Eger karácsonyfája ismét kerestetik
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a salgótarjáni kettős emberölés ügyében – adta hírül pénteken a police.hu.
A nyomozás adatai szerint a hajléktalan életmódot folytató M. Szabolcs 2021. január 11-én éjszaka Salgótarján belterületén egy híd alatt szóváltásba keveredett nő ismerősével. Ezt követően a férfi késsel, több alkalommal megszúrta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A holttestet másnap találták meg.
Elfogását követően a hajléktalan egy korábbi emberölést is beismert, és kiderült, hogy azt nem egyedül követte el – a rendőrségi közlemény szerint ez 2020 nyarán történt. M. Szabolcs élettársával, V. Szilviával a megyeszékhely belvárosában, szerelemféltés miatt, több késszúrással megölt egy hajléktalan férfit, akinek holttestét V. Szilvia rejtette el a helyszín közelében. A holttestet a nyomozók a terheltek által megjelölt helyszínen megtalálták és azonosították.
A jelenleg is letartóztatásban lévő 45 éves M. Szabolcs ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés és az 50 éves V. Szilvia ellen társtettesként elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. Miután ezt befejezték, az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.
(Indexkép forrása: Agria TV / Facebook)