2021. April 12., Gyula

Promóció

#szponzorált tartalom

Ne várjunk az utolsó pillanatig a toner cseréjével!

Szponzorált tartalom 2021.3.31. 10:53

Legyünk előrelátóak, hogy ne kerüljünk kényelmetlen helyzetbe.

Aki már használt nyomtatót, talán a saját bőrén is megtapasztalta, milyen az, ha valami égetően fontos dolgot kellett volna kinyomtatnia, de az addig serényen dolgozó szerkezet éppen akkor adta fel, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Ahogy talán az is ismerős, amikor az utolsó utáni szuszt is próbáljuk kipréselni a festékkazettából vagy tintapatronból, és amikor már az se baj, ha nem teljesen fekete a szöveg, de legalább még nagyjából olvasható. Az ilyen kellemetlenségektől kímélhetjük meg magunkat, illetve a kollégáink szemét, ha előre gondoskodunk a megfelelő utánpótlásról, legyen szó akár lézernyomtatóról, akár tintasugaras nyomtatóról.

 

shutterstock_171736565 (2)

 

Milyen toner illik a nyomtatónkhoz?

 

Mivel ahányféle nyomtató annyiféle toner, ezért elsőre talán könnyűnek tűnik a feladat, hogy megtaláljuk az ideális utánpótlást, hiszen a nyomtatónk típusának megfelelő tonerből csak egy típus létezik – gondolnánk. Érdemes felkészülni viszont arra, hogy a legtöbb szaküzletben olyan alternatív tonerkazettákkal is találkozunk, amiket nem a nyomtató gyártója készít, mégis kompatibilisek a szerkezettel. Sőt, találunk eredeti és prémium kiegészítőket is a listában, amik szintén kiválóan kiszolgálják majd az igényeinket. Ezek alapján tehát a Samsung Xpress M2070 típusú nyomtatóhoz többféle magas színvonalú Samsung M2070 toner közül választhatunk, amik garantáltan nem tesznek kárt a nyomtatónkban.

 

Mi alapján döntsünk?

 

Az elsődleges szempont a megfizethetőség szokott lenni. A prémium, az alternatív és az eredeti tonerek néhány dologban különböznek egymástól, ezek egyike az áruk. Az eredeti termékek általában drágábbak, kevesebb oldal nyomtatására képesek, viszont a márkanév garanciát is jelent, illetve az elvégzett munka minősége is stabilan remek. Ezzel szemben a prémium és az alternatív termékek sokszor több oldal nyomtatását teszik lehetővé kedvezőbb kondíciók mellet, de ha hozzáértés nélkül kísérletezünk, könnyen pórul járhatunk. A megbízható Samsung M2026 toner példája jól szemlélteti, milyen sok lehetőségünk van jól dönteni. A gyanúsan olcsó, nem biztonságos helyről származó tonereket el kell kerülni, és arra mindig figyeljünk, hogy alternatív tonert csak hiteles forrásból szerezzünk be.

 

A fotó forrása: Proxima Studio / Shutterstock.com

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló