Igen, mi vagyunk azok

Kérdezte egy barátom édesapja az utcában, hogy vannak-e migránsok ott, ahol mi élünk? Mindig zavarban vagyok, mikor valaki ilyet kérdez, hiszen csak azt válaszolhatom, hogy igen, mi vagyunk azok. Ilyenkor, kicsit meghökkennek a népek, személyek, hogy nem így gondolták, hanem, azok, tudodkik, azok a másikok… érted?! Ilyenkor megint köhécselek, hogy tényleg higgyék el, mi is pont olyanok vagyunk, idegenek, akcentusos arcok, akik furcsán intézik a dolgaikat, a brit temperamentumhoz képest heves, balkáni kommunikációnk ijesztő is lehet. Erre megint kérdeznek, hogy itt arra gondolok, és én persze tudom, mit akarunk kihozni a dologból, hogy mi van a fekákkal, meg az arabusokkal, meg a tellolistákkal ugye, akik fenyegetnek minket és elfoglalnak. Ilyenkor már meglehetősen fáradt vagyok a beszélgetéshez, olyan mint egy legóvárosban lenni, olyan unalmasan ugyanazt kérdezi mindenki, mindenhol, hogy ez, meg az. Panelbeszélgetések teszik ki az életünk nagy részét, égetjük a drága időt. Valahol ez rettenetes. De mit kérdezhetne az ember, hiszen magunk is tucatemberek vagyunk, tucatfüggőségekkel, tucatvágyakkal. Rohanás, jön a Fekete Péntek, tömegverekedés a leértékelt tucatkacatokért. Rettenetes…
Ennek a skóciai útnak, nagyon sok hozadéka van, s oly nehéz felsorolni őket. Sokáig dühös voltam azokra, akik kiprovokálták ezt, (s most is nagyon zabos vagyok rájuk, holott ezek a kleptomániás álkeresztlények, fele (extazy) barátaim, csatornán csúszó, vadászok azok, akik kinyitották sokadjára nekünk az ajtókat és kirepülhettünk a kalitkából…) de el kell ismernem, olyan mennyiségű kaland és értékes tapasztalat jutott nekünk, amit azért nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ilyenkor megértem, hogy amikor ilyen, nekem nagyon alap kérdéseket tesznek fel emberek, megértem, hogy nem kérdezhettek mást, hiszen onnan, csak ezt lehet kérdezni. Emlékszem, mikor egyszer Brüsszelben, Széchenyi Andrea fogadásán, az angol nagykövet mellett ültem és ezek az emberek, kedvesen érdeklődtek felőlem, én meg válaszolgattam a saját életemről… Na ott értettem meg, hogy ők olyan más polcon vannak, tapasztalati tudásuk és életstílusuk miatt…, hogy elszégyelltem magam. Elpirulhattam, mert megértettem, hogy gyermeteg látásmódom paraszti eme közegben, nagy kalandjaim gyerektörténetek és erről senki nem tehet. Érdeklődve hallgattak, de tudtam, hogy ez neveltetésükből fakad, nem azért, mert bármilyen érdekeset hallhatnak tőlem.
Jó lecke volt.
Hogyan érthetnénk meg másokat, félszavak, hiedelmek, vélekedések, torzítások, sejtések, otromba újsághírek, félművelt riporterek 21 másodperces bejelentkezései alapján? Hogyan tudhatunk meg bármit arról, hogy mi zajlik a világban, kétbites politikusok dekódolásai alapján, tanár nénik tolmácsolásában, utcai zuhanyhíradókban, vagy Facebook-csoportokban? A tudás, kizárólag tapasztalati lehet, és mikor kérdezgetnek, hogy mi van a másokkal, ott, 3000 kilométerre, én nem tudok felelni, mert nem lehet a vaknak színekről beszélni, süketnek zenéről. Én sem értem például egy homokhátsági farmer gondjait a vízzel, mert sosem volt napraforgótáblám.
Tegnap felhívott egy kétségbeesett apa, akinek autista a fia. Kérte, hogy adjak elérhetőséget egy terapeutához, mert tehetetlen. Értettem ezt az embert, ellentétben a homokhátsági farmerrel, mert nekem is speciális gyerekem van. Meghallgattam, bár segíteni nem tudok, annyit tehetünk egymásért, hogy meghallgatjuk egymást és időt áldozunk a másikra. Hallgattam, mesélt róla, hogy ő soha nem akart ennek a klubnak a tagja lenni. Mondtam neki, hogy senki nem így tervezte. Néha olvasom, hogy speciális gyerekek szülei, arról papolnak, hogy nem adnák oda a speciális (és ide mindenki beírhat más jelzőket, de persze ilyet nem teszünk, mert nem píszí…) gyereküket egy egészségesért, mert ez milyen jó iskola. Régebben szerettem volna megütni ezeket a Facebook megmondókat, mára eljutottam oda, hogy megcsóválom a fejem, lehet tényleg így látják?! Jó rabszolga, elfogadta gazdája simogató kezét. Érdemes lenne meghallgatni az egykori blőd Familia KFT sorozatból az egyik iker podcast-beszélgetését, ahol őszintén arról beszél, hogy az autista gyereke szétszedte az életét, és neki senki ne mondja, hogy ez felemelő. Az autista gyereke egy nonstop feladat, ami élethosszig fog tartani és emiatt nem tud figyelni sem magára, sem a többi gyerekére.
Ki akart a klub tagja lenni? Ki akart menekült lenni? Ki akart palesztinnak születni és futni, de ki akart zsidó lenni, akit leköpnek egy repülőtéren, egy olyan kormány politikája miatt, akit lehet, hogy ő elítél…?! Ki akart szír lenni és hónapokig gyalogolni, hogy egy tetű, disznóhúsos szendvicset adjon neki a Keleti pályaudvaron várva a németországi vonatra? Ki akart ujgur lenni kínai koncentrációs táborban, tibetiként megfigyelve? Ki akart oroszokért meghalni messzi északról, mondjuk, egy kabar vagy burját? Ki akart deportálva lenni, mert egy fogyatékos lett az USA elnöke? Ki akart menekült lenni? Ki akart Skóciába költözni? Ki?
Egyszer egy nagyon tehetős skót család kertjében dolgoztam. A kövek közötti réseket töltöttem ki fúgával. Kijött a tulaj és leült egy padra. Kérdezgette honnan vagyok és mit csinálok az életben. Igen meglepődött, hogy tanár voltam, csóválta a fejét, mikor elmondtam, milyen kompromisszumokat nem tudtam már megkötni, hogy miért is kell itt lennem? Beszélgettünk arról, hogy miért indulnak el emberek. Kérdeztem, hogy őt például zavarják-e a bevándorlók, kérdeztem, hogy lát-e veszélyt a menekülteket szállító kis hajókban, illegális átkelőkben? Hisz-e az itteni szélsőjobbnak?
Nézett rám, nézte a földet.
-Tudja, én azt hiszem, hogy mindenhol csak emberek vannak. Persze, vannak mindenhol extrémisták, akik bajt csinálnak. De alapvetően az ember mindenhol csak egyet akar. Enni, inni, aludni, biztonságos fedelet, békességben nevelni a gyereket, ennyit akar az ember. Hogyan haragudhatnék én bárkire…
Tegnap este úszni mentünk a fiammal. Már elmúlt 11 éves, Down-szindrómás kisfiú. Érdekes, hogy a magyarban a mongolidióta kifejezés, milyen széles körben alkalmazott. Korábban én is használtam, amíg… amíg nem voltam a klubban. Mióta a Szinetár Dórának ilyen gyereke született, pár cuki cikket írt róluk, talán elfogadóbb a társadalom… Kicsit félve látom, mert van egy autista fiú a csoportban, aki nagyhangú, és Andor retteg tőle. Én is néha megborzongom, látom 30 évesen ezt a srácot. Ki fogja őt lefogni, ki fogja terelgetni? Édesapja halál jó fej, szeretettel fordul felé, csak bámulom a türelmét. Na mindegy, robogunk az uszoda felé, át Edinburgh történelmi belvárosán, mindenhol lezárások, itt is népszokás az építkezés, lezárás kombó. Andor felém fordul.
- Apa, a kisfiúnak is van X-kromoszómája?
- Nincs kisfiam, ő autista, neked van, mert te vagy Down-szindrómás.
- Apa, de én nem akarok downos lenni, én is olyan akarok lenni, mint a többi gyerek!
- De kisfiam, ez nem lehet, de tudod azt mondta Leanne (terapeutája), hogy te vagy a legjobb állapotban lévő downos, akit egész életében látott. Érted, bármi lehet belőled! (aAmúgy nem…)
- De én nem akarok ilyen huhugó gyerekekkel lenni, idegesítenek, én normális gyerekekkel akarok bandázni és játszani! Nem akarok downos lenni!
Döbbenten nézek oldalra, majdnem lenyelem a nyelvem.
- Meg apa, mi lesz a halottakkal?
- Hogyan?
- Mi lesz a halottakkal? Kik ássák el őket?
- Hát tudod, van olyan munka, hogy sírásó, meg hullaszállító…izé…
- Miért nem hagyják őket az utcán?
- Mert ez olyan civilizáció, ahol eltemetjük a holtakat.
- És mit csinálunk, ha halottak vagyunk?
- Semmit szívem, alszunk, nagyon sokáig alszunk…
- Te is meghalsz majd, apa?
- Egyszer igen…
- Apa , kérlek, ne hagyj itt engem egyedül ebben a világban!
Nézek oldalra, erre a csillogó szemű kisfiúra. Azt hiszem, ha türelmetlen embert látok majd a jövőben, ezt a sztorit fogom neki elmesélni.
Azt hiszem, ez könnyen felfogható…
Úgy mond, civilizációkon áthidaló.
Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!























