2023. február 3., Balázs

Vélemény

#eger #mirkóczki ádám #oroján sándor #fidesz #mirkóczki zita #pajtók gábor

Úgy oszlik az egri Fidesz, hogy közben marad minden a régiben, Pajtókra meg erőből vágták rá az ajtót

Csarnó Ákos 2022.12.14. 18:28

A lejtőn nincsen fék.

 

Bő egy hete írtunk arról, hogy Pajtók Gábor országgyűlési képviselő indítványozta az egri Fidesz szervezetének feloszlatását. A szokatlanul hallgatag források mellett azért a városi pletykákból – még Pajtók Gábor köréből is - össze lehet szedni, hogy mi lett az oszlatási indítvány vége.

 

Pár főbb tételt azért le kell szögezni előbb!

Az oszlatás politikai nehézfegyver, nem szokás csak úgy bevetni.

Súlyos problémákat jelent egy helyi szervezet esetében, ha erre kerül sor.

Általában hatalmi, személyes ambíciók állnak a háttérben és fajsúlyos ellenfél kiejtése, ellehetetlenítése, illetve a szervezet feletti irányítás megkaparintása a cél.  

Egri közéleti portálként többször is foglalkoztunk a pártok helyi ügyeivel, így a Fideszéivel is. Egerben Demeter Ervin idejében volt utoljára oszlatás 2005-2006 körül. Akkor a pártnak nem kívánatos személyek távozásával – pontosabban a tagságba való visszalépés elutasításával – , megújult tagság kialakításával zárult az ügy. Az akkori esethez hasonlóan most is személyes kérdések, illetve az arra adott politikai válaszok verték ki a biztosítékot – most éppen Pajtóknál.

 

b, Navracsics Tibor, j Pajtók Gábor

 

Megírtuk – és persze azonnal fake-news lett az egriugyek.hu – hogy az egri Fidesz kétfejűsége elkezdődött azzal, hogy Nyitrai Zsoltot leváltották a választókerületi elnöki pozícióból.

A választókerületi (vk) elnöki pozíció nem magyar közjogi hivatal, hanem a Fidesz működésének egyik alapja. A vk elnök, aki kimondatlan szabályok szerint a körzet országgyűlési képviselője is dönt egy rakás dologról: kampányokról, finanszírozásról, egyáltalán a párt helyi működtetéséről.

 

Ezért lehetett érzékeny veszteség Nyitrainak a menesztés miközben átmenetileg, az országgyűlési választásokig még Eger és vidéke országgyűlési képviselője maradt. Ez a büntetés nyilvánvalóan az elveszített önkormányzati választás miatt érkezett.

 

Perversio Agriensis

 

Azonban Egerben a Fidesz nemhogy megroppant volna az új összetételű Közgyűlésben, hanem Oroján Sándor frakcióvezető vezetésével egyre komolyabb pozíciókat tudott elérni és felhasználni. Orojánról mindenki azt mondja, hogy Nyitrai embere, de nyilván a saját imázsát is építi. Egyrészt folyamatosan harcol Mirkóczki Ádám polgármesterrel, annyira, hogy nem átallott összeállni az Egységben a Városért Egyesület frakciójának volt tagjaival, így biztosítani egyfajta többséget és város irányítást. Ezzel kilószámra töri a borsot a polgármester orra alá, egy se kiköpni, se lenyelni állapotba manőverezi magát a saját politikai közösségénél (egyrészt összefog Mirkóczki Zitáékkal másrészt sakkban tartja Mirkóczki Ádámot és körét), viszont brutális arcvesztést szenved el a bulldog üzemmód miatt. Jó, hát a Fidesz csakis az erőből ért, ezt láthatjuk most is.

 

De ha már perverzió, akkor a mellett sem lehet elmenni szó nélkül amit Pajtók művel Mirkóczki polgármesterrel. Az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján – értsd ellenség alatt Orojánt – ők ketten is összecelluxoztak egy az előzőnél cseppet sem etikusabb szövetséget: te aláásod az ellenem induló Berecz Mátyás személyét, kampányát én kijárok 6,35 millió forintot az egri uszoda év végi számlájához. Valamirevaló fideszes szavazónak ez a sündörgés sem elfogadható.

 

Pajtók nem az erő oldalán áll. Tök mindegy, hogy a sötét oldal melyik árnyalatát nézzük

 

Az titok számunkra is, hogy vajon Pajtók mennyire előkészítetten kezdett bele az oszlatásba, de ha a Fidesz magas rangú testülete elé vitte az ügyet, az oszlatást, akkor a helyzetről és a fogadtatásról illet volna tájékozódnia. Rossz nyelvek szerint itt a káderhiány tankkönyvi példájával találkozhatunk.

 

b1, Navracsics Tibor b2, Lukácsa Tamás, Pajtókné Tari Ilona, j2, Habis László, j1 Pajtók Gábor

 

Pajtók Gábornak ugyanis minden jel ellenére sem embere (legfeljebb Habis László volt egri polgármester, Szabó Róbert megyei közgyűlési alelnök, Lukács Tamás volt KDNP-s országgyűlési képviselő), se támogatottsága, se hátországa, se médiája nincsen, legfeljebb Kövér László családi barátsága a sípályák lejtőjéről. Úgy nekikezdeni egy oszlatásnak, hogy csak a tanácsadói szavára hallgat és nem tájékozódik sem a „terepi” sem a „fenti” helyzetről, nos az nagyobb hazárdírozás, mint az ötöslottóra fogadni komolyabb összeggel.

 

A városban már közszájon forgó információk alapján ugyanis Pajtók Gábor igen csattanós pofonba futott bel, ugyanis az egri Fidesz szervezetét nem oszlatják fel. Vagyis inkább úgymond átszervezik, ami azt jelenti, hogy mindenkit vissza fognak venni, aki jelentkezik. Ha egyáltalán akar, mert esetleg közben már régen egy másik helyi pártszervezet tagja.

Egy választókerületi elnök kérése ugyanis szent és nagyjából elfogadják a döntéshozó testületekben, de Eger esetében kicsit más a helyzet. A megvezetett Pajtók annyit ért el csak – és azt is csak kínnal-keservvel – hogy mégiscsak kimondta a Kövér László vezette bizottság az oszlatást, azonban azzal a kikötéssel, hogy átszervezés lesz Egerben, mindenki, aki akar az akadálytalanul visszamehet a helyi szervezetbe.

Így Pajtók Gábornak kicsorbult a fegyvere, a személyi kérdésben nem sikerült eredményt elérnie, legfeljebb a totális megsemmisülést tudta csak elkerülni. A legsúlyosabb pedig mindezek mellett az, hogy a Fidesz új régióigazgatóját megkapta gyámnak, úgyhogy minden lépése mikroszkóp alatt lesz, így aztán a Mirkóczkival fennálló perverz kapcsolatát is be kell fejeznie.

A következtetések

 

Az egri Közgyűlésben a Fidesz frakció kőkeményen áll (ül) nemcsak Mirkóczkival és a többi képviselővel szemben is de a saját országgyűlési képviselőjével szemben is, függetlenül attól, hogy a tagjai hova, melyik helyi Fidesz szervezetbe lépnek be.

 

Pajtók Gábor körül kb. olyan gyorsan fogy a levegő, mint Mirkóczki Ádám körül. A tiltás kimondásával az utolsó véd és dac szövetségese is elveszik az egymásra utalt feleknek, érdekes lesz nézni, ahogy a következő bő egy évben hogyan fognak táncolni.

 

Ne felejtsük, 2024 tavaszán lesz az uniós és az önkormányzati választás is! Nagy tételekben nem fogadnánk a befutókra.

 

fotók: Pajtók Gábor hivatalos fb oldal

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló