Van valami egészen abszurd abban, amikor egy város vezetője egy több évtizedes szakmai pályafutást, egy intézmény eredményeit és egy vezető munkáját végül azon a szűrőn keresztül kezdi vizsgálni, hogy mennyibe került egy laptop. Hónapokkal a beszerzés után.

A Bródy Sándor Könyvtár igazgatójának újabb kinevezése körül kialakult vita során ugyanis nem a könyvtár szakmai eredményei kerültek a figyelem középpontjába. Nem az, hogy az intézmény milyen szolgáltatásokat nyújt az egrieknek. Nem az, hogy sikerült-e pályázati forrásokat bevonni. Nem az, hogy a könyvtár országosan elismert szakmai műhelynek számít. Hanem az, hogy a könyvtár néhány millió forint értékben technikai eszközöket vásárolt, köztük laptopokat és telefonokat. A vita egyik legkülönösebb mozzanata pedig az volt, hogy a polgármester számára állítólag különösen érzékeny pontot jelentett: az igazgató számítógépe drágább volt, mint az övé.

Ez a történet azonban valójában nem a laptopokról szól hanem arról, hogyan tekint egy városvezető a saját intézményeire és azok vezetőire.

Egy modern könyvtár ma már nem poros könyvraktár. Informatikai központ, közösségi tér, digitális szolgáltatóhely, pályázatkezelő intézmény és kulturális műhely egyszerre. A XXI. században egy könyvtár működéséhez számítógépek, szerverek, hálózati eszközök és korszerű technológia szükséges. A kérdés nem az, hogy egy intézmény vásárol-e ilyen eszközöket, hanem az, hogy miből vásárolja őket és milyen céllal.

A könyvtár vezetője szerint a vitatott beszerzések jelentős része nem a város költségvetését terhelte, hanem pályázati és állami támogatásokból valósult meg, amelyek felhasználására szigorú határidők vonatkoztak. Állítása szerint a támogatásokat elveszítették volna, ha nem költik el azokat a fejlesztésekre.

Lehet vitatkozni a gazdálkodási filozófiáról. Lehet vitatkozni a város pénzügyi helyzetéről. Lehet vitatkozni arról is, hogy Eger intézményrendszerének milyen jövője legyen. Sőt még akár a városvezetői fizetésekről is lehet vitatkozni, ha már a kiadásokat nézzük. De amikor egy szakmailag elismert vezetőt a nyilvánosság előtt olyan módon kérnek számon, mintha személyes luxuskiadásokról lenne szó, miközben az érintett szerint intézményi fejlesztésekről és pályázati pénzek felhasználásáról beszélünk, akkor valami félresiklik.

A legnagyobb probléma talán mégsem az, hogy mi történt a közgyűlésen hanem az üzenet.

Mert milyen üzenetet kapnak azok az intézményvezetők, akik sikeresen pályáznak? Akik fejleszteni próbálnak? Akik modernizálni szeretnék a rájuk bízott szervezetet? Hogy jobb, ha nem túl feltűnőek? Hogy jobb, ha nem túl sikeresek? Hogy jobb, ha véletlenül sem lesz korszerűbb eszközük, mint a városházán?

Egernek ma számos valódi problémával kell szembenéznie. Gazdasági kihívásokkal, fejlesztési kérdésekkel, infrastruktúrával, munkahelyteremtéssel. Ezek között nehéz elképzelni, hogy a legfontosabb közügy valóban az lenne: kinek mennyibe került a laptopja.

Egy város jövőjét nem a számítógépek ára dönti el. Sokkal inkább az, hogy megbecsüli-e azokat az embereket, akik évtizedek óta dolgoznak érte.

Ez most a szokásosnál is rosszabbul sikerült.

indexkép: Vágner Ákos facebook