Már mentőkocsikat is javítani fog Mészáros Lőrinc autószerelő cége, évi egymilliárdért
#emberölés
Megszületett a jogerős ítélet az ózdi tehénpásztort agyonverő fiatalok ügyében
A legidősebb fiú börtönbe kerül, két társa javítóintézetbe.
VIDEÓ – Két évvel meghosszabbították annak a nőnek a büntetését, aki magára és rokkant édesanyjára gyújtotta a lakást Gyöngyösön
A nő nem kért segítséget, ezért az idős asszony halálra égett.
Öngyilkos akart lenni, ezért gyújtotta magára és rokkant édesanyjára a lakást egy nő Heves megyében
Az idősebb nő menekülni próbált, de elesett, a lánya pedig csak kint ült a lépcsőn és várta, mi lesz.
Annyi vér volt a hatvani anyagyilkosság tetthelyén, hogy még a rendőrök is megdöbbentek (VIDEÓ)
Karácsonykor már öngyilkos akart lenni a férfi, már akkor is csupa vér volt a lakásuk.
Többször próbált már önmagával is végezni a hatvani anyagyilkos
Tettének okát még mindig nem árulta el.
Emberölés Hatvanban: egy férfi leszúrta idős édesanyját
A nő a helyszínen meghalt.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki agyonszurkált egy beteget a Covid-osztályon: ez várhat rá
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető a támadó.
Kettős emberölés Salgótarjánban: mindkét áldozatára késsel támadt a férfi
Egyiküket élettársával ölte meg. Az ügyük most került az ügyészség elé.
Emberölés Füzesabonyban: első fokon 18 év fegyházat kapott a késelő
Döntött az egri bíróság.
Állam elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják a bírók és politikusok megölését tervező csoport vezetőit
A magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport halállistáján Orbán és Gyurcsány is szerepelt.
Halálos tűz Gyöngyösön: fegyház várhat a közös lakásukat az anyjára rágyújtó nőre
Miután felcsaptak a lángok, csak kisétált anélkül, hogy a nehezen mozgó, idős édesanyjának segített volna.
Lezárt nyomozás: érettségijét ünnepelte egy fiú Gyulán, majd odament egy éppen hazaérkező kerékpároshoz, és halálra szúrta
A 18 éves elkövető az emberölés után a saját barátját is megsebesítette, majd a holttestet egy talicskával a szemetesekhez vitte.