November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ügynökakták: akár 60 ezer név is megjelenhet
Szerdán délelőtt bárki ingyenesen hozzáférhet az egykori állambiztonsági ügynökök nyilvántartásaihoz. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója ugyanakkor arra figyelmeztet: az iratok hiányosak, és a bennük szereplő állítások nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak.
November 4-én, szerdán délelőtt mintegy 50–60 ezer egykori állambiztonsági ügynök neve és adatai válnak nyilvánosan hozzáférhetővé a nyitottaktak.hu oldalon – számolt be a 24.hu Cseh Gergő Bendegúznak, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatójának az MTI-nek adott nyilatkozata alapján.
A szeptemberben elfogadott törvény értelmében elsőként háromféle nyilvántartást tesznek közzé. A 6-os kartonok az ügynökök személyazonosító adatait és tevékenységük legfontosabb információit tartalmazzák, a B-naplók a beszervezési dossziékhoz kapcsolódó neveket sorolják fel, míg a H-adattárban az 1970-es évektől mágnesszalagokon rögzített hálózati adatok és fedőnevek találhatók.
A különböző nyilvántartások között átfedések is lehetnek, így a közzétett bejegyzések száma nem feltétlenül egyezik meg az érintett személyek számával.
A részletesebb, úgynevezett B-dossziék közzététele később várható, legkésőbb 2027. február 25-éig. Ezekből több mint kilencezer kerülhet fel az oldalra. A dokumentumok jellemzően 20–50 oldalasak, de akadnak több száz oldalas iratok is. Ezek az ügynökök tevékenységét elsősorban az őket irányító tartótisztek szemszögéből mutatják be.
Nem mindenki volt önkéntes besúgó
Cseh Gergő Bendegúz hangsúlyozta, hogy az állambiztonsági dokumentumokat megfelelő forráskritikával kell kezelni. Az iratokban szereplő információk ugyanis nem minden esetben pontosak, és önmagukban nem feltétlenül adnak teljes képet az érintettek tevékenységéről.
A főigazgató szerint a diktatúra működésének egyik sajátossága volt, hogy az áldozati és az elkövetői szerepek gyakran összemosódtak. Sokakat fenyegetéssel vagy zsarolással szerveztek be, így előfordulhatott, hogy valaki előbb maga is az állambiztonsági rendszer áldozatává vált, mielőtt másokról jelentéseket adott volna.
A levéltárhoz már számos kérés érkezett bizonyos adatok visszatartására, a hatályos törvény azonban erre nem biztosít lehetőséget. Az érintettek ugyanakkor helyesbítést, illetve kiegészítő nyilatkozatot fűzhetnek a róluk szóló dokumentumokhoz.
Az egykori ügynökök többségéről nincsenek teljes adatok
A Rákosi- és a Kádár-korszakban a becslések szerint összesen mintegy 150 ezer ember működhetett együtt az állambiztonsági szervekkel. Közülük azonban csak valamivel több mint egyharmaduk neve ismert, részletes információ pedig hozzávetőleg minden tizedik érintettről maradt fenn.
Az iratanyag jelentős része megsemmisült vagy eltűnt az elmúlt évtizedekben.
A legnagyobb iratveszteség 1956-ban történt, amikor a forradalom idején több helyen feldúlták az ÁVH irattárait. Később maguk az állambiztonsági szervek is semmisítettek meg dokumentumokat.
A rendszerváltás idején szintén jelentős mennyiségű irat tűnhetett el. Egyes tartótisztek későbbi zsarolási lehetőséget láttak a dokumentumokban, mások pedig korábbi ügynökeiket igyekeztek megvédeni az iratok megsemmisítésével.
Mindez azt jelenti, hogy egy személy nevének hiánya a nyilvántartásból önmagában nem bizonyítja, hogy az illető soha nem működött együtt az állambiztonsággal. Ugyanakkor egy név szerepeltetése sem feltétlenül bizonyítja, hogy az érintett ténylegesen jelentéseket adott, vagy önként vállalta az együttműködést.
Családi titkokra is fény derülhet
A főigazgató szerint a nyilvánosságra kerülő adatok sok család számára hozhatnak váratlan felismeréseket. Előfordulhat, hogy valaki egykori rokonát, ismerősét vagy munkatársát találja meg az ügynöknyilvántartásokban.
Az ÁBTL szakemberei az iratok történeti értelmezésében tudnak segítséget nyújtani, az esetleges személyes és erkölcsi következmények feldolgozása azonban ennél összetettebb feladat lehet.
Az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényt szeptember közepén fogadta el az Országgyűlés. Az első dokumentumokat eredetileg október 23-áig tervezték közzétenni, az iratok átvizsgálása és előkészítése azonban a vártnál hosszabb időt vett igénybe.
Az adatbázis november 4-étől a nyitottaktak.hu oldalon lesz elérhető, ingyenesen.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!