Eger karácsonyfája ismét kerestetik
#szemét
Megvan a recept a magyar nagyvárosok biohulladékának észszerű kezelésére
Milánó lehet a mintaváros.
Szombaton Egerben is lesz lehetőség a szervezett szemétszedésre
Eger és Egerszalók között, a Farkasvölgyi-árok és Koszorú utca környéke, valamint a Faiskola utca környezetébe várják a segíteni szándékozókat, hogy tisztább közterületet varázsoljanak.
Országos akcióban szedték a szemetet a Heves Megyei Kormányhivatal dolgozói
A héten tartják a "Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű akciót, még lehet rá jelentkezni.
A házak mögött égették a szemetet Egerben, baj lett belőle – Helyszíni VIDEÓ és FOTÓK
Tovább terjedtek a lángok, ki kellett hívni a tűzoltókat is.
Több mint 70 tonna e-hulladék gyűlt össze Heves megye északi településeiben
A térség harminc településén gyűjtötték be a szemétre szánt elektronikai eszközöket.
Ez az új dokumentumfilm elvisz minket a Tisza forrásához – VIDEÓ
A "Kuka Expressz" a tavasszal bemutatott, tiszai szeméthelyzetről szóló film utóéletével foglalkozik.
Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű elektronikus hulladékot dobhatunk ki
A közel 60 millió tonna eldobott elektronikus eszköznek valószínűleg csak egy töredékét fogják újrahasznosítani.
Egyre hamarabb megtelnek a köztéri szeméttárolók Egerben
Villámtempóban gyártjuk a hulladékot, sokszor a szemetesek helyett a földön landol.