2024. március 28., Gedeon Johanna

Vélemény

#eger #közlekedés #elektromos roller

Életveszély, ahogy az egri rolleres hasít a 25-ös főúton a csúcsforgalomban

Csarnó Ákos 2023.01.31. 13:15

 

A közösségi médiában találtuk ezt a videót, a készítőjének köszönjük, hogy megküldte portálunknak. Szavaival teljesen egyetértünk, ezért is osztjuk meg.

 

Hogy miért is kellene minél hamarabb szabályozni az elektromos rollereket?

 

Az alábbi videó elég jól szemlélteti:

 

 

A felvételt vasárnap rögzítettem Egerben. Jól látható, hogy egy e-rolleres a 25-ös számú 2x2 sávos főút belső sávjában hajt az autósok között, nem kis sebességgel. A kocsimmal követve a sebessége minimum 55 de inkább 60km/h lehetett, ami ugyan az Árpád utcai emelkedős szakaszon kicsit csökkent, de még így is igen veszélyes, tekintve hogy a rolleresen sem bukósisak sem semmilyen más védőfelszerelés nem volt.

 

Közel másfél kilométeren keresztül haladtam a rolleres mögött, viszont a video elején is jól látható, hogy korábban is végig a főútvonal belső sávjában közlekedett.

 

És azt is finoman megjegyezném, hogy nem ez az első alkalom, hogy az "úriembert" száguldozni láttam Egerben.

A BM korábbi álláspontja szerint az elektromos rollerekre segédmotoros kerékpárként kell tekinteni mindaddig, amíg a jogalkotók a KRESZ-ben külön szabályozást nem hoznak létre ezen "járművekre". Ennek értelmében pedig a jármű maximális sebessége nem haladhatja meg a 45km/h-t, és kötelező a bukósisak használata. Valójában viszont ezek az eszközök jelenleg egyáltalán nem tekinthetők járműnek, ugyanis a 168/2013-as Európai Uniós rendelet többek között olyan kitétellel minősíti az elektromos járműveket SMK-nak, hogy azokon kötelező az ülés megléte. Márpedig a legtöbb rolleren nincs ülés.

A témában korábban itt írtunk

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló