2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

#eger #gárdonyi géza színház #blaskó balázs #kelemen csaba #szavazás #közgyűlés #stúdiószínpad

Döntött az egri közgyűlés: Kelemen Csaba nevét fogja viselni a stúdiószínpad

Barna Benedek 2021.10.07. 14:34

Az ülésen megjelent Blaskó Balázs színházigazgató az átnevezés kapcsán arról beszélt, hogy a társulatnak is beleszólást kellene kapnia.

 

A csütörtöki egri közgyűlésre ismét jó néhány napirendi pont jutott, az egyik a Stúdiószínpad átnevezése: arról döntöttek, hogy ezentúl a tavaly elhunyt, posztumusz díszpolgárrá választott Kelemen Csaba nevét viselje-e.

 

Komlósi Csaba (független) a heol.hu beszámolója szerint javasolta, hogy ezt vegyék le napirendről, mivel a napokban szárnyra kapott hírek illetve a sajtóban zajló párbeszéd méltatlan, és szerinte az előterjesztés alapvető szándéka félrecsúszott. Azonban a képviselők úgy szavaztak, hogy maradjon a napirendi pont. Amikor azután sorra került, Mirkóczki Ádám polgármester arról beszélt, hogy Kelemen Csaba hosszú pályafutásának, és Egerért végzett művészeti munkájának akarnak emléket állítani.

page_cOHiaGh8
Fotó: Soós Lajos / MTI

 

Blaskó Balázs, a színház igazgatója elmondta: ő kegyeleti okokból azt szerette volna, hogy zártkörű legyen a hétfői bizottsági ülés, melyen elmondta, hogy Kelemen Csaba szerinte a színház dolgozóinak életét veszélybe sodorta azért, hogy az igazgatói választáson részt vehessen. A direktor szerint a társulatot és a művészi szabadságot sérti, hogy a színpad nevéről nem kérik a véleményüket. Illetve követelte a tavaly felállított vizsgálóbizottság megállapításait. Blaskó azt mondta, reméli, hogy a városvezető "fenyegetőző sajtónyilatkozata" kivált egy átfogó államtitkári vizsgálatot, amely mindenre fényt derít. Mirkóczki Ádám ezekre reagálva azt mondta, hogy jogilag nem volt lehetséges a zárt ülés, a szerdai nyilatkozata pedig nem fenyegetőzés, hanem emberi reakció volt.

 

Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk) az igazgató által elmondottak kapcsán azt mondta, a vizsgálóbizottságának eredménye valóban nem került nyilvánosságra, pedig a polgárok erre kíváncsiak, és szerinte a bizottság nem végezte el a munkáját. Erre Földvári Győző és Berecz Mátyás (Egységben a Városért) – akik a vizsgálóbizottság tagjai voltak – elmondták, hogy a vizsgálatok lezajlottak (a jelentés év elejére készült el, az előzetes tájékoztatója portálunk birtokába került, az ebben olvasható részletekről akkor be is számoltunk – a szerk.). 

 

Mirkóczki Zita (Egységben a Városért) a polgármester szerdai közleményét visszhangozva arról beszélt, hogy Blaskó Balázs besározta az elhunyt Kelemen Csabát, amivel a pozíciójára is méltatlanná vált. Szerinte a direktor lehetetlenné tette a bizottsági ülésen az érdemi vitát. Erre reagálva Blaskó Balázs azzal vágott vissza, hogy többször próbálták belefojtani a szót. Végül azt mondta, hogy minden szó igaz, amit elmondott, és fenntartja  Kelemen Csabával kapcsolatos kijelentéseit – majd távozott. 

 

Az ülésen egyébként Berecz Mátyás tájékoztatta a képviselőket arról, hogy folyamatban van egy emléktábla elhelyezése az egri várban, ahol a színész alkotó tevékenységének egy része zajlott. Dr. Pócs Alfréd pedig felvetette, hogy a színházba is kellene egy emléktábla.

 

A stúdiószínpad új nevét végül 13 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadták, majd egyperces csenddel emlékeztek az elhunyt színészre, Kelemen Csaba özvegye pedig köszönetet mondott a képviselőknek férje emlékének ápolásáért.

A közgyűlésen a stúdiószínház neve mellett döntöttek többek között a költségvetés módosításáról, valamint a Farkasvölgy utca 2. szám alatt található régi óvoda értékesítéséről. A település szociális juttatásainak módosítását is megszavazta a közgyűlés, egyhangúlag (a módosítással aktualizálták, pontosították a rendeletet; a változtatások révén egyebek mellett elkerülhetővé válik, hogy ugyanazon gyógyszer megvásárlására, mind a járási hivatal, mind az önkormányzat is adjon támogatást). Döntés született továbbá az óvodai körzetek átszervezéséről is: a változtatás értelmében egy igazgatóság lesz, egy néven futnának majd az intézmények.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló