan a párt frakciója
A főpolgármester helyére beülő párbeszédes politikus is mandátumot kapott.
Gyurcsány Ferenc: Súlyos vereséget szenvedtünk
A DK elnöke szerint bár rossz volt a kapitány, a hajó legénységének együtt kell maradnia.
Lejárt az idejük, eljött a mi időnk – Gyurcsány Ferenc évet értékelt
A volt miniszterelnök a Fidesz szavazóira is gondolt, szerinte Hunnia és Pannónia együtt kell hogy éljen.
Demokratikus Koalíció: a végletekig kiállunk Berecz Mátyás mellett
A képviselőjelölt kirúgása az ellenzéki szervezetek szerint politikai üzenetet is hordoz. Most választott pártja is megszólalt az ügy kapcsán.
Az állami rádió tényként közölte a Gyurcsány-filmben eljátszottakat, a DK perelni fog
A közmédiában elhangzott, hogy 2006-ban Dobrev Klára döntött "az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről".
Márki-Zay: lejárató dokumentumokat küldött rólam a Fidesz a DK-nak
Így próbálta megzavarni az előválasztás eredményét a kormány.
Ezt is megértük: a Jobbik elnöke arra buzdít, hogy a DK-s Berecz Mátyásra szavazzanak az emberek
Jakab Péter pártja nem állít saját jelöltet az egri előválasztáson, ehelyett a Demokratikus Koalíció színeiben induló volt alpolgármester mögé álltak be.
Megszólalt az egri DK-s rendezvényen fegyvert rántó férfi: "Mi elutasítjuk az erőszakot és nem voltunk erőszakosak"
A végén még az is kiderül majd, hogy ott se voltak.