2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

#ellenzéki összefogás #márki-zay péter #választási program #egységben magyarországért

Euró, nyugati külpolitika, elszámoltatás – Ezt tenné az ellenzék kormányon


Március 9-én, szerdán mutatta be kormányprogramját az ellenzék. Mutatjuk, mi van benne!

azonnalipp

Március 9-én, szerda este eredetileg hatkor, de két elhalasztás miatt végül este nyolckor mutatta be a hatpárti ellenzéki összefogás a programját, ami az Emelkedő Magyarország nevet kapta.

 

Az eseményre mindegyik párt delegált egy tagot, akik a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter mellett beszéltek az ellenzék közös programjáról, de a közönség soraiban is a pártok fontos politikusai ültek.

 

A Momentumot Hadházy Ákos, a Zuglóban induló jelölt képviselte, az MSZP részéről Komjáthi Imre a párt elnökhelyettese és képviselője volt jelen, a Párbeszédet a női társelnök, Szabó Tímea képviselte, az LMP színeiben a szintén női társelnök Schmuck Erzsébet beszélt, mellettük még Arató Gergely a DK-t, Z. Kárpát Dániel a Jobbikot képviselte, de felszólalt még mellettük a korábbi rendőr, Siófok jelenlegi polgármestere, Lengyel Róbert is, aki a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom tagja is.

 

Felemelkedés, szabadság, Európa


E három szóval jellemezte Magyarországot Márki-Zay Péter, szerinte ezért a három dologért küzdött Magyarország történelme során, és szerinte ezeket az eszméket árulták el az elmúlt 12 évben. Szerinte Orbán Viktor vezetésével a kormány egy keleti utat követte, de Magyarországnak szakítani kell a putyini módszerekkel, és szakítani kell azokkal a módszerekkel és politikával, amelyek nemcsak Magyarország nyugati szövetségeseit, hanem saját állampolgárait is elárulta.

 

Az est első felszólalója a jelenlegi ukrajnai háborúra utalva elmondta, hogy

az elsődleges szempont a biztonság és a béke, ahhoz ehhez egyértelmű értékvállalásra van szükség, ami az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a Nyugathoz való részvétel.

Emellett kiemelte, a kerítés marad, bevezetik a határőrséget és az EU határvédelmi intézményével, a FRONTEX-szel közösen védenék a magyar határt. Azt ígérte, a magyar érdekkel ellentétes nemzetközi szerződéseket felbontják, míg az uniós támogatások nagy részét a kis- és középvállalkozásoknak szánnák.

A külpolitikai fordulat ígérete után a közbiztonsággal folytatta, amiről elmondta, bevezetik a falurendőri programot, illetve növelnék a rendőrök bérét, hogy így állítsák meg a pályaelhagyásukat.

 

Emellett elmondta, a családtámogatás marad, a béreket és a nyugdíjakat pedig emelné. Azonban, hogy a nyugdíjak és a bérek színvonala maradjon,

öt éven belül bevezetnék az eurót.

A minimálbérről elmondta, hogy négy éven belül adómentessé tennék és folyamatosan emelnék, miközben az adókulcshoz nem nyúlna, az maradna 15 százalék.

 

Maradna a családtámogatás, eltörlnék a KLIK-et, újratárgyalnák Paks 2-t


A családtámogatási rendszert megtartanák, azonban a gyes, a családi pótlék és az otthonápolási díj összegét megdupláznák, ahogy a 13. havi nyugdíjt sem törölnék el. A nyugdíjrendszerről azt mondta, rugalmas, élhető nyugdíjrendszert ígérnek. 

 

Szerinte

ezekre onnan lesz pénze az „Orbán utáni kormánynak”, hogy visszaszorítják a korrupciót, aminek érdekében valódi elszámoltatást ígért.

Az elszámoltatás szerinte nem jobb, vagy baloldali kérdés, így minden ügyet kivizsgálnának – legyen az 2010 előtti vagy utáni, fideszes vagy ellenzéki korrupció.

 

Szerinte az egyik legnagyobb probléma, hogy az uniós támogatásokat nem a magyar emberek boldogulására fordították, hanem „a barátok gazdagosítására”. Ennek érdekében bejelentette, hogy ha ő vezetné a kormányt, Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez, és saját korrupciós ügyészséget is felállítana az ellenzék.

 

Mint ígérte, az uniós támogatásokat az egészségügyre, oktatásra, környezetvédelemre és a települések fejlődésére költenék, nem pedig lówellnessre. Márki-Zay elmondta, hogy az Oroszországból érkező gázra szükség van, de idővel csökkentenék az orosz gáztól való függőségünket, újratárgyalnák a Paks 2-ről szóló megállapodást, illetve évente százezer lakás energetikai felújítását támogatnák.

mzp-mmm-fb
Kép forrása: Márki-Zay Péter / Facebook

Az egészségügyet úgy reformálnák meg, hogy növelnék a szakdolgozók bérét, a várólistákat pedig úgy rövidítenék meg, hogy akár a magánegészségügyet is ingyenessé tennék. A kórházakat és rendelőket pedig visszaadnák az önkormányzatoknak.

Emellett Márki-Zay bejelentette, kötelező oltás nem lesz, de mindenki számára elérhetővé teszik a nyugati vakcinákat.

Az oktatás kapcsán a Fudan egyetemre utalva elmondta, „kínai kommunista migránsegyetem helyett magyar diákvárost” terveznek, de visszaadnák a pedagógusoknak a szabadságot is, így például a szabad tankönyvválasztás jogát. A Klebelsberg Központot eltörölnék, az iskolákat visszaadnák az önkormányzatoknak.

 

A sport, a kultúra és a média kapcsán Márki-Zay elmondta, szabaddá tennék ezeket: a TAO-rendszerben ellehetetlenítenék a korrupciót, míg a Médiatanácsot feloszlatnák, ahogy a közmédiát is megreformálnák.

 

Valódi roma felzárkóztatást ígért, mivel szerinte a Fidesznek egyedül csak Farkas Flóriánt sikerült felzárkóztatnia, emellett azt ígérte, szabadságot és méltóságot biztosítanak mindenkinek, senkit nem érhet hátrány szexuális orientációja, bőrszíne, neme alapján. Azt ígérte "a fideszes politikusok is felvállalhatják homoszexualitásukat, mert abban semmi szégyellnivaló nincs".

 

Új alkotmány, független bíróságok

 

Ezután a magyar bírósági rendszer átalakításáról, illetve a jogállamiságról beszélt Márki-Zay. Szerinte a magyar bíróságok jelenleg nem tud hatékonyan működni, emellett a jogállamiság kapcsán megfogalmazott nemzetközi kritikákra is választ kell adni.

Új alkotmányt ígért, aminek bevezetéséről majd népszavazáson dönthetnének az emberek.

Azt ígérte, az új alkotmány az egész nemzetet fogja képviselni, emellett a választási rendszert is átalakítanák, hogy azok a külhoni magyarok is tudjanak levélben szavazni, akik jelenleg ezt nem tudják megtenni.

mzp-face
Kép forrása: Márki-Zay Péter / Facebook

Hadházy Ákos: Ígéretek helyett tettekre van szükség


Márki-Zay Péter beszéde után a többi párt politikusa kapta meg a szót, hogy kifejtsék részletesebben a Márki-Zay által felvázolt program különböző pontjait. Először Hadházy Ákos állt be a kör közepére, hogy arról értekezzen, az ellenzék hogyan lépne fel a korrupció ellen, és miként képzelik el az elszámoltatást.

Hadházy azt ígérte, ha kétharmados többséget szerez az ellenzék, létrehozzák a Korrupcióellenes Ügyészséget,

de ha ennyi mandátumot nem szereznének április 3-án, akkor egy ügynökséget hoznának létre, amely ígérete szerint „kellően elrettentő” lenne, és garanciát jelent, hogy a magyar állam a beszedett adót és az uniós támogatásokat megfelelően költse el.

 

Azt mondta, ígéretek helyett cselekedetekre van szükség, és fontos, hogy ne csak megteremtsék a korrupcióellenes szabályokat, hanem azokat be is tartatják majd, mivel az mindenkire ugyanúgy vonatkozni fog majd.

 

A korrupcióellenes küzdelméről ismert Hadházy után a balos Komjáthi Imre, az MSZP elnökségének tagja és országgyűlési képviselője következett. Márki-Zay ígéretei mellett újdonságként azt említette, hogy

adójóváírással visszatérítenék a teljes személyi jövedelemadót.

Az adójóváírással sávosan emelnék mindenki fizetését, akinek a jövedelme nem éri el a minimálbér másfélszeresét, illetve helyreállítanák a szerinte megcsonkított cafetériarendszert.

 

Emellett megismételte az ellenzék korábbi ígéretét, miszerint három hónap helyett kilenc hónapig járna az álláskeresési járadék, amiről egyébként majd népszavazást is tartanak a választások után. Az MSZP-s politikus azt ígérte, biztos megélhetést biztosítanak mindenki számára, mivel véleménye szerint a Fidesz az elmúlt 12 évben elvette az emberektől a megélhetés biztonságát.

 

1200 milliárd forint az egészségügyre, önálló oktatási és egészségügyi minisztériumot vezetnének be


Ezután a Párbeszéd női társelnöke, Szabó Tímea emelkedett szóra, aki az egészségügy jelenlegi állapotáról értekezett, illetve kicsit bővebben kifejtette, amit Márki-Zay csak érintőlegesen érintett beszédében.

 

Szabó azt ígérte, jó minőségű, normális egészségügyi ellátást biztosítanak a magyaroknak, illetve emelnék a szakdolgozók bérét is.

A Párbeszéd társelnöke megígérte, önálló egészségügyi minisztériumot hoznának létre,

amivel nemcsak az ellátást fogják tudni normálisan megszervezni, de lehetőséget ad az orvosok és a szakdolgozók béreinek rendezésére, és megállítanák az egészségügyi rendszerből való elvándorlást.

 

Emellett bejelentette, hogy megerősítenék a praxisközösségeket.

 

Az ígéretcunamit ezután Arató Gergely folytatta, aki az ellenzék oktatással kapcsolatos programjáról beszélt. A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szerint az elmúlt 12 évben a Fidesznek az volt a célja, hogy ellenőrzése alá vonja az oktatást, kezdve a KLIK bevezetésével, illetve az egyetemek alapítványba való helyezésével.

 

Szabóhoz hasonlóan megígérte, az oktatás is külön minisztériumot kapna, emellett visszaállítanák a tankötelezettséget 18 évre, mentor- és ösztöndíjprogramot indítanának, amivel csökkentenék a lemorzsolódást.

Arató olyan oktatást ígért, amely megtanítaná a diákokat gondolkodni, és laptopot sem csak választási évben osztogatnának a diákoknak.

Visszaadnák az egyetemeknek az autonómiáját, emellett megnyitják a felsőoktatás kapuit, és az első diploma megszerzését mindenkinek ingyenessé tennék.

 

A többi felszólalóhoz hasonlóan beszéde végét ő is azzal zárta, hogy visszaadnák az oktatást a népnek, mivel Magyarország mindenkié.

 

A választási programjának bemutatóját az alábbi videón lehet visszanézni:

 

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló