Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Az utóbbi napokban többször is foglalkoztunk (foglalkoznunk kellett sajnos), hogy Mirkóczki Ádám és társai, Minczér Gábor alpolgármester és Spisák György aljegyző milyen visszaéléseket követett el a választási kampányban – eddig. A hangfelvételeket hagyjuk, ide kattintva azokról is olvashat, akinek még van gyomra ahhoz, de hagyjuk a plakátoló aljegyző esetét is, most még komolyabb esetről lesz szó.
Ma két döntés is született az egyik legalattomosabb húzással kapcsolatban: az Egri Magazin kampánykiadvány ügyében a Kúria, a legfelsőbb szinten elutasította a polgármester kérelmét, a Területi Választási Bizottság pedig jókora büntetést szabott ki részére, de a polgármesteri hivatal részére is, amit viszont az egrieknek, közpénzből kell majd kifizetniük, amikor jogerőre emelkedik a határozat.
Az ügyek előzménye az volt, hogy kikerült az egri önkormányzat hivatalos honlapjára az Egri Magazin két különszámának digitális verziója. Ezekben megtehette volna a polgármester és Minczér alpolgármester, hogy magukat fényezzék – ki ne csinálná és tényleg megtehették volna, még úgy is, hogy a polgármester a felelős kiadó, a polgármesteri hivatal pedig a szerkesztő, kiadó, mint a jelenlegi esetben – de mivel egyoldalúan csak a saját jelölőszervezetüknek adtak helyt a kiadványban, megsértették a választási eljárást. Emiatt Pál György (DK-MSZP-P-Momentum) polgármester-jelölt kifogást nyújtott be a Helyi Választási Bizottsághoz, hogy a bizottság tiltsa el a polgármestert és a polgármesteri hivatalt a bármilyen fajta terjesztéstől és a digitális tartalmat távolítsa el. A kifogásra fellebbezés érkezett, amit a Területi Választási Bizottság elutasított érdemi vizsgálat nélkül, annyira alkalmatlan volt szerepe betöltésére a fellebbezés. A fellebbezésben ráadásul a digitális verzió utólag módosított verziójára hivatkozott Mirkóczki Ádám, azonban a bizottság kiszúrta a félrevezetési szándékot és meg is említette az indokolásában. Ennek ellenére a jogerőre emelkedett bizottsági döntés után megkezdődött a kiadvány terjesztése, postaládákba landolt a több esetben az alpolgármester és Spisák aljegyző személyes közreműködésével. Közben bírósági felülvizsgálatot kért a polgármester, azonban ma a Kúria végérvényesen pontot tett az ügyre és tartalmában alapvetően a Helyi Választási Bizottság döntését (és a Területi Választási Bizottságét is) fenntartotta, vagyis tilos terjeszteni – már 28-a óta. Más kérdés, hogy ezt nem tartották be.
Azonban a mai napon a Területi Választási Bizottság egy újabb beadványt (illetve kettőt) tárgyalt ebben az ügyben. Egy magánszemély mellett ismét Pál György adott be kifogást a bizottság elé, ami lényegében megsemmisítő érveléssel adott igazat a beadványnak:
„Mirkóczki Ádám polgármestert az Eger MJV HVB a 113/2024. (V.24) számú határozatával – ugyan a Különkiadások szöveghű, az önkormányzat www.eger.hu oldalán megjelentetett online változata tekintetében, de jelen ügyhöz hasonlóan, a Ve. 2.§ (1) bekezdése c, és e, pontjainak sérelmére tekintettel – már jogerősen elmarasztalta, ennek ellenére a jogsértő tartalommal a Különkiadások nyomtatott formában megjelenítésre kerültek, ami a jogsértés szándékosságát és a jogsértés szándékosan ismétlődő jellegét alapozzák meg, és mint ilyenek, kiemelt súllyal veendők figyelembe a bírság, mint jogkövetkezmény alkalmazásáról való döntés, valamint a bírság mértéke kapcsán.”
A Heves Vármegyei Területi Választási Bizottság így megállapította, hogy az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, mint szerkesztő és kiadó, valamint a sajtótermék impresszumában felelős kiadóként nevesítetten eljáró Mirkóczki Ádám polgármester az általuk kiadott Egri Magazin 2024. május 1. különszámával, továbbá a 2024. május 2. különszámával megsértették a választási eljárásról szóló törvény, a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint az e) pontja szerinti, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. A Heves Vármegyei Területi Választási Bizottság Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kiadót és a felelős kiadóként nevesített Mirkóczki Ádám polgármestert eltiltja a további jogsértéstől. A Heves Vármegyei Területi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló törvény alapján Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal kiadót 3.000.000 Ft (azaz hárommillió forint) összegű, míg Mirkóczki Ádám a kiadásért felelős polgármestert 800.000 Ft (azaz nyolcszázezer forint) összegű bírság megfizetésére kötelezi.
Amennyiben a döntés jogerőssé válik, akkor sajnos az egrieknek, közpénzből kell majd kifizetniük a 3.000.000 forintos bírságot, holott pont az őket képviselő polgármester ment szándékosan szembe a választási szervek döntéseivel. A döntés ellen a Nemzeti Választási Bizottságnál lehet beadvánnyal élni.
FRISSÍTÉS
A döntések napján ráadásul a Hajdúhegyieknek is üzent a polgármester a város hivatalos közösségi oldalán és jogi lépéseket helyezett kilátásba:
Tisztelt Hajdúhegyi lakosok!Az önkormányzat tudomására jutott, hogy az Egri Magazin különkiadása több hajdúhegyi postaládából is feltételezhetően eltűnt, ezért kérjük Önöket, hogy akik nem kaptak a magazin két számából, jelezzék a hivatal titkárságának telefonszámán és igény esetén ezeket pótoljuk.Az önkormányzat az ügyben megteszi a szükséges jogi lépéseket.Mirkóczki Ádámpolgármester
indexkép: MTI/Komka Péter
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |