Eger ügye
Versek a híd korlátján: így emlékeztek meg Egerben a költészet napjáról
| Barna Benedek
Idén 58. alkalommal ünnepelte Magyarország a József Attila születésnapján, április 11-én tartott költészet napját. A Bródy Sándor Könyvtár a jeles napra készülve ezúttal verskedvelő óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, valamint a felnőtteket szólított meg egy felhívás keretében: azokat invitálták, akik szívesen mondják el saj...
Egri siker: országos tanulmányi versenyen ért el első helyezést a Szilágyi diákja
| Barna Benedek
Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium két diákja is bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjébe biológiából. Mint az intézmény honlapján írják, az OKTV a legran...
Úgy tűnik, a választások után megszűnt a kormánymédia lapja, a City7
| Nagy Donát
Sokan azzal magyarázzák az összefogott ellenzék választási vereségét, hogy az emberek jó részéhez csak a kormányüzenetek jutnak el (ha igazak, ha nem). Reggel megveszik a megyei lapot, napközben sz...
Az Apró mesék rendezője új filmet készített az egri várostromról, amit Clevelandben mutattak be
| Kovács Dávid
A Cleveland Nemzetközi Filmfesztiválon tartotta új rövidfilmje nemzetközi premierjét Szász Attila, a Félvilág, az Örök tél és az Apró mesék rendezője, írja a Film.hu moziportál.
Az Eger, 1552 eg...
Közép-Európa legnagyobb motoros túráját szervezik az országban, Egert is érinti az útvonal
| Barna Benedek
Open Road Tour néven az országot átszelő, márkafüggetlen motorostúrát szervez május 26-28. között három napon át, három kiemelt programhelyszín közbeiktatásával a Harley-Davidson Budapest – számolt...