Skip to main content
2026. február 12., Csütörtök, Lídia, Lívia névnap

2021. jún. 11. Péntek, 14:16 | Barna Benedek | Eger ügye

A Jobbik után az LMP is beállt Berecz Mátyás mögé az egri előválasztáson

Eldőlni látszik, hogy két ellenzéki jelölt lesz.

Mindkét pártban megerősített forrásaink szerint az LMP a Demokratikus Koalíció nyolc jelöltjét biztosan támogatni és ajánlani fogja az előválasztáson. Cserébe pedig a DK két LMP-s jelöltet támogat – számolt be az atv.hu.

Az oldal közzétette a két ellenzéki párt által közösen támogatott előválasztási jelöltek listáját, amelyen szerepel a Heves megye 1. számú választókerületében, azaz Egerben és környékén induló Berecz Mátyás is. A volt egri alpolgármester a DK jelöltjeként méretteti meg magát ősszel, a napokban azonban már a Jobbik is jelezte, hogy őt támogatják.

Mindeddig hárman jelentették be, hogy indulnak az egri előválasztáson, közülük azonban egy jelölt időközben kiesett: a másik volt alpolgármester, Mirkóczki Zita az MSZP színeiben indult volna, ám pártja később közölte, hogy a Momentum jelöltjét fogják támogatni.

Jelen állás szerint tehát úgy néz ki, hogy két jelöltre voksolhatnak az egriek:

– Berecz Mátyásra, aki a DK jelöltjeként, a Jobbik és az LMP támogatásával indul

– Jánosi Zoltánra, akit a Momentum indíott, az MSZP és a Párbeszéd támogat

Korábban mindketten nyilatkoztak az Egri Ügyeknek, a Berecz Mátyás-interjú ITT, míg Jánosi Zoltáné ITT olvasható.

Az utóbbi időben egyébként az egrihez hasonlóan más körzetekben is történtek visszalépések vagy olyan bejelentések, hogy egy-egy párt saját jelölt indítása helyett másét támogatja. Ennek kapcsán a HVG-nek egy ellenzéki forrása azt mondta: mivel egyik párt sem képes 106 győztes előválasztási kampányt lemenedzselni és senki sem gondolhatja, hogy mindenhol neki van a legjobb jelöltje, inkább "10–20–50 jelöltjükre koncentrálnak". A legtöbb helyen viszont várhatóan lesz 2-3 "erős induló".

Hasonlóan nyilatkozott Karácsony Gergely főpolgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt is, aki az Index kérdésére kifejtette: a visszalépések, alkuk szerinte "nem arról szólnak, hogy ne legyen verseny, hanem pont arról szólnak hogy érdemi verseny legyen", ami az egyfordulós előválasztás miatt igazán akkor lehetséges, ha egy-egy körzetben két vagy három jelölt indul, "érdemi támogatottsággal". "Visszafogottabb a mezőny, ettől még élesebb lesz a küzdelem" – fogalmazott. Karácsony szerint egyébként várhatóan lesznek olyan választókerületek is, ahol végül csak egy jelölt marad, de ezek "szabályt erősítő kivételek" lesznek.

Akár elfogadjuk ezt a fajta "racionalizálást", akár nem, az mindenesetre tény, hogy ha nem törekszenek mindenhol jelöltállításra a pártok, az kevesebb választási lehetőséget jelent a szavazók számára. A jelöltlista pedig még alakulhat a következő hónapokban, várhatóan nyár végén teszik közzé a végleges változatát.

(Indexfotó: Komka Péter / MTI)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!