2024. április 16., Csongor

Környék ügye

#zöldfül #szemét #újrahasznosítás #elektronikai hulladék

Több mint 70 tonna e-hulladék gyűlt össze Heves megye északi településeiben

Barna Benedek 2021.12.11. 12:56

A térség harminc településén gyűjtötték be a szemétre szánt elektronikai eszközöket.

 

Elsőként indított teljes körű, átfogó kezdeményezést a lakossági elektronikai hulladékok begyűjtésére a PEVIK Nonprofit Kft. Heves megye északi részén. A szeptemberben induló akció két hónapig tartott, Parádsasvártól Pétervásárán át Nagyvisnyóig a térség harminc települése vett benne részt és hatalmas sikerrel zárult – számolt be a heol.hu.

 

Eged István Renátó, a cég ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint az akció keretében

több mint 76 tonnányi elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a PEVIK székhelyén és az önkormányzatok által kijelölt területeken.

"Társaságunk körülbelül harmincháromezer lakost, tizenegyezer háztartást kiszolgáló területén ez jelentős mennyiség. Egy teljes évben üveghulladékból és lomhulladékból is körülbelül ennyit gyűjtünk be külön-külön. Ezzel az egyetlen akcióval önmagában tudtuk számottevően javítani az elkülönítetten, újrahasznosításra alkalmasan gyűjtött hulladékok arányát. A tavalyi adatokból kiindulva ez az érték majdnem egy százalékponttal nőtt csak az elektronikai hulladék gyűjtésének köszönhetően" – részletezte a cégvezető.

 

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy csökkent a kommunális hulladék aránya, amire nagy szükség volt, mivel a cég által elszállított hulladék nagyjából kilencven százalékát helyezték ki vegyesen, a kommunális gyűjtőedényekbe kihelyezve (míg országos átlag 75 százalék körül alakul). Eged István Renátó elmondta:

a gyűjtés során főként televíziókat, számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat, valamint konyhai gépeket, például mikrohullámú sütőket és hűtőket adtak le.

elektronikai-hulladek-pixabay
Fotó: pixabay.com (Képünk illusztráció) 

 

A legtöbb elektronikai hulladékot termelő településeken négy-hat tonnányi mennyiség gyűlt össze, például Balatonban, Istenmezején, Mikófalván, Recsken és Váraszón. A legjobb eredményt Pétervására érte el, kiemelkedően magas, 8,5 tonnás értékkel. Minden önkormányzat vállalta, hogy a hulladékot helyben gyűjti, tárolja és őrzi az elszállítás napjáig. Ezzel egy évek óta fennálló igényt teljesíthettek, számos polgármester jelezte ugyanis korábban, hogy szükség lenne egy ilyen akció megszervezésére.

Mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptunk, sőt, több helyről érdeklődtek, lesz-e még hasonló kezdeményezés, mert maradt még elektronikai hulladék. A sikerre való tekintettel társaságunk mindent meg fog tenni, hogy jövő ősszel is megvalósuljon egy ilyen gyűjtés

– árulta el a PEVIK ügyvezetője.

 

Kiemelte: a begyűjtött elektronikai hulladékokat európai szinten is modernnek számító technológiákkal dolgozzák fel. A műanyagborításokat is elkülönítik, a fémekhez hasonlóan ezeket mind továbbadják újrahasznosításra. A gyűjtés során tehát nem csupán a lakosság padlásain és pincéiben szabadítottak fel helyet, a környezet nyersanyagait is óvják.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló