A szabadság zászlóval érkezik. Vagy porszívóval.

Freddie Mercury háztartási kötényben porszívózik, és ez nem paródia. Ez vallomás. A klip 1984-ben berobbantotta a kamerát, az emberek nappalijába, mert kiderült: a szabadság nem úgy néz ki, ahogy a világ elvárja. A dal három akkordból él, de a három akkord mögött egy olyan ember áll, aki tudja, hogy a börtön nem kívül van. A „break free” nem kitörés. Pusztán beismerés, hogy eddig önként maradtál bent. Ezt a számot mindenki ismeri, de aki igazán hallja, az utána a feleslegest kapcsolja ki az életében. Nem a rádiót. Írta: Barna Krisztián

A világ egyik legnagyobb rockzenekara hirtelen nem stadiont épít, hanem szerepet robbant. A I Want to Break Free már az első képeivel jelzi: itt nem egyszerű retróslágerről lesz szó. Ez a dal kineveti azt a ketrecet, amelyben tegnap még illedelmesen üldögéltünk.

A Queen 1984-es száma azért üdítő, mert a szabadságvágyat nem hősi pózban mutatja meg. Nincs kard, nincs szikla, nincs naplementés nagy eskü. Van helyette nappali, háztartási rutin, jelmez, irónia és egy mondat, amelyet szinte minden ember kimondott már magában: ki akarok törni.

Mielőtt továbbmegyünk, itt lesz az eredeti klip, mert ezt a dalt nem érdemes csak olvasni. Látni is kell. 

A dal 1984-ben futott nagyot, a Queen The Works korszakához tartozik, és az Egyesült Királyságban a 3. helyig jutott. Az Official Charts adatai szerint 7 hétig volt Top 10-ben, összesen 15 hétig szerepelt a Top 100-ban. Ez nem háttérzene volt. Tömegélmény.

A cím egyszerű. Talán túl egyszerűnek is tűnik: ki akarok törni. Csakhogy pont ettől működik. Nem magyarázza túl a szabadságot. Nem ír köré filozófiai kerítést. Nem kéri meg az embert, hogy előbb olvasson végig három fejezetet az önazonosságról. Csak kimondja azt, amit sokan évekig kerülgetnek: elég volt.

És itt jön a lényeg. A legtöbb ember azt hiszi, tudja, miből akar kitörni. Rossz munkahelyből. Rossz kapcsolatból. Rossz városból. Rossz családi mintából. Rossz elvárásokból. (Rossz pártból) Aztán amikor végre kinyílik az ajtó, ott áll zavartan, mint akit kiengedtek a ketrecből, és hirtelen hiányzik neki a rács. Mert a rabság néha nem csak kívül van. Sokszor már belül berendezte a nappalit.

A cikk szerzőjének verseskötete: Barna Krisztián: A vers testté lesz

A Queen dala ezért nem sima szabadsághimnusz. Inkább annak a pillanatnak a zenéje, amikor az ember rájön: a szerep, amelyet visel, lassan ráégett. A kedves gyerek. A jó férj. A jó feleség. A csendes alkalmazott. A mindig erős apa. A mindig mosolygó nő. A mindig elérhető kolléga. A vicces barát. Aki mindent bír. Aki sosem kér. Aki mindig megérti. Aki lassan eltűnik a saját alkalmazkodása mögött.

És akkor jön Freddie Mercury porszívóval.

A klip zsenialitása éppen itt kezdődik. A Queen tagjai női ruhákban jelennek meg egy brit háztartási paródiában, a jelenet pedig a Coronation Street világára játszik rá. A videót David Mallet rendezte, és a drag jelenetek hamar a popkultúra egyik legismertebb képsorává váltak.

Ez elsőre poén. Másodikra pontosabb, mint egy önismereti tréning túlárazott kávészünettel. Mert a klip nem egyszerűen beöltözteti a zenekart. Nevetségessé teszi a szerepeket. A háziasszonyt, a családi rutint, a normálisnak hazudott bezártságot, a reggeli mechanikát. Freddie nem hősi pózban szabadul. Nem karddal a kezében áll egy sziklán. Porszívózik, bajusszal, parókával, szoknyában. A szabadság néha így kezdődik: röhögni mersz azon, amiről tegnap még azt hitted, szent szabály.

(Várlak a verses oldalamon) 

"Egy érzés visszahúz, hej, Nem tudom feledni, azt, amit te tudsz, De bátorság kell, Kezem a kilincsen:

Ó, hogy szabadulnék mégis," Részlet.

Ezért nagyobb ez a klip, mint a botrány körülötte. Nem a ruha a lényeg. A szerep a lényeg. Az, hogy a társadalom mennyi jelmezt ad ránk, aztán megsértődik, amikor valaki túl jól mutatja meg a varrást.

A dalban közben ott van a szerelem is. De ez sem egyszerű romantikus szál. A szabadságvágy és a szerelem furcsán összekapcsolódik benne. Mintha az ember egyszerre akarna kiszabadulni valamiből, és közben mégis kötődni akar valakihez. Ez a legemberibb ellentmondás. Szabad akarok lenni, de nem akarok egyedül maradni. Ki akarok lépni, de félek, hogy az ajtó után nem tér, csak huzat vár.

A modern ember ebben különösen erős. Mindentől szabadulna. Közben mindentől fél. Ki akar törni a rendszerből, majd visszanéz, hogy jön-e vele valaki. Le akarja venni a szerepet, majd megijed, hogy nélküle üres lesz az arca. Itt már nem a Queen beszél. Itt mi vakarjuk a belső tapétát.

A I Want to Break Free azért marad velünk, mert nem ad használati utasítást a szabadsághoz. Nem mondja meg, melyik ajtót csapd be, kit hagyj ott, melyik életet égesd fel magad mögött. Csak odateszi eléd a kérdést, mint egy kulcsot az asztalra: biztos, hogy szabad vagy, vagy csak megszoktad a saját ketreced berendezését?

Ez a dal így lesz több retróslágernél. Egy háromperces belső riasztó. Vidámnak tűnik, dúdolható, közben gyanúsan pontos helyen nyomja meg az embert. Mert mindenki ki akar törni valamiből. A nehezebb rész csak utána jön.

Megnevezni a ketrecet.

Még nehezebb: felismerni, hogy néha mi magunk tartjuk zárva.

Kikötő hírlevél: Versvideók és versdekódolások mentése az e-mail fiókodba

indexkép: wikipedia