2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#közvélemény-kutatás #felvonulás #pride #pécs

A népakaratra hivatkozva marad távol az első vidéki magyar Pride-felvonulástól a helyi városvezetés

Petróczi Rafael 2021.09.12. 15:28

A Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint a pécsiek 57 százaléka ellenzi az első vidéki Pride-felvonulás megtartását, és ugyanennyi ember szerint a városvezetésnek is távol kéne tartania magát az eseménytől. A Péterffy Attila vezette önkormányzati frakciószövetség pedig eleget akar tenni a választói többség kérésének.

 

"Szabad Budapesten, Szabad Pécsett, szabad bárhol megünnepelni a Szabadságot, ami a sokszínű identitásainkban rejlik!" – így hirdeti a szervező Diverz Ifjúsági Hálózat (Diverse Youth Network, röviden DYN) az első magyarországi vidéki Pride-felvonulást annak Facebook-eseményében, amit már tavaly is meg akartak tartani, a koronavírus-járvány miatt viszont idén szeptember 18-ára halasztották.

 

A budapesti nagytestvéréhez hasonlóan a Pride Pécsett sem csak a felvonulásból fog állni, azt egyhetes, emberi jogi kérdéseket feszegető fesztivál előzi meg. A szervezők azonban hiába várnak arra, hogy a Péterffy Attila nevével fémjelzett városvezetés is tiszteletét tegye a felvonuláson, csütörtökön ugyanis, bő egy héttel az esemény előtt a Pécs Jövője frakciószövetség (melynek tagjai Péterffyn túl az MSZP-s, a DK-s, a jobbikos, az LMP-s, valamint a helyi civileket tömörítő Öt Torony Egyesület önkormányzati képviselői) arról adott ki közleményt, hogy

frakciószövetségünk (…) bár fontosnak tartja a kisebbségi jogok védelmét, mégis eleget tesz a választók többsége kérésének, és nem vesz részt a felvonuláson.

A hivatkozott népakarat alatt a Publicus Intézet július 29-e és augusztus 3-a között 1002 fő lekérdezésével végzett, Pécs felnőtt népességére nem, életkor, iskolázottság és városrész szerint reprezentatív, telefonos közvélemény-kutatását értik Péterffyék.

Péterffy Attila - fb
Kép forrása: Péterffy Attila / Facebook

Mint azt maga a pécsi önkormányzat is kiemelte a kutatásról szóló közleményében, "tízből hat pécsi ellenzi, hogy a város ad otthont az első vidéki melegfelvonulásnak, amire a többség civil rendezvényként tekint", igaz, "a város lakói alapvetően elfogadók a melegekkel kapcsolatban, és hétköznapi helyzetekben nem jelent problémát számukra más szexuális beállítottságú emberekkel találkozni".

 

A Publicus kutatása alapján ugyanis a pécsiek 55 százaléka egyébként támogatja az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát, a melegházasságot is 41 százalék, és az örökbefogadási jogot is 43 százalék még megadná az azonos nemű pároknak.

 

A Pride kapcsán azonban már jóval elutasítóbbak a pécsiek: 57 százalék ellenszenvesnek tartja a budapesti Pride-ot, míg 18 százalék tartja szimpatikusnak, 18 százalék pedig más formában tartaná meg a rendezvényt.

 

Kifejezetten a pécsi Pride-ról pedig úgy vélekednek, hogy az inkább ártalmas lehet a város megítélésének: 54 százalék mondja ezt, és csak 12 százalék szerint fog jót tenni a város reputációjának az esemény, míg 25 százalék szerint az első vidéki Pride ezt nem fogja befolyásolni.

Összességében a pécsiek 57 százaléka ellenzi az esemény megtartását, 19 százalék támogatja, 23 százalék számára pedig közömbös a dolog. Ami pedig a felvonuláson való részvételt illeti: a Publicus kutatása szerint elsöprő, 57 százalékos többségben vannak azok, akik szerint az a helyénvaló, ha a városvezetés távol marad az eseménytől annak vitatott megítélése miatt

– ezzel szemben csak 23 százalék mondta azt, hogy a városvezetésnek is kint kell lennie a Pride-felvonuláson, és kiállni a pécsi melegekért, 11 százalék szerint mindegy, hogy ott lesz-e a városvezetés, 9 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.

Erre a kutatásra reflektált tehát a várost irányító, 15 tagú Pécs Jövője Frakciószövetség, amikor meghozta a felvonulástól való távolmaradásról szóló döntést. Mint az erről szóló közleményben a frakciószövetség írja:

A városvezetés a rendezvénnyel kapcsolatban kikérte a pécsiek véleményét, amiből kiderült, hogy a pécsiek többsége kiáll a kisebbségek jogaiért, de nem támogatja a rendezvényt. (…) Ez alapján egyértelműen az a kérés fogalmazódott meg a pécsiek többségében, hogy a felvonulás ne váljon politikai üggyé, és azt szeretnék, ha a városvezetés nem képviseltetné magát a rendezvényen. Annak érdekében, hogy a rendezvény a lehető legbékésebb legyen, megmaradjon annak civil jellege, frakciószövetségünk úgy döntött, hogy bár fontosnak tartja a kisebbségi jogok védelmét, mégis eleget tesz a választók többsége kérésének, és nem vesz részt a felvonuláson.

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

 

(Indexfotó: Mónus Márton / MTI – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló