Nagy eredményként tálalta az egri Közgyűlés választások előtt tartott utolsó ülésén Vágner Ákos polgármester a Dobó István Laktanya önkormányzati tulajdonba kerülését. Alapvetően tényleg egy szép siker lenne ez, csakhogy nemcsak ő, de a teljes fideszes képviselő-kánon is csak az érzelmekre játszott, észérvek helyett a „szép emlékeket” vették elő magyarázatok híján. 

A laktanya hányattatott sorsa akkor kezdődött el, amikor évtizedekkel ezelőtt az itt állomásozó felderítőket máshová helyezték át, és a laktanyát bezárták. Hiába esett át előtte egy komolyabb felújításon, gyakorlatilag parlagon hagyták: se fűtés, se valódi állagmegóvás, se karbantartás; évszakonként változatos vegetáció jellemezte egyre súlyosbodóan a környéket.

Az egriek és főleg a környéken lakók jogos igénye volt, hogy az ingatlanegyüttes sorsa rendeződjön: az enyészet helyett legyen gazdája, és ne a város romló szégyenfoltjaként virítson. Ezért aztán minden városvezetés valamilyen módon megpróbálkozott azzal, hogy a témát napirendre vegye. 2012-ben, a Habis-érában kezdődött a keresgélés, hogy aztán kampányban már a migránsbetelepítés rémképét is felfessék, de volt terv csendőrlaktanyaként való hasznosításra, közigazgatási vagy egészségügyi funkcióra egyaránt. Átmenetileg a bíróság pár épületében működött, illetve most városi hivatalok működnek ott.

Rengeteg ötlet felmerültahasznosításra, erről videónk is beszámol:

Vágner Ákos elmondása szerint hosszú ideje tárgyalnak, készítik elő az ingatlan megszerzését, és most el is jutottak oda, hogy a város tulajdonába kerülhessen az ingatlan. A laktanya egri tulajdonba kerülését egy több ingatlant felsorakoztató, többszereplős szerződés alapozza meg. Ennek a szerződésnek azonban vannak beszédes részletei, amelyek a fideszes képviselők és városvezetők elszólásaival kiegészítve megvilágítják az eljárás valódi, ám hátsó szándékát.

Az előterjesztés egyik furcsasága az, hogy soron kívül terjesztették elő pedig Pajtók Gábor országgyűlési képviselő és Vágner Ákos még közös sajtótájékoztatót is tartott pár nappal korábban. Ez azt jelenti, hogy bizottság nem látta az anyagot (több száz oldal, szerződés, kimutatások, értékbecslések, ide kattintva olvasóink is meggyőződhetnek erről), csak a tárgyalás előtti napon, kevesebb mint 24 órával a döntés előtt volt megismerhető, nemcsak a képviselőknek, de a polgármester saját beismerése alapján még neki is. 

Erre az a nyilvánvaló magyarázat, hogy a közelgő választások előtt még „el kellett intézni a kérdést”, nehogy a bizottsági tárgyalás és a vélhető elfogadás között esetleg az egriek megismerhessék a részleteket, és kérdéseket fogalmazzanak meg.

Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy Gulyás László alpolgármester – aki ráadásul annak a körzetnek az önkormányzati képviselője is egyben, ahol a laktanya található – beismerte, hogy nem tudja, mi van a 3,7 hektár területű ingatlanon, milyen állapotok uralkodnak ott. asonlókról erősítették meg az egrieket a többi fideszes képviselő is. Felettébb furcsa, hogy egy ekkora horderejű döntés előtt a komplett városvezetésnek fogalma sincs arról, mit kap, de azt hatalmas sikerként könyveli el. Türelmet kérnek az egriektől és ötleteket - majd a jövőben, miután megismerik az ingatlant.

Jogos a kérdés: ki az az egyszerű ember, aki úgy vesz egy házat – és nem egy 3,7 hektáros épületkomplexumot –, hogy nem nézi meg? Hát még egy önkormányzat?

És akkor a szerződés lényegi elemeihez is eljutunk

A szerződés első pontja rögtön meg is nevezi a lényeget, vagyis hogy itt most az egyház részére történik minden, ráadásul azt a város kezdeményezte:

Az Eszterházy Károly Egyetem fenntartói jogának az Egri Főegyházmegye részére történő átadásáról és az ehhez kapcsolódó vagyonjuttatásról szóló törvény alapján az MNV Zrt. feladata egyes, önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok állam javára történő megszerzése, valamint azok Egri Főegyházmegye részére történő tulajdonba adása. E jogszabályi kötelezettség végrehajtásával összefüggésben az Önkormányzat cserejavaslattal kereste meg az MNV Zrt.-t.

A szerződés hat ingatlant sorol fel: ebből négy kerülne az önkormányzat tulajdonába, kettő pedig az államéba, majd azt követően az egyházéba. A négy, immáron önkormányzati tulajdon a laktanya, a II. Kórház sportpályája a Bartakovics utcában, valamint ipari területek a déli városrészben, cakompakk 1,6 milliárd forint összértékben.

Ezzel szemben nem pénz, hanem két ingatlan kerül az államhoz: a volt Mezőgazdasági Iskola, illetve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem „B” épülete. Ezekben egyházi tulajdon és használati jog is fennáll, de egyetemi oktatás is folyik bennük. A csere értéke tehát mindkét oldalon 1,6 -1,6 milliárd forint, vagyonnövekedés semelyik oldalon nincs, az majd az egyház „oldalán” fog jelentkezni a fentebb említett törvény alapján.

Az egyik feltűnő elem, hogy a laktanya mindösszesen 1 milliárd forintot ér az előterjesztéshez csatolt 47 oldalas értékbecslés alapján. Ahogy az is, hogy a „B” épület 660 milliót ér, a mezőgazdasági komplexum pedig 980 milliót.

Egy gyors keresés az egyik ingatlanértékesítő internetes portálon hamar kiadja, hogy a laktanyától pár utcányira egy lakóingatlan 300 millió forintért keresi új gazdáját. Ehhez képest gyanús a laktanya 3,7 hektáros területe, a sok épület ellenére számított 1 milliárdos érték.

Mondhatnánk – mint ahogy Gulyás László alpolgármester mondta is –, hogy micsoda vagyonszerzés ez, csakhogy ez így nem igaz. Ugyanis a „vagyonszerzés” ellenében van vagyonvesztés (a „B” épület és a Mezőgazdasági Iskola), illetve egy vasa sincs a városnak karbantartani (nemhogy felújítani) a laktanyát.

Ha korábban az volt az érv a szintén 960 millió forintért, szintén az egyetemen keresztül az egyháznak átjátszott volt Ifiházzal kapcsolatban, hogy azért kell eladni, mert nem lehet fenntartani, és amúgy is kell a pénz a fűnyírásra és a rágcsálóirtásra, akkor a léptékekkel nagyobb laktanyára honnan lesz fedezet?

Itt merül fel a hátsó szándék

Fontos, hogy az egyházaknak lehetőségük volt minden olyan ingatlant elkérni az önkormányzatoktól, amit csak megkívánnak, az alapján, hogy ott bármilyen egyházi jellegű tevékenység (oktatás is) folyik. De ez a megoldás nagyon drasztikus lett volna itt, Egerben, ahol az érsekség gyakorlatilag szabadon válogathat a városi ingatlanok közül. Ezért is lett kitalálva ez az állam–önkormányzat–egyház „táncrend”, amit a szerződés rögzít, és amely azzal kezdődik, hogy minden az egyház érdekében történik Eger kezdeményezésére.

EKKE, "B" épület, forrás: facebook

volt Mezőgazdasági Középiskola

A finanszírozás tekintetében a polgármester elismerte, hogy a laktanya – noha a lakóterület kellős közepén helyezkedik el – elsősorban gazdasági hasznosításra képzeli el. Amennyiben a vizsgálatok után kiderül, hogy nem alkalmas arra, csak akkor gondolkodik a környékhez igazodó hasznosításban. Arra a jogos kérdésre, hogy miből tudná megoldani a felújítást a város, érdemi válasz senkitől sem érkezett, csak nosztalgiázás, régi történetek arról, hogy milyen jó is volt, amikor még a laktanyában volt élet.

Ha abból a szempontból nézzük az egész csereügyletet, hogy az egyház szeretne megszerezni két ingatlant – szemérmesen, nem direktben, arcba tolva, hanem az állami közreműködést kihasználva –, akkor valamit adni kellett cserébe, és nyilván nem egyházi ingatlanokat, hanem államiakat.

Az ördögi részlet pedig a következő:

• egy leromlott, nevetségesen kevésre értékelt ingatlan kerüljön a városhoz,
• az kis idő után ismerje el, hogy nincs pénze sem felújítani, sem hasznosítani,
• ezért eladja két-háromszoros áron egy vagy több tőkeerős befektetőnek (az értékbecslés is említi, hogy akár több részre bontva is lehetne hasznosítani a területet),

Mindenki nyer: a város megszabadul az óriási tehertől, és eljátszhatja, hogy mennyit kaszált az értékesítéssel; a befektető „aprópénzért” megszerez egy tizen-húsz milliárdos vagyont; az egyház pedig kapott két újabb ingatlant az egriek vagyonából.

Az, hogy „nem játszik tisztán” az önkormányzat és az állam, egyértelmű. Ennek az a bizonyítéka, hogy a szerződés egyik pontja szerint a felek a Polgári Törvénykönyv alapján kizárják mind az eladó, mind a vevő feltűnő értékaránytalanságon alapuló esetleges megtámadási jogát.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között – anélkül, hogy az egyik felet az ingyenes juttatás szándéka vezetné – a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az aránytalanság, a sérelmet szenvedett fél a szerződést megtámadhatja. Nem támadhatja meg azonban az, aki a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette, vagy annak kockázatát vállalta. A felek ezt a megtámadási jogot – fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés kivételével – a szerződésben kizárhatják.

E jog kizárása egyszerűbben mondva azt jelenti, hogy a felek már most tisztában vannak azzal, hogy az ingatlancsere ingatlanainak értékei között igen komoly aránytalanság állhat fenn.

Ezért aztán az is furcsa, hogy az ingatlan értékbecslése során egy számítás alapján 1,496 milliárd forintra jött ki a laktanya értéke, azonban végül nem ezt a módszert használta az értékbecslő. Az értékbecslés végén (46. oldal) nem is siet a kétségek eloszlatására, ugyanis a táblázatban a piaci forgalmi értéket súlyozza, miközben költségalapú értéket nevez meg.

A laktanya sorsának rendezése rendkívü fontos ügy. A kérdés nem csak az, hogy szükség van-e megoldásra, hanem az, hogy az eljárás átlátható, kellően előkészített és pénzügyileg megalapozott-e.

indexkép: az egri laktanya 2011-ben, MTI/H. Szabó Sándor