Skip to main content
2025. május 14., Szerda, Bonifác névnap

2024. okt. 03. Csütörtök, 12:43 | Csarnó Ákos | Eger ügye
Címkék: Eger, közgyűlés

Megalakult az új egri közgyűlés

Mindenki letette a nagyesküt

Pajtók Gábor (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő köszöntötte a Közgyűlést és a meghívott vendégeket. Úgy látja, hogy most békésebb és szeretetteljesebb a hangulat most, mint öt éve volt. Gratulált az elnyert mandátumokhoz.

Domán Dániel javasolta, hogy a szervezeti és működési szabályzatról szóló 8-as napirendet– időkorlát nélkül tárgyalják. Ezt nem fogadta el a testület mert már – a polgármester szerint átbeszélték. Szintén elutasították Pál György kezdeményezését, hogy a 14-es pontot, ami az EVAT Zrt. Alapszabályának módosításáról és az EVAT Zrt.-vel kapcsolatos személyi döntésekről szólt, bontsák két részre.

Dr. Holtzer Olivér HVB elnök ismertette a választás eredményeit majd a képviselők és Vágner Ákos polgármester is letette az esküt.

Ezután Vágner Ákos ismertette a programját, aminek lényege az volt, hogy békét és fejlődést szeretne a városban. Az alábbi videóban megtekinthetik, hogy mire gondolt az új polgármester:

Egyelőre úgy tűnik, hogy csak egy képviselőcsoport alakult, a Fidesz képviselőcsoportja (tíz fideszes képviselővel), annak vezetője Csákvári Antal lett. (Képviselőcsoportot 3 fő alakíthat).

Gömöri Lászlót főállású alpolgármesternek 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodással választották meg, míg 14 igen, 1 nem szavazattal Gál Juditot társadalmi megbízatású alpolgármesternek, illetve Gulyás Lászlót társadalmi megbízatású alpolgármesternek 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodással.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!