Cseh Tamás dalaitól a Parasztbecsületig – novemberben ismét jön az Egri Kamaraopera Fesztivál
November 12. és 15. között rendezik meg az Egri Kamaraopera Fesztivált. A négynapos programra a Vígszínház zenés előadással érkezik, a gyerekeket egy születésnapi álomshow várja, vasárnap pedig Mascagni Parasztbecsülete zárja a fesztivált.
Az idei fesztivál az Ébredés után mottót kapta, amelyet a szervezők Bereményi Géza egyik dalszövegéből kölcsönöztek. Bereményi és Cseh Tamás dalai a Vígszínház Kelet-nyugati pályaudvar című előadásában is megszólalnak. Az Urániában látható produkció a hetvenes évek és a rendszerváltás utáni Magyarország világát idézi meg.
Ugyancsak az Urániában mutatják be Závada Pál Janka estéi című zenés monodrámáját. A darab egy szerelmi történeten keresztül beszél hűségről, kiszolgáltatottságról és arról, milyen ára lehet a politikai alkalmazkodásnak. A gyerekeknek Danny Bain és Soltész Bözse készül előadással, amelyben a közönség Lilivel együtt ébredhet a várva várt születésnapjára.
Szombat délután az Egri Érseki Palotában a Savaria Barokk Zenekar és vendégei Verebi Végh János verses szakácskönyvéből merítenek a Kukta, a költő című műsorhoz. A Trio Passacaglia előadása Nádas Péter írásaiból és az író kedvelt zenéiből válogat.
A Parasztbecsület zárja a fesztivált
November 15-én, vasárnap a Bartakovics Béla Közösségi Házban színpadi játékkal kísért koncerten adják elő Mascagni operáját. A húsvét reggelén játszódó falusi történet főbb szerepeiben Hajdú Diána, Nyári Zoltán és Rezsnyák Róbert lép fel. Az Egri Szimfonikus Zenekart Szabó Sipos Máté vezényli, közreműködik a Bartók Béla Kamarakórus és a Vásárhelyi Zoltán Férfikar.
Jegyek és kedvezmény
Jegyet az egri Tourinform jegyirodában és online lehet venni. A szervezők 20 százalék kedvezményt adnak azoknak, akik négy előadásra váltanak jegyet. A kedvezmény a gyerekelőadásra és a Kukta, a költő című programra nem érvényes. Támogatói jegy 5000, 10 000 és 20 000 forintos címletben is váltható.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!