Skip to main content
2025. május 13., Kedd, Imola, Szervác névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | S.I. | Eger ügye

Csökkentett kapacitással, de újra termel az egri ZF-gyár, és még a dolgozók is maradhattak

A következő hónapokra is még csökkentett műszakokkal készülnek. Eddig úgy fest, a kereslet jelentős visszaesése, nem járt létszámleépítéssel.

Újra folyik a termelés a ZF Hungária Kft.-nél, ahol március közepén csaknem az összes gépsor leállt. Akkor másfél-két hét leállással számoltak, majd április elején portálunk érdeklődésére közölték, hogy a leállást meg kell hosszabbítani, és az újraindulást a személygépjármű területen április 20-re, a haszongépjárműveknél április 27-re tervezik. Végül egy, illetve két hét késéssel, azaz május 4-én indultak újra a gyártósorok.

A cég helyzetéről a Kft. ügyvezetőjét, Őszi Csillát kérdeztük.

A vevői rendelések még mindig jelentősen a korábbi szint alatt vannak, ezért egyelőre csökkentett műszakokkal indultunk el. Számításaink szerint egy lassú termelés felfutásra kell felkészülnünk, ezért a következő hónapokban is csökkentett műszakokkal üzemeltetjük a gyárat

– tájékoztatott írásos megkeresésünkre.

Arra kérdésre, hogy a két gyáregység jelenleg pontosan hány százalékos kapacitással üzemel, nem kaptunk választ, de informális úton arról értesültünk, hogy bizonyos munkakörök esetén a heti munkaidő csak néhány órából áll.

Fotó: moderngyarakejszakaja.hu

Egyelőre ragaszkodnak dolgozóikhoz

A kereslet jelentős visszaesése eddig nem járt létszámleépítéssel a ZF-nél. "A nehéz gazdasági körülmények ellenére is célunk a munkahelyek megőrzése, elbocsátásokra nem került sor a gyárunkban" – írta válaszában Őszi Csilla. Ehhez nélkülözhetetlen volt az állami segítségnyújtás is. "Annak érdekében, hogy minden munkahelyet meg tudjunk őrizni, a munkatársakat rövidített munkaidőben foglalkoztatjuk a következő három hónapban, ehhez megigényeltük az állam által nyújtott bértámogatást" – tájékoztatott az ügyvezető.

Ugyanakkor megerősítette a feltevésünket, hogy a kérelem benyújtása jelentős adminisztrációs terhet ró a cégekre. "Ez egy nagyon sok munkával és előkészítéssel járó feladat volt az előző napokban, ezúton is szeretném megköszönni minden munkatársam részére, akik az előkészítésben és a végrehajtásban részt vettek, hogy a támogatási igényeket sikerült a kitűzött határidőre benyújtani” – írta Őszi Csilla, aki nem csak munkatársainak, hanem a Heves Megyei Kormányhivatal dolgozóinak is megköszönte az együttműködést.

Az egri ZF-gyárban tehát jelenleg csökkentett kapacitással folyik a gyártás, holott a rentábilis működéshez ennél nagyobb termelési volumenre lenne szükség. Az állami támogatásnak köszönhetően mind a cég, mind a közel 1.700 dolgozó megmenekült. Elbocsátásokra három hónapig biztosan nem kell számítani, mivel a Kft. a támogatási szerződésben vállalta, hogy ebben az időszakban nem csökkenti átlagos statisztikai létszámát.

Egerben és Makláron több mint 150 főtől válik meg a Bosch

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!