Eger ügye
Előválasztás: Eger belvárosában is állítanak fel szavazósátrat szeptemberben
| Barna Benedek
Kedden három ellenzéki párt települt ki stanndal az egri Kis-Dobó térre, hogy felhívjék a figyelmet az ősszel esedékes előválasztásra, amelynek nyilvántartásba vételi szakasza (azaz az indulni kívánók már jelentkezése) július végén indult. Az eseményen jelen volt Berecz Mátyás (DK, LMP, Jobbik) és Jánosi Zoltán (Momentum, MSZP, Párbesz...
Megyeszékhelyeket összekötő bicikliút: így kapcsolódhat Egerhez a pályája
| Barna Benedek
Ahogy azt portálunk is megírta, több településen átívelő kerékpárút építése kezdődhet meg a közeljövőben, melynek két végpontja Miskolc és Eger lesznek. Az 56 kilométeresre tervezett kerékpárútnak ...
Egri alapítvány is részt vett volna a Norvég Alap pénzeinek magyarországi szétosztásában
| Barna Benedek
Ahogy azt portálunk is megírta, Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai. A 77 milliárd forintos támogatást azért bukjuk el, mert az Orbán-kormány nem tudott me...
Az egri kórházban is elindult a harmadik oltások beadása – FOTÓK
| Barna Benedek
A harmadik oltás szükségessége azután merült fel, hogy az emberek egy részénél a két vakcinadózist követő vizsgálatok azt mutatták ki, nem indult el náluk az ellenagyag-termelés. A kínai Sinopharmm...
Az Eszterházy volt tanszékvezetője lett az egyik utolsó magyar állami egyetem rektora
| Barna Benedek
Erőss István grafikusművészt nevezte ki a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának Áder János köztársasági elnök az intézmény szenátusának jelölése alapján – számolt be az MTI az intézmény közlése ...