Megérkezett az idei első hó
Régen járt színházban?
Úgy nézne már egy érdekes darabot, ami az ifjú jedi Orbán Viktorról szól? Az az egészen megdöbbentő, hogy hamarosan meg is teheti, egészen pontosan április 22-től.
Persze csak akkor, ha marad még rá jegy a Tháliában, mert biztosan hamar elkapkodja majd a nagyérdemű Pozsgai Zsolt A Miniszterelnök és a Fiú című előadására az összeset. Íme, egy újabb, egészen elképesztő látlelet a magyar valóságról.
De közelítsünk kicsit távolabbról a dologra! 2010-ig, ha rettentően sok jó dolog nem is történt, egy biztosan igaz volt, ha nem akart az ember politikával foglalkozni, nem is kellett neki.
Aztán jött 2010, a Fidesz-győzelem nyomában pedig hamar jöttek az ellenségképek, az arcunkba üvöltő plakátok, az acsarkodás, az arc nélküli gyűlölet tizenkét éve.
De mi is a legjobb brand, amivel hergelni lehet? Soros? Brüsszel? A migránsok? A melegek? Nem, a válasz természetesen Gyurcsány Ferenc. Ő ugyanis az elmúlt 16 évben a leghatékonyabb eszköznek bizonyult. A Fidesz-KDNP kommunikációs gépezete pedig mindent megtett, hogy a legtöbb hozza ki belőle. Hiszen legyen szó bármiről a világon, ha a jelenlegi kurzus Gyurcsánnyal hozza kapcsolatba, rögtön eléri, hogy saját szavazóinak döntő többsége azonnal ugorjon és úgy lássa/gondolja/annak megfelelően szavazzon, ahogyan azt elvárják tőle.
Furcsa helyzet ez, melynek vizsgálata során e sorok szerzője egyetlen percig sem akarja felmenteni az egykori miniszterelnököt saját viselt dolgainak súlya alól, ahogyan azt sem szeretném részletezni, mennyi minden van, ami nettó hazugság a vádak közül. Ugyanakkor
egészen tragikus, hogy érdemi szakmai álláspontok, bármiféle nyilvános vita vagy éppenséggel értelmezhető kormányprogram helyett mindössze annyival oldja meg a helyzetet a hatalom, hogy "Gyurcsány".
Persze nem is az az igazán furcsa, hogy így van ez, sokkal inkább az, hogy a bevált recept még ma is, még ennyi év után is működik. (Meg persze az is, hogy Gyurcsány – akárcsak emiatt is – nem érzi, nem érezte úgy, ideje volna lelépnie, hiszen.)
A bevált receptekre könnyen rákaphat a felhasználó. Így persze bőven akadnak túlkapások még Gyurcsány-fronton is, amikor már jó dolgában a hatalom se tudja, mit tegyen. Ilyen például, ha 1.140 millió jó magyar forintból a Fidesz holdudvarának emblematikus arca, Kálomista Gábor Gyurcsány-filmet készít. A politikai thrillerként és művészfilmként egyaránt kommunikált és egyaránt gyenge Elk*rtuk iskolapéldája annak, hogy sok fantáziát lát még ma is az Orbán-kormány Gyurcsányban. Az, hogy a filmvetítését kötelezővé tették iskolásoknak, hogy a legnagyobb kormányközeli tévéadó március 14-én adta le, már sokkal inkább arra mutat rá, milyen nagy és mennyire sok csápja van a hatalomnak.
A 2021-ben bemutatott film kapcsán Kálomista az asztalt verte, hogy elhallgatják, elfojtják, elnyomják alkotását a tudjukkik, mert nem úgy kerül moziba, ahogyan ő szeretné. Nyilván első sorban azért, mert nem hoz bevételt – gondolhatták mozis körökben –, ami ugye egy piaci vállalkozás esetében a fő prioritás, másodsorban azért, mert elég gyatra politikai kurzusfilm lett a végtermék, aminek készítői még annyira se voltak bevállalósak, hogy őszintén megvillantsák azt a bizonyos kilógó lólábat. (Aprócska adalék, hogy a nagy dráma idején is tárgyalásban állt Kálomista a sokat szapult intézményekkel.) Fura ez, hiszen miközben párhuzamosan kacsingattak kifelé, hogy "nézd már, most megmutatjuk, mit tettek ezek a szemetek", addig az alkotók ellen indított per kapcsán (Hann Endre, a Medián vezetője tett jogi lépéseket) már arról hadováltak, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen fikció az egész.
Ha a Gyurcsány-film, annak felhasználása és a jóízlés között fényévnyi a távolság, akkor vajon mit mondhatunk a regnáló miniszterelnökről szóló színdarabról? Hiszen, ahogyan szobrot se kap, utcát se neveznek el jobb helyeken élő, pláne "uralkodó" politikusokról, úgy többnyire színdarabokat is csak nehéz időkben és a demokratikus alapértékeket nélkülöző országokban szoktak, persze csak akkor, ha nem a hatalommal szemben kritikus műről van szó. (Na tessék, máris lebuktam libernyákként.) A kritikus él azonban itt nagy eséllyel fel sem merül.
Pozsgai Zsolt A Miniszterelnök és a Fiú (igen, a fiú nagy F) című művét a Kálomista vezette Tháliában mutatják be, a darabról a színház oldalán ez áll:
1990. október 29. A Magyar Parlament liftje elakad két emelet között, a fülkében két politikus: a miniszterelnök és az ellenzéki párt fiatal vezetője. Egy viharos parlamenti ülés után vannak, ahol a Fiú hazugsággal vádolta meg a Miniszterelnököt. Szenvedélyes vita kezdődik meg közöttük, a vita nyomán felsejlik a rendszerváltás történelmi és politikai háttere, személyes szerepük az átalakulásban és a jövő…
Pozsgai Zsolt új drámája a felnőtt közönségen túl a fiatalokat szeretné megszólítani, akik keveset tudnak az akkori bonyodalmakról, a rendszerváltozás ellentmondásairól.
Az előadást az alkotók Antall József miniszterelnök emlékének ajánlják.
Valójában tehát nem Orbán a főszereplő (ő csak a már említett F.) és a szerző azt is állítja, nem véletlenül maradt mindez a nemrég lezajlott választás utánra, hiszen nem akarta, hogy téma legyen a kampányban, ugyanakkor maga nyilatkozza a Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy:
Egy biztos: mindig, minden hősömet szeretem, bármelyik drámámban, csak így tudok írni. Most is ez a helyzet. Szeretetből írtam és formáltam a karaktereket. Hiszek a pozitív katarzisban.
Másutt pedig az interjúban Orbánt "az egyetlen, jogos szellemi örökös"-nek nevezi.
Nem egyszerű mindez, hiszen
Antallt kizárólag Orbánnal párhuzamba állítani nehezen értelmezhető emlékállításnak, sokkal inkább kontextusról beszélhetünk, miközben számos érv szól amellett, hogy Antall és Orbán kapcsolata messze volt attól, ahogyan az a Fidesz legendáriumába beépült.
És hát az is igazán izgalmas téma, hogy vajon miniszterelnök úr milyen viszonyt ápol azokkal az értékekkel, melyek képviseletét akkor még magára nézve kötelezőnek tartott?
Az Ivancsics Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft-nek a dráma ősbemutatójának támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumától 600.000 forintot kapott, ami közel sem nevezhető jelentős összegnek, de
van az a pillanat, amikor már a ráfordított összeg tűnik a legkisebb problémának egy ügyben. Ez pedig valószínűleg pontosan ilyen. Vajon ez a darab mikortól és kiknek lesz kötelező?
