Az Egriszín a tavalyi év végén kipattant vezető-eltávolítási botrány fideszes kezeléséről írt.

Egy látszólag „átlagos NER-hétköznapnak” indult ügyből lett tanmese arról, mitől fél valójában a hatalom. Az Idősek Berva-völgyi Otthonának igazgatóját, a húsz éve az idősgondozásban dolgozó Fehérné Mészáros Helgát karácsony előtt menesztették azzal az indokkal, hogy „már nem tud hozzájárulni az intézmény fejlődéséhez”.

Az üzenetet a frissen kinevezett, a fideszes városvezetéssel korábban is kapcsolatban álló Szabó György, az Egri Gyermekjóléti és Szociális Intézmény igazgatója adta át – annak ellenére, hogy az érintett vezetőt korábban épp szakmai munkájáért tüntették ki, sőt a Fideszhez köthető Egri Lokálpatrióta Egylet is díjazta.

„Eddig egy átlagos NER hétköznap.”

Az idősek otthonai ma nemcsak szociális intézmények, hanem politikai és gazdasági szempontból is érzékeny terepek. A szöveg szerint az ágazatba „sok pénz várható”, és az ilyen források környékén rendre megjelenik az „intézményfejlesztés” varázsszava.

„Ha a Fidesz kijelenti, hogy egy vezető ‘már nem tud hozzájárulni az intézmény fejlődéséhez’, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valakik valamit el akarnak lopni. Természetesen a fejlődés érdekében.”

A vezető menesztésére nem csendes tiltakozás, hanem nyílt, kollektív ellenállás érkezett válaszként. Dolgozók, bentlakók és hozzátartozók egyértelmű üzenetet küldtek: „ha a vezető megy, akkor ők is mennek.”

Ez már nem PR-kockázat volt, hanem üzemeltetési és politikai rémálom: munkaerőhiány, botrány, választások előtti kellemetlen ügy. Egy olyan városban, ahol – a szöveg szerint – „egy korlát vagy egy kátyú kijavítása már sajtóesemény”, az idősek otthonának összeomlása vállalhatatlan lett volna.

A városvezetés végül nem magyarázott, nem érvelt, hanem hátrált. Az igazgatónő maradhat – egyelőre.

„na jó, egy darabig még maradhat… papír még nincs. Csak ne hangoskodjanak.”

A döntés nem megoldás, hanem időhúzás: a választásokig nincs közgyűlés, nincs konfliktus, nincs valódi döntés. Az ügy legfontosabb következtetése pedig nem személyi, hanem politikai:

„csak és kizárólag a hatalomnélküliek és a kiszolgáltatottak egységes erejéből értenek”

Ha lett volna valódi, szakmai indok a leváltásra, azt elmagyarázták volna. Nem tették.

„Ha a városvezetésnek valóban érvekkel alátámasztott igaza lett volna, akkor nem visszakozik egy pillanat alatt.”

Így viszont maradt a csendes visszavonulás – és a felismerés: nem a tiltakozás, hanem a tényleges következmények rémisztik meg a hatalmat.