2024. április 18., Andrea Lima

Riasztó

#gyöngyös #tűz #emberölés #ítélet #lakástűz

Öngyilkos akart lenni, ezért gyújtotta magára és rokkant édesanyjára a lakást egy nő Heves megyében

Nagy Donát 2022.02.11. 10:36

Az idősebb nő menekülni próbált, de elesett, a lánya pedig csak kint ült a lépcsőn és várta, mi lesz.

 

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott 2015 óta élt együtt nyugdíjas – rendszeres ellátásra, gondozásra szoruló – édesanyjával Gyöngyösön.

Úgy fogalmaznak, hogy viszonyuk időnként feszült volt, gyakran vitatkoztak, azonban még így is nagyon ragaszkodtak egymáshoz.

A pszichológiai problémákkal küzdő vádlottnak nem volt munkahelye, jövedelemmel nem rendelkezett, testvérétől kapott anyagi támogatás biztosította megélhetésüket. Rendszeresen nyugtatót szedett, amelyre alkalmanként alkoholt is fogyasztott.

A vádlott 2020 augusztusában egy délután az elfogyasztott bortól közepesen ittas állapotba került, majd pár órával később öngyilkossági szándékkal egy aromamécsessel meggyújtotta a szobája ablakában lévő függönyt.

A tűz gyorsan átterjedt a lakás többi részére, amely elől az idős, mozgáskorlátozott asszony a fürdőszobába menekült, ahol elesett. Onnan egyedül nem tudott felkelni és segítséget sem tudott kérni. Lánya eközben kisétált az égő lakásból és leült a 14 lakásos társasház lépcsőházában. A tűzről nem értesített senkit és édesanyja kimentéséhez sem kért segítséget, így az idős nő a helyszínen életét vesztette.

gyöngyös lakástűz
Fotó: police.hu

A felgyújtott lakásnak a vádlott által nyitva hagyott ajtaján keresztül mérgező égéstermékek áramlottak a lépcsőházba, ezért a lakásokból kimenekülő személyeket füstmérgezés veszélye fenyegette. A házban a vádlotton és a sértetten kívül még legalább 15 személy tartózkodott.

 

Az Egri Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélete. 

 

Az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény alapján a vádlott beszámítási képessége a cselekmény idején közepes fokban korlátozott volt, emiatt ítélte őt a bíróság a törvényi minimumot el nem érő tartamú szabadságvesztésre.

 

A vádlott és védője tudomásul vették az ítéletet. Az ügyészség az ítélet ellen a vádlott terhére, a büntetések súlyosítása érdekében fellebbezett.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló