Napra pontosan ötszáz évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én zajlott le a magyar történelem egyik legsorsfordítóbb ütközete, a mohácsi csata. Bár a közvélekedés elsősorban a súlyos vereséget őrizte meg, a legújabb kutatások szerint a magyar sereg keményen harcolt, a csata első szakaszában pedig még sikerült is megfutamítania az oszmán erők egy részét.

II. Lajos király serege Mohács térségében várta I. Szulejmán hatalmas haderejét. Néhány nappal korábban, augusztus 24-én Tomori Pál lovasai még győzelmet arattak a felvonuló oszmán had előőrsén, majd visszatértek a király táborába.

Augusztus 29-én délután Ibrahim nagyvezír ruméliai serege érkezett meg elsőként a mohácsi síkra. Az oszmánok táborveréshez kezdtek, ám Tomori Pál úgy ítélte meg, hogy éppen ekkor kínálkozik a legjobb lehetőség a támadásra: még azelőtt kell megütközni az ellenséggel, hogy a teljes szultáni had felsorakozhatna.

Az első támadás sikeres volt

Délután négy óra körül megindult a magyar lovasság rohama. A támadás olyan erővel érte a ruméliai csapatokat, hogy azok hátrálni kezdtek, majd lovasságuk egy része megfutott. A csata első szakaszában tehát úgy tűnhetett, hogy a magyarok képesek lehetnek áttörni az oszmán vonalakat.

A helyzet azonban hamar megváltozott.

Megérkeztek Szulejmán további erői és az anatóliai csapatok, így az oszmánok nagyjából háromszoros túlerőbe kerültek. A magyar rohamok a török tüzérség és a janicsárok fegyvertüze előtt végül megtörtek. A keresztény sereg újra és újra támadott, majd visszavonult, hogy az ágyúk hatótávolságán kívül rendezze sorait.

A küzdelem órákon át tartott, és rendkívül súlyos veszteségeket okozott. A magyar–keresztény had mintegy fele elesett, ami még a középkori csaták között is kiemelkedően magas veszteségi aránynak számított.

II. Lajos is életét vesztette

A vereség után menekülő II. Lajos király életét vesztette. Halála és a magyar haderő súlyos vesztesége azonban csak a későbbi tragédia kezdete volt.

Szulejmán serege ezt követően megszállta Budát, az oszmán csapatok pedig magyarországi hadjáratuk során hatalmas pusztítást végeztek. A következő másfél évtizedben az ország politikai és katonai helyzete alapvetően megváltozott, 1541-ben pedig Buda is tartósan oszmán kézre került.

Mohács így nem pusztán egy elveszített csata lett: következményei évszázadokra meghatározták Magyarország és egész Közép-Európa történelmét.

Ötszáz év távlatából ugyanakkor egyre árnyaltabb kép rajzolódik ki az ütközetről. A kutatások alapján a magyar sereg nem összeomolva várta a vereséget: támadott, az első összecsapásban sikert is ért el, majd jelentős túlerővel szemben rendkívül súlyos veszteségek árán folytatta a harcot.

A mohácsi csata ezért nemcsak a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, hanem a végsőkig folytatott katonai ellenállás története is.