2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#zöldfül #szemét #környezetvédelem #újrahasznosítás #elektronikus hulladék

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű elektronikus hulladékot dobhatunk ki

Barna Benedek 2021.10.14. 13:16

A közel 60 millió tonna eldobott elektronikus eszköznek valószínűleg csak egy töredékét fogják újrahasznosítani.

 

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel – derül ki a BBC hírportáljának cikkéből, amelyet az MTI szemlézett.

 

A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több, mint számos ország GDP-je.

Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben

– mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója.

A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. Ráadásul a becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.

Pascal Leroy, a WEEE igazgatója azt mondta, hogy a gyártók jelentős mértékben felelősek az elektronikus hulladék mennyiségének növekedésében, mivel egyre rövidebb az eszközök élettartama és a javításukra is csak korlátozottan van lehetőség. Azt pedig külön kiemelte, hogy a mobiltelefonok fejlesztésének üteme a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett.

elektronikai-hulladek-pixabay
Fotó: pixabay.com

Emellett a cikk arra a problémára is rámutat, hogy a fogyasztók nem feltétlenül bánnak megfelelően az e-hulladékkal: az Egyesült Királyság háztartásaiban akár 40 millió használaton kívüli készülék lapulhat a Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint.

Pedig sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van.

A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, LED-ekben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják, az indiumra tranzisztorokhoz, mikrochipekhez, a Forma-1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.

A fogyasztók a helyes dolgot akarják tenni, de megfelelő tájékoztatásra és könnyen elérhető infrastruktúrára van szükségük, hogy társadalmi normává váljon az e-hulladék gyűjtése és elhelyezése

– magyarázta Leroy. Arra is kitért, hogy az e-hulladék gyűjtése és újrafelhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenti.

Minden tonna elektronikus hulladék újra felhasználásával mintegy két tonna szén-dioxid-kibocsátását akadályozhatjuk meg

– tette hozzá.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló