Skip to main content
2025. december 03., Szerda, Ferenc, Olívia névnap

2021. dec. 28. Kedd, 20:17 | Barna Benedek | Riasztó

Vádat emeltek a férfi ellen, aki agyonszurkált egy beteget a Covid-osztályon: ez várhat rá

Kóros elmeállapota miatt nem büntethető a támadó.

A Fővárosi Főügyészség kedden kiadott közleményében bejelentette, hogy vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki idén márciusban a Honvédkórházban dühöngeni kezdett, többekre rátámadt, egy betegtársát olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő emiatt később életét vesztette. Az ügyészség a támadó kényszergyógykezelésre ítélését indítványozza.

A vádirat szerint a 38 éves kínai férfi március 13-án, a délutáni órákban, a kórház Covid-osztályán

először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolókat meglátva hagyott fel. A férfi két sebészollóval az őt megfékezni próbáló egyik ápolónőre támadt, mellkason akarta szúrni, a megtámadott a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel el tudta hárítani. Ezután a férfi bement a szomszéd kórterembe, ahol az ollókkal súlyosan bántalmazott egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A dühöngő férfit a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie, ennek során az egyik őr mellkasa felé szúrt, az őr azonban elfordította a testét, emiatt csak a kezén szenvedett könnyű sérülést.

sebész-olló-pexels
Fotó: pexels.com (Képünk illusztráció)

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a terhelt – kóros elmeállapota miatt – nem büntethető,

ezért az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését, amely – a társadalom védelme és a terhelt gyógyítása érdekében – egy határozatlan ideig tartó büntetőjogi intézkedés.

A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.

(Indexfotó: Balogh Zoltán / MTI– Képünk illusztráció)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!