2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#ellenzék #ellenzéki összefogás #márki-zay péter #köztévé

Márki-Zay bement a köztévébe, ahol meg akarták magyarázni neki, hogy nem azt mondta, amit mondott

Barna Benedek 2022.04.15. 12:09

Miután a választást követően behívták egy hosszabb beszélgetésre is a közmédiába, az ellenzéki kormányfőjelölt az M1 48 perc című műsorban kapott szereplési lehetőséget kihasználva beszélt arról, hogy mit hazudott róla a kormánypropaganda. A műsorvezető számon kérte Márki-Zay Péteren a Fidesz által is felkapott és félremagyarázott kijelentéseit, és elvitáztak arról, hogy ezeket elferdítették-e.

 

Ahogy azt mi is megírtuk, míg a választás előtt csak öt percet kapott Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt a köztévében, a szavazást követően egy hosszabb beszélgetésre hívták be az M1 48 perc című műsorába. A politikus elfogadta a meghívást, ennek indokaként pedig azt írta közösségi oldalán:

Élő műsorban minden alkalmat megragadtam eddig is, hogy azoknak is elmondhassuk az igazságot, akikhez csak a propaganda jut el"

Márki-Zay csütörtök este ülhetett be az M1 stúdiójába, ahol a Magyar Hang beszámolója szerint azzal kezdte a beszélgetést, hogy szeretne megemlékezni "arról a fantasztikus eseményről, hogy itt vagyunk az MTVA-ban". 

Mindenkinek köszönöm, hogy most végre az ellenzék képviseletében bejuthattunk ide, több mint öt percre. Ha most megengeded, arra kérlek, hogy 10 másodpercre maradjunk mindketten csöndben. Arra emlékezve, hogy ez egy fantasztikus eredmény, hogy a mi pénzünkből fenntartott közmédiában, most már egy bukott választás után az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként van alkalmunk beszélgetni

– mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Lánczi Tamás műsorvezető azonban nem hagyta a 10 másodperc csöndet, mondván, hogy a nézők idejével inkább ne éljenek vissza.

 

Lánczi szerint ők legalább három tucat alkalommal keresték Márki-Zay Pétert, erről egy kinyomtatott listát is mutatott. Márki-Zay viszont azt mondta, meg fogják cáfolni a listáját is, egyetlen ellenzéki politikus sem jutott be a közmédiába, pedig örömmel jöttek volna. Márki-Zay Péter felidézte, hogy ő elment a kormánypárti Pesti TV-be is.

mzp-hirado
Kép forrása: M1 Híradó / YouTube

A kormányfőjelölt arra is rákérdezett, hogy ebbe a műsorba konkrétan hívták-e, mire a műsorvezető azt felelte, hogy a 48 perc egy elemző műsor, ahova elemzőket hívnak, professzionális politikusokat nem, azért nem hívta ő ide Márki-Zay Pétert eddig (mondta ezt úgy, hogy Márki-Zay továbbra is hódmezővásárhelyi polgármester, emellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, azaz aktív politikus – a szerk.).

 

A gombák és a minimálbér

 

Ezt követően a műsorvezető főleg az ellenzéken belüli vitákról akarta kérdezni Márki-Zay Pétert, ő azonban látványosan kerülte az ellenzéki pártok bírálatát, helyette próbálta elmondani a kampányban ismertetett állításait a Fidesz kormányzásáról. Így beszélgetés helyett inkább vitát láthattak a nézők.

 

Lánczi Tamás felhozta a kormánymédia és kormánypárti politikusok által hangoztatott állítást is, miszerint Márki-Zay gombának nevezte a fideszeseket, illetve hogy az ellenzéki jelölt agymosottakról beszélt a Fidesz-propaganda működése kapcsán. Márki-Zay erre reagálva hangsúlyozta: az ő állítása az, hogy a Fidesz agymosást folytat.

Amit én mondok, az az, hogy a Fidesz gombának, ostobának nézi a saját szavazóit, az semmiképp sem a szavazókat minősíti, hanem a Fideszt, én nem a szavazókat minősítettem, hanem a Fidesz hozzáállását a saját szavazóihoz

– fogalmazott.

 

(A Fidesz által felkapott "gombás" kijelentés az ellenzék által kritizált, Orbán-féle rezsicsökkentés kapcsán hangzott el. Márki-Zay erről azt mondta: "Ez olyan, mint a migráció. Ezzel meg lehet nyerni egy választást addig, amíg az embereket sötétben tartjuk és trágyával etetjük; ahogy mondják Amerikában, hogy úgy tartanak, mint a gombát. Sötétben tartanak és trágyával táplálnak. Addig, amíg a választókat úgy tartjuk, mint a gombát, addig a rezsicsökkentéssel, a migránsozással és a többivel lehet választást nyerni." Vagyis látható, hogy arról beszélt, hogyan kezeli a szavazóit a kormánypárt – a szerk.)

mzp-hirado--

De szóba került a kormánypropaganda másik állítása is, miszerint az ellenzéki jelölt meg akarta volna szüntetni a minimálbért. Lánczi Tamás felolvasott egy idézetet évekkel korábbról, amikor Márki-Zay arról beszélt, hogy "nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért". A műsorvezető kifejtette, hogy szerinte ebből "a magyar nyelv szabályai szerint" arra lehet következtetni, hogy Márki-Zay hatalomra kerülve meg akarná szüntetni a minimálbért. Márki-Zay viszont rámutatott: az idézett kijelentése nem azt jelenti, hogy azt mondta, szüntessék meg a minimálbért. Hangsúlyozta azt is: "vastag hazugság" volt, hogy az ellenzék meg akarta volna szüntetni azt, a programjukban sem ez, hanem a minimálbér adómentessé tétele szerepelt.

 

Az ellenzéki jelölt ezután azt is elmagyarázta, hogy azért sincs értelme az ő kijelentéseit az ellenzék akarataként beállítani, mert míg a Fidesz-kormány úgy működik, hogy a teljes kétharmad azonnal megszavazza, amit Orbán Viktor beterjeszt, addig ő nem akarná a saját akaratát érvényesíteni minden áron, ezért nem vezetne be olyasmit, aminek nincs széles támogatottsága. 

 

Márki: A hamis hír jutott el az emberekhez

 

Márki-Zay Péter beszélt arról is, hogy hazudtak róla a kampányban, amikor azt állították, hogy Ukrajnába vitte volna a magyarokat harcolni és meghalni. Erre Lánczi Tamás sem úgy reagált, hogy tényleg ezt mondta volna bármikor is Márki-Zay, inkább azon vitáztak, hogy a Márki-Zay által valóban említett NATO-szerepvállalás mit jelenthet. "Folyamatosan ömlött a hazugság" – mondta a kormánymédia áezzel kapcsolatos állításairól ellenzéki jelölt.

Nem tudtam elmenni a megyében úgy egy gyárlátogatásra, hogy ne engem szidjanak a rádióban, hogy azt hallja a munkás, hogy milyen gonosztettekre készülök. De nem az volt a programunk. Ott volt a hamis hír, ez ment az emberekhez

– fogalmazott. 

 

Amikor az ellenzéki jelölt mindezek után kijelentette, hogy szerinte ez a fajta karaktergyilkosság is gyilkosság, a műsorvezető erre magyarázkodás vagy védekezés helyett azt mondta, hogy szerinte Orbán Viktor karakterét is állandóan gyilkolják, "egy jó 30 éve". Amikor aztán Márki-Zay visszakérdezett, hogy mire gondol, Lánczi a kormányellenes tüntetések "O1G" szlogenjét említette. Mire az ellenzéki kormányfőjelölt emlékeztette, hogy ez Orbán Viktor egykori barátjának, Simicska Lajosnak a szállóigévé vált mondatából származik, ő minősítette a miniszterelnököt, majd Márki-Zay azt is hozzátette, hogy ezt nem lehet karaktergyilkosságnak nevezni.

 

Megszavazták vagy nem szavazták?

 

Márki-Zay beszélt arról is, hogy őt vádolták azzal, hogy elzárná a gázt, miközben a Fidesz képviselői szavazták meg a gázembargót az Európai Parlamentben. Lánczi úgy reagált, hogy ez nem igaz, mire Márki-Zay a tabletjén megkereste és megmutatta a hírt. "Attól még mert a Blikk megírta, attól még ez nem igaz" – replikázott a műsorvezető. (Valójában – ahogy arról portálunk is beszámolt –, a gázembergót is tartalmazó uniós határozatot valóban megszavazták a fideszesek, noha előtte jelezték, hogy magával az embergóval nem értenek egyet – a szerk.) 

Egy ponton aztán a műsorvezető megjegyezte: "Itt ülünk ebben a műsorban, és most elmondod ugyanezeket a dolgokat, amiket már elmondtál a kampányban." Amikor pedig Márki-Zay jelezte, hogy itt, a köztévében most mondhatta el mindezt először. Lánczi Tamás válasza az volt, hogy a közmédiának "nincs véleménymonopóliuma", és mindenkihez eljuthattak Márki-Zay Péter szavai, a Youtube-on, Facebook-hirdetésekben is többször meghallgathatták.

 

A műsorban szó esett magáról a választásról és arról is, miért nem ül be a parlamentbe Márki-Zay. A teljes beszélgetést alább lehet visszanézni:

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló