2024. április 16., Csongor

Riasztó

#hatvan #gyilkosság #emberölés #anyagyilkos

Letartóztatták a hatvani emberölés gyanúsítottját

Nagy Donát 2022.01.08. 14:46

Mivel több mint 10 évet kaphat, ezért fennállna a szökés és elrejtőzés veszélye.

A Heves Megyei Rendőrfőkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, írja az Egri Törvényszék Sajtóosztálya.

Az ügyben a Heves Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit az Egri Járásbíróság egy hónapra elrendelt.

A most letartóztatott személyt azzal gyanúsítják, hogy az általa is lakott hatvani társasház egyik lakásában megölte egy idős hozzátartozóját.

 

A bíróság döntésének indoka, hogy a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett – 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, figyelemmel a gyanúsított személyi körülményeire is.

 

A döntés végleges, mind az ügyész, mind a gyanúsított, mind pedig védője is tudomásul vette.

 

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló