Megérkezett az idei első hó
Az már Vlagyimir Iljics Leninnek is feltűnt, mennyire hatásos propagandaeszköz a film: megfelelően koreografált képekkel rövid idő alatt érhető el a nézőben bármilyen hatás, ami ráadásul a sokszorosa tud lenni a legszebb plakátokénak is. Az érzelmek kiváltása pedig nagyon fontos a totalitárius rendszerek számára. A néző így állami üzenetbe csomagolva tudhatja meg, kikért kell rajongani, kiket kell gyűlölni, felnagyítódnak a választott csoportjával vallott közös sérelmeik, miközben kevesebbet foglalkoznak a jelennel. Ehhez persze kellenek emberek is, akiknek elbírja a gerince a rájuk bízott feladatot.
Kálomista Gábornak idén úgy tűnik, vissza kellett adnia valamit abból a sok jóból, amit 2010 óta kapott: a producer túlélhette a Hacktion című röhejsorozat bukását, vagy a nagyon nehezen nézhető Pappa Piát is a magyar filmipar egyik atyaúristeneként, de attól nem szaladhatott el, hogy a 2022-es választások előtt le kelljen forgatnia a kormánypárti köznyelvben csak Gyurcsány-filmként emlegetett Elk*rtuk című filmet.
A film megszületését nagyon nehéz megmagyarázni: egy olyan országban, ahol még az 1956-os forradalomról vagy Trianonról sem született emlékezetpolitikai propagandától mentes és két mondatnál összetettebb üzenet, egyszerűen a gondolat is röhejes, hogy majd Kálomista és kiscsapata rendbe teszi a fejeket a 2006-os tüntetéssekkel kapcsolatban.
Ha valaki nem akarná végigszenvedni magát a cikken, röviden összefoglalom: pontosan olyan, mint amit az elejétől fogva várt mindenki.
Rossz, vagy inkább csak sablonos filmként értelmezhető lenne, ha nem egyértelmű politikai célokat szolgálna, propagandafilmnek viszont a nagy elődöket ismerve bénácska: ugyebár ebben Leni Riefenstahl is Adolf Hitler házifilmeseként lett ismert, de az ő mozgóképeinek legalább esztétikai értéke volt, melyekhez képest most egy teljesen átlagos thrillerről van szó, amiről csak azért beszél a fél ország, mert Gyurcsány.
A propaganda az propaganda
Ha a politikai rendelésre készült filmek ligájában versenyeztetjük, akkor az Elk*rtuk nagyjából úgy aránylik esztétikailag a náci propagandafilmekhez, mint az az akciós Békemenet-csomag termékei a Hugo Boss által tervezett náci egyenruhákhoz. Persze Kálomistáék mellett szól, hogy ők nem tömeggyilkosságokat támogattak ezzel a lehetetlenül hosszúnak tűnő két órával, hanem csak egy 11 éve kétharmaddal mindent uraló kormányt.
A propaganda ettől még propaganda még akkor is, ha a Fidesznek legalább annyi esze volt, hogy ne adjon nyíltan pénzt erre, hanem titokzatos adakozók pénzéből forgott le. A titokzatos adakozók kilétét meg sem tippelném, de abban biztos vagyok, hogy van némi átfedés azokkal a különösen nagylelkű üzletemberekkel, akik bármiféle ellenszolgáltatás nélkül adták oda az államnak 2018-ban az általuk birtokolt kormánypárti hangvételű sajtótermékeket.
A végeredmény azért cseles, mert a legjobb hazugságokhoz méltó módon több igazságot is tartalmaz:
létezett hangfelvétel Gyurcsány Ferencről, valóban szétverték a rendőröket a tévészékház előtt, és azt sem akarja letagadni, hogy azért a kormányellenes tüntetők között megbújtak a szabadidejükben úgy általában is szívesen balhézó figurák is. Erre a látszólagos őszinteségre húzták rá a filmben személyesen soha nem szereplő, de a háttérből mindent irányító gonosz Gyurcsányt, a fekete rúzst használó, szintén különösen gonosz Dobrev Klárát, a titokminiszterként maffia jellegű autósüldözésekben emberek eltüntetését intéző Szilvásy Györgyöt, vagy a közvéleménykutatóként és egyszerre valamiféle politikai spin doctorként tevékenykedő Hann Endrét.
Ezek mind létező emberek, a nevükön túl viszont gyakorlatilag semmi nem stimmel. Leszámítva persze az egykori miniszterelnök tévés produkciói, azok tényleg ennyire súlyosak voltak.
Az üzenet ennek megfelelően bravúros: a film hőseként szereplő, valójában kifejezetten jellemgyenge pár rájön, hogy a rendőri brutalitás, az utcán masírozó „fasiszta csőcselék” és úgy általában minden Gyurcsányék megrendelésére készült, a tüntetésekkel pedig tulajdonképpen az őszödi beszédről akarták elterelni a figyelmet. Ha úgy vesszük, 2006 is az idén felfedezett Gyurcsány-show része volt, amiben még a rendőri brutalitás is egyértelmű, hogy kinek köszönhető. Segítek: nem a rendőröknek, hazudjon bármit is a témában a Helsinki Bizottság példaértékű dokumentumfilmje a témában. Amikor a fiatal újságíró pálfordulása véletlenül épp a Fidesz elképzeléseire rímel,
az ember már tényleg csak annak drukkol, hogy amolyan Marvel-filmesen legalább a stáblista utáni meglepetésjelenetben láthassa, ahogy mindeközben a CIA képzi ki Gyurcsány következő szuperfegyverét, Márki-Zay Pétert.
A probléma az Elk*rtuknál is az, ami a magyar focisikerekben
Az egészen röhejes módon a 2006-ban a valóságban gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszott, egyszerűen csak balfaszként bemutatott Karácsony Gergelyt is felvonultató film körül van még egy elsőrangú teljesítmény: az, ahogy a kormány próbál úgy csinálni, mintha ez egy valódi film lenne. Tehát a Fidesz NB III-as és megyei osztályú megmondóemberei Kocsis Mátéval kezdve a házisajtóig bezárólag egy emberként reklámozzák ezt a filmet hónapok óta úgy, mintha minimum egy oknyomozásról lenne szó, és nem arról, hogy a párt aktuális narratívája szerint mi történt 2006-ban. Sőt, Kósa Lajos már egyenesen úgy adta elő, mintha tényfilmről lenne szó, Kövér László pedig ünnepi interjújában tényként adta elő a film azon állítását, hogy Gyurcsány szándékosan verette szét a tévészékháznál lévő rendőröket.
A probléma az Elk*rtuknál is az, ami a magyar focisikerekben: a végén mindig meg kell nézni azt is, ami kijött a megrendelésből, legyen az egy oda-vissza vereség Albániától, vagy egy értékelhetetlen film.
Bár értékelhetetlen, kárt tud okozni: nem is igazán az ellenzéknek, ahol a támogatók nagyrésze már rég túl van valószínűleg a Gyurcsány-dilemmán, hanem a közös emlékezetnek. Ez az emlékezet ugyanis most kapott egy újabb csapást, ami lehetetlenné teszi egyszerre beismerni, hogy a rendőri brutalitást ártatlan civilek is elszenvedték azzal, hogy a például tankot elkötni sem fér bele a tüntetésekbe.
Ezekről a dilemmákról sem próbál beszélni az Angliából ideimportált Keith English rendező, Kálomista Gábor, vagy az egészet megrendelő magyar kormány, de arról sem, hogy mi 2006 valódi következménye. Pedig épp láthatjuk: a többek közt 2006-nak köszönhetően is hatalomra jutott kormány az idei október 23-án már annyira nem is a szovjetek ellen felkelő hősökről emlékszik meg, hanem a 2006-os Gyurcsány-terrorról. Jogos, hiszen Rákosi Mátyást szidva nem lehet választást nyerni.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
(Képek forrása: ElkXrtuk / Facebook)
