Skip to main content
2026. augusztus 31., Hétfő, Bella, Erika névnap

2026. aug. 31. Hétfő, 18:45 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

„Használata egyáltalán nem javasolt” – súlyos minősítések kerültek elő a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépekről

Több ezer, a koronavírus-járvány idején beszerzett lélegeztetőgépről már az érkezésükkor tudhatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy komoly minőségi problémák vannak velük – állítja Velkey György László. A külügyi tárca parlamenti államtitkára szerint olyan készülékek is voltak, amelyek használatát egyáltalán nem javasolta az azokat vizsgáló katonaorvos.

Velkey György László hétfői Facebook-bejegyzésében ismertette a 2020-ban beszerzett lélegeztetőgépek minősítésével kapcsolatos dokumentumokat. Az államtitkár azt írta: a Külügyminisztérium iratanyagának átvilágítása során olyan adatok kerültek elő, amelyek alapján már a gépek beérkezésekor ismert lehetett, hogy jelentős részük problémás.

A koronavírus-járvány első hullámában, Szijjártó Péter minisztersége idején a tárca összesen 16 583 lélegeztetőgépet szerzett be mintegy 300 milliárd forintért.

Velkey szerint a készülékeket vizsgáló katonaorvos három kategóriát alkalmazott. Az „A” jelölés a kórházi felhasználásra alkalmas gépeket jelentette, a „B” kategóriába a súlyos kompromisszummal használható, de nem javasolt eszközök kerültek, míg a „C” besorolás azt jelentette: „használata egyáltalán nem javasolt”.

Az államtitkár közlése szerint mintegy 8413 készülék kapott „A” minősítést, miközben összesen 7874 gépet soroltak a „B” vagy „C” kategóriába. Akadtak olyan eszközök is, amelyeket nem minősítettek.

A vizsgálati dokumentumokban konkrét műszaki problémákat is rögzítettek. Az egyik készüléknél például a beadott levegőmennyiséget szabályozó gomb lötyögött, és a két végállás között tizenháromszor lehetett körbeforgatni, ami a katonaorvos szerint lehetetlenné tette a pontos beállítást. Más gépeknél tekerőgombok estek le, illetve olyan minősítés is született, amely egyszerűen azt rögzítette: „nem megfelelő”.

Velkey állítása szerint később az eredeti három kategóriát a minisztériumban kettőre alakították át. Az „A” besorolású készülékek „kiváló”, míg a „B” és „C” minősítésűek egyaránt „jó” kategóriába kerültek.

Ez azt jelentette, hogy az eredetileg használatra egyáltalán nem javasolt gépek is „jó” minősítést kaphattak – hangsúlyozta az államtitkár.

Velkey szerint ráadásul minőségi problémákkal küzdő, adott esetben használatra alkalmatlannak ítélt lélegeztetőgépek kórházakba és szociális intézményekbe is eljutottak.

Az ügyben már büntetőeljárás is indulhat. Orbán Anita külügyminiszter augusztus 25-én jelentette be, hogy a Külügyminisztérium nevében feljelentést tett a koronavírus-járvány elleni védekezés során, 2020 tavaszán lebonyolított lélegeztetőgép-beszerzések miatt.

Velkey szerint az iratok feltárása folytatódik. Úgy fogalmazott: az egészségügyben elfogadhatatlan a minőségi követelmények megkerülése és a kockázatok elhallgatása, mivel a betegek biztonsága nem lehet alku tárgya.

indexkép: Getty Images

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!