2022. december 3., Ferenc Olívia

Riasztó

#gyöngyös #tűz #ügyészség #vádemelés #emberölés #kékfény #lakástűz

Halálos tűz Gyöngyösön: fegyház várhat a közös lakásukat az anyjára rágyújtó nőre

Nagy Donát 2021.08.12. 10:51

Miután felcsaptak a lángok, csak kisétált anélkül, hogy a nehezen mozgó, idős édesanyjának segített volna.

 

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a gyöngyösi nővel szemben, aki tüzet gyújtott abban a lakásban, ahol édesanyjával együtt élt, majd miután már az egész lakás lángokban állt, kijött onnan anélkül, hogy a nehezen mozgó sértettnek segített volna az ingatlan elhagyni, így az idős nő a helyszínen életét vesztette.

 

Az ügyészség közleménye szerint vádlott és édesanyja hosszabb idő óta együtt éltek egy gyöngyösi társasház első emeleti lakásában. A felek ragaszkodtak egymáshoz, de viszonyuk feszült volt, gyakran vitatkoztak egymással.

 

Még 2020. augusztus 17-én az esti órákban a vádlott egy aromamécsessel meggyújtotta szobája ablakában a függönyt, mely következtében a lángok a lakás többi részére is átterjedtek.

A idős, mozgásában korlátozott anya a tűz elől a fürdőszobába menekült, ahol elesett és nem tudott felkelni, illetve segítséget sem tudott kérni.

A vádlott édesanyja nélkül elhagyta az égő lakást, leült a lépcsőházban, a tűzről senkit sem értesített és a kiérkező rendőröknek nem mondta meg hol van a sértett, hanem belenyugodott abba, hogy a szülő meg fog halni.

10-szamu-kep_logozott
Fotó: Ügyészség

A sértett súlyos égési sérüléseket szenvedett, ezentúl jelentős fizikai fájdalmat kellett elviselnie halála előtt, melyben szén- monoxid mérgezés is szerepet játszott.

 

A lakásból a lépcsőházba kiáramló mérgező égéstermék miatt a többi lakó füstmérgezés veszélyének volt kitéve. A lángok csak a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően nem terjedtek teljesen át más lakásokra, azonban a cselekmény így is több ingatlanban közel három milliós kárt okozott.  

 

A Heves Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a – letartóztatásban lévő – vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki, mellékbüntetésül tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezze a tetemes bűnügyi költség megfizetésére.

 

(Indexfotó: police.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló