2026. május 4-én Ternyák Csaba megáldja az egykori Kepes Központ épületét, a volt Ifjúsági Házat. Ugyanezen a napon az ingatlan új nevet kap, „Kracker ház”-ként működik tovább, utalva Kracker János Lukács barokk örökségére.

A megáldás és az átnevezés együtt nemcsak tulajdonosváltást, hanem egyértelmű identitásváltást is jelez. Az épület a kortárs művészeti térből egyházi keretbe kerül át. Az Egri főegyházmegye és az egyetem lépése tudatos kulturális átírás, amely túlmutat a helyi ügyeken. Szemünk előtt történik a közelmúlt kulturális rétegének felszámolása. Történetünk világosan megmutatja, hogyan működik a kulturális emlékezet feletti kontroll. Nem megőriz, hanem válogat, és eltöröl.

Szelektív emlékezet

Az érintett épület története több korszak egymásra íródásaként értelmezhető. A 18. századi barokk eredet, amelyhez vélelmezhetően a névadás révén most visszanyúlni kívánnak, kétségtelenül fontos része Eger városképének és kulturális örökségének. Az épület a későbbiekben a Spetz család tulajdonába került, innen ered a „Spetz-ház” elnevezés, amely a város polgári fejlődésének egy korszakát is jelzi, amikor a barokk egyházi központ mellett megerősödött a világi, polgári jelenlét. Ugyanakkor az épület nem maradt meg ebben az állapotában, a 20. században Ifjúsági Házként működött, majd a 2010-es évektől a Kepes Központ adott neki új identitást.

Ez utóbbi korszak nem csupán egy funkció volt a sok közül, hanem egy tudatosan felépített kulturális program, amely a nemzetközi médiaművészet és vizuális gondolkodás egyik hazai központjává tette az épületet. A most tervezett átnevezés ezzel szemben egyetlen történeti réteget, a barokk korszakot emeli ki, miközben a későbbi, különösen a kortárs művészeti periódust lényegében kitörli a nyilvános emlékezetből. A helyzet ellentmondását tovább erősíti, hogy az épületben éppen az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Képzőművészeti Intézet kortárs művészeti képzése működik. Miközben az oktatás tartalma a jelenkori, kritikai és kísérleti művészetre épül, szemléleti feszültséget konzervál az oktatott tartalom és az intézményi identitás között.

Amikor az egyházi narratíva felülírja a kortárs művészetet

Kepes György életműve a 20. századi vizuális kultúra egyik kulcsfontosságú fejezete. A Bauhaus szellemiségéhez kapcsolódva, majd az amerikai tudományos-művészeti közegben (különösen az MIT-n) dolgozva olyan interdiszciplináris gondolkodást képviselt, amely a művészetet, a technológiát és a társadalmi érzékenységet egységben kezelte. Az egri intézményben Kepes saját műveinek és szellemi örökségének Egerbe hozásával egy olyan kulturális infrastruktúra jött létre, amely a várost nemzetközi kontextusba helyezte. Ennek felszámolása, majd a név eltüntetése egy komplex kulturális program megszakításával egyenlő.

Kracker János Lukács jelentős alakja az egri barokk művészetnek, és életműve kétségtelenül méltó a figyelemre. A 18. században jelentős freskókat és oltárképeket készített a város egyházi megrendeléseihez kapcsolódva. Ugyanakkor nem egri születésű, és nem is helyi identitású művész volt, hanem a barokk korszakra jellemzően vándorló mester, aki több régióban dolgozott. Eger életművének egyik fontos helyszíne, de semmi esetre sem kizárólagos központja. Művészete szorosan kötődik az egyházi reprezentációhoz és a korabeli hatalmi vizuális kultúrához.

Ez éles kontrasztban áll Kepes György örökségével, amely a modern, nyitott és nemzetközi gondolkodást képviselte. Emiatt a „Kracker ház” elnevezés egy szűkebb, történetileg és jelentésében is más kulturális narratíva kijelölése az épület számára. Voltaképpen egy radikális újraértelmezés. Ez a gyakorlat emlékeztet a Fidesz identitáspolitikájának mechanizmusára is. A múlt szelektív használatára, amelyben bizonyos elemek hangsúlyossá válnak, mások pedig láthatatlanná.

A kritikai tér felszámolása

Az épület legutóbbi aktív korszakában világi, nyitott és kísérleti művészeti térként működött, amely a kritikai gondolkodást és a nemzetközi párbeszédet helyezte előtérbe. A mostani átalakulás - az egyházi tulajdonba kerülés, a megáldás szimbolikus aktusa és az intézményesített oktatási funkció felé való elmozdulás - ezzel szemben egy lényegesen zártabb, hierarchikusabb és ideológiailag kijelölt térhasználatot vetít előre. A korábbi nyitott, kérdező attitűd helyére egy normatív, felülről definiált kulturális keret lép, amely implicit módon a felvilágosodás kritikai, autonómiára épülő hagyományával is szemben áll.

Az átnevezés és az újrahasznosítás egy terhelt és problematikus helyzetben történik. A műtárgyak elszállítása, bizonytalan sorsa, a dokumentálatlan vagy vitatott kezelésük, beleértve a fogadópultként ismert műtárgy megsemmisítését, valamint a szakmai közeg egyértelmű tiltakozása mind azt jelzik, hogy itt nem egy gondosan lezárt folyamat után következik új kezdet. Éppen ellenkezőleg, az új narratíva egy feldolgozatlan, konfliktusokkal terhelt térre épül rá. Ebben a kontextusban a „Kracker ház” elnevezés egy utólagos legitimációként működik.

A közös múlt privatizálása

Ha egy ingatlan önkormányzati tulajdon, a hivatalos elnevezést a helyi önkormányzat képviselő-testülete adja vagy módosítja. Ez rendelethez kötött, nem szabadon változtatható. A Kepes épülete már magántulajdon. A névadás így jogilag a tulajdonos hatáskörébe tartozik, így az egyház önállóan dönthet az épület elnevezéséről. Ugyanakkor közemlékezeti jelentőségű tér amelynek sorsa közérdeklődésre számot tartó kérdés. Éppen ezért indokolt lenne a városi és szakmai közösség bevonása, akár egy véleményezési folyamat vagy önkormányzati egyeztetés formájában. Egy ilyen gesztus megerősítené a döntés legitimitását. Ennek hiánya viszont tovább mélyítheti a már meglévő konfliktusokat.

Eger városa, gazdag történeti örökségével, különösen érzékeny terepe ezeknek a kérdéseknek. A döntéshozók és az egyházi szereplők felelőssége ezért nem csupán gazdasági vagy intézményi, hanem kulturális és szimbolikus is. A volt Kepes Központ esete arra figyelmeztet, hogy az épületek jelentések, emlékek és identitások hordozói. Egy névváltoztatás egyben döntés arról is, hogy mit viszünk tovább a múltból, és mit hagyunk magunk mögött.

Domán Dániel

(A szerző önkormányzati képviselő Egerben.)