Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Ahogy arról tavasszal portálunk is beszámolt, idén új boros rendezvénnyel bővül a város kínálata: az új esemény Az Egri Bor Ünnepe néven indul útjára nyáron, méghozzá az Egri Bikavér Ünnep idején és helyén – az Érsekkertben –, ahhoz hasonló tartalommal, míg a Bikavér Ünnep más formában és helyszínen folytatódik, és új időpontot kap.
A rendezvényre már nem kell sokat várni, hiszen július 7-e (csütörtök) és 9-e (szombat) között tartják. A napokban az Egri borvidék honlapján megjelent beharangozóban azt írták: a szervezők célja – azon túl, hogy a résztvevők jól érezzék magukat –, hogy az egri és az Eger környéki borászok, szőlészek ismertsége fokozódjon, a város és a környező települések, azok szálláshelyei, vendéglátóegységei megteljenek visszatérő vendégekkel és turistákkal.
Mi azt szeretnénk, hogy ez a három nap a viszontlátás öröméről, a könnyű ölelésekről, a vállakról levetett terhekről és az önfeledt szórakozásról is szóljon. Ehhez nincs is jobb társ, mint az egri és a környékbeli borászok kincse, amelyet, remélem, hogy még nagyon sokáig kóstolhatunk minden nyáron együtt, itt, az Érsekkertben, ettől az évtől kezdve az Egri Bor Ünnepén”
– nyilatkozta Tarsoly József főszervező, Eger város hegybírója.
A fesztivál alkalmával a borvidék borászai kínálják kóstolásra legjobb boraikat, melyekhez a környék éttermeinek séfjei készítenek különleges ételeket, így egyedi gasztronómiai élményben részesülhetnek a látogatók. A rendezvényen töltött időt kiállítás, vásár színesíti, míg a számos zenei, kulturális és családi program teszi teljessé.
Az Egri Bor Ünnepének programkínálata:
Egri Bikavér Színpad
Július 7. (csütörtök)
16.30 Hoffer traktor indítása (Körcsarnok, főbejárat)
17.00 Andörkaver koncert
19.00 Az Egri Bor Ünnepének megnyitója, díjátadások
20.30 Folk on 45 koncert
23.00 Gesarol koncert
Július 8. (péntek)
16.30 Hoffer traktor indítása (Körcsarnok, főbejárat)
17.30 A Csillagszeműek Egri Tagozatának bemutatója
18.30 A borünnep legjobb borainak kihirdetése
18.45 Abaházi.RT koncert
20.30 XI. Szepesi György Bárzenész Találkozó – BOR-BÁR
Sztárvendégek: Báder Mari, Orsovai Reni, Majsai Gábor, Varga Viktor – Gonda Music Band
23.00 RetroZóna Zenekar – „Szuperbuli”
Július 9. (szombat)
16.00 Traktorok és veterán járművek felvonulása Eger belvárosában
17.00 Hoffer traktor indítása (Körcsarnok, főbejárat)
18.00 Az 50 éves Egri Csillagok Népdalkör és az Erdei Banda műsora
19.00 Az Egri Bikavér Lovagrend borlovagavatási ceremóniája
20.00 A borünnep legjobb ételének kihirdetése
20.30 Jazz Steps Band
23.00 Fergeteg Party – DJ Dominique
Egri Csillag Színpad
Július 7. (csütörtök)
18.30 Szabó Anna „Rozsi”
19.10 Szabó Család
20.50 Trampúr
22.30 The Pontiac
Július 8. (péntek)
18.30 Magyar Balázs akusztik
19.20 Endless Project
20.50 Csikk
22.30 AllSuckAll
Július 9. (szombat)
18.30 Kiad
19.20 Kései Kitérő
20.50 Grabovski
22.30 Esti Kornél
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
A belépés ingyenes. A rendezvénnyel kapcsolatos részletek a Facebook-eseményben és az Egri Bor Ünnepe honlapon érhetőek el.
(Indexkép forrása: Az Eri Bor Ünnepe Facebook-oldal)