2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#autópálya #privatizáció #autóút #koncesszió

Mutyigyanú: már az idén odaadhatja a magyar utakat egy általa kiválasztott cégnek a kormány, rögtön 35 évre

Nagy Donát 2021.06.19. 09:24

A teljes gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését és üzemeltetését átadnák valakinek, holott az nyereséges az államnak.

A HVG azt írja, hogy Rogán Antal tájékoztatása szerint a teljes gyorsforgalmi úthálózat koncesszióba adását célzó kétfordulós közbeszerzést várhatóan még idén lezárják, sőt:

még idén sor kerülhet a szerződéskötésre.

Szerinte erre azért van szükség, mert a következő 10 év alatt jelentős fejlesztéseket kell majd végezni az utakon, egyebek mellett bővítéseket az M1-es, az M7-es és az M3-as autópályákon, az M3-as meghosszabbítását az országhatárig, illetve az M81-es hiányzó szakaszának megépítését, ennek lezongorázását pedig nem akarja az állam elvállalni.

fog-1819149_1280
Fotó: Pixabay

 

A fejlesztéseket így majd a koncesszornak kell finanszíroznia, illetve a teljes úthálózat fenntartását is 35 évig.

Cserébe viszont 35 évig rendelkezésre állási díjat kap a magyar államtól.

A cikk szerint az útdíjakat továbbra is az állam fogja szedni, azok továbbra is a költségvetésbe folynak be, mértékük pedig továbbra is az infláció mértékével fog emelkedni. A rendelkezésre állási díj ettől technikailag független állami kiadás lesz, amely szintén az infláció mértékével fog emelkedni.

Azt egyelőre nem tudni, ki fogja megkapni a zsíros megbízást.

Rogán Antal szerint a most kiírt konstrukció összességében sokkal jobb, mint amilyen az M5-ösé és az M6-osé volt, a kockázatok nagy részét ugyanis a koncesszornak kell viselnie, nem az államnak, ráadásul a szerződéses feltételek is sokkal kedvezőbbek lesznek az állam számára – bár ezekről igazából egyelőre nem beszélnek, illetve részben még ki sem alakultak, mivel még a közbeszerzés első, jelentkezési szakasza sem zárult le, nemhogy a tárgyalásos.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló