2021. október 24., Salamon

Eger ügye

#mirkóczki zita #jánosi zoltán #mszp #ellenzéki előválasztás #párbeszéd

Ezt ki érti? Az MSZP visszalépteti Egerben az MSZP-s Mirkóczki Zitát és a momentumos Jánosi Zoltánt támogatja

Szabadi Szabolcs 2021.06.10. 22:11

Hol van ebben az egészben a választó?

Az ellenzéki előválasztás lényege, hogy a Fidesz ellen csak egy jelölt induljon, mármint a nagyobb ellenzéki pártok szövetségét tekintve. Tiszta sor, a kormánypárt a választási rendszer fokozatos átszabásával kényszer elé állította kihívóit, ez lett belőle. Ezen felül az sem egy elhanyagolható részlet az ellenzéki előválasztás során, hogy a szavazók szerint legerősebb jelöltet maguk a szavazók választhassák ki. Ez Egerben nem igazán fog összejönni, hiszen inkább a pártok sakkozzák ki, hogy kik közül kerüljön ki a jelölt. Ez persze odáig rendben is van, hogy a pártok állítják a jelöltjeiket, de a háttéralkuk igazából azt gyengítik, amit végül épp felerősíteni kellene: a választók akaratát.

 

És hogy miért írjuk ezt? A Magyar Szocialista Párt csütörtökön bejelentette, hogy Jánosi Zoltánt, a Momentum jelöltjét támogatják az Egert is magában foglaló körzetben az előválasztásokon. Ezt azt is jelenti, hogy a Magyar Szocialista Párt nem az MSZP-s Mirkóczki Zita mellé áll, hanem Jánosit tolja. 

 

jj_mszp

 

Nekem semmi bajom Jánosival, nem rá megy ki a játék, de erre azért joggal húzza fel a szemöldökét, akinél a véleménynyilvánítás és szavazási preferencia nem áll meg az "Orbán takarodj!"-nál.

 

Egyébként így eléggé úgy fest, hogy a DK által támogatott Berecz Mátyásra és a momentumos Jánosi Zoltánra lehet majd szavazni az ellenzéki előválasztás során Heves megye 1. választókerületében.

 

Zárásként pedig álljék itt az MSZP hivatalos, csütörtöki bejelentése az ügyben:

 

"Előválasztás 2021 - a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért Jánosi Zoltán indulását támogatja Heves megye 1. választókerületében.

 

Az MSZP kezdettől fogva vallja, hogy a kormányváltás elsődleges alapfeltétele a teljes körű együttműködés, ennek elkötelezett hívei vagyunk szövetségesünkkel a Párbeszéddel.
 
2019-ben az egriek a fideszes városvezetést már leváltották, és jövőre pedig a Heves megyeieknek lehetőségük lesz arra, hogy az új Országgyűlésbe is olyan képviselőt válasszanak, aki a térség és az ott élők érdekeinek képviseletét tartja legfontosabb feladatának.
A Fidesz legyőzhető! 2022-ben az önkényuralom felszámolásán túl közösen kell létrehoznunk egy demokratikus, szociális, környezettudatos, és összetartó Magyarországot.
 
Meggyőződésünk, hogy Jánosi Zoltán az előválasztást követően az ellenzéki pártok jelöltjeként, az országgyűlési választáson sikeres kihívója lesz a Fidesznek.
 
Hajrá Zoltán!"
Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló