2021. október 17., Hedvig

Eger ügye

#eger #kormányhivatal #mirkóczki ádám #pajtók gábor

Pajtók Gábor megvédte Mirkóczki Ádám döntéseinek nagy részét

Csarnó Ákos 2021.08.19. 14:26

Három ügyet pedig átpasszolt az Állami Számvevőszéknek a kormánymegbízott.

 

Portálunk is beszámolt róla, hogy a rendkívüli jogrendet követő első egri közgyűlés egyik napirendi pontjának tárgyalásakor Pápai Ákos (Mi Hazánk) képviselő módosító indítványában felvetette, hogy mivel Mirkóczki Ádám szerinte folyamatos törvénysértéseket követett el, bírósági eljárást kell kezdeményezni a felelősség megállapítása és a polgármesteri tisztség megszűntetése érdekében. A módosítót ugyan leszavazták, Pápai Ákos azonban a következő alkalommal önálló indítványként nyújtotta be a polgarmesterről döntő határozati javaslatot. Ezt az indítványt Mirkóczki Zita javaslatára úgy változtatták meg, hogy a bíróság helyett a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálja, rendben voltak-e a polgármesteri döntések.

 

A július 7-én tartott rendkívüli közgyűlésen elfogadott döntés értelmében tehát a Kormányhivatal elé került az ügy, pontosabban fogalmazva a törvényességi felügyeleti eljárás iránti kezdeményezés. Miután úgy értesültünk, hogy időközben már megszületett a döntés, szerkesztőségünk megkereste a kormányhivatalt (a polgármesteri hivatalt is) de csak az alábbi választ kaptuk:

Tájékoztatom, hogy a 29/2021. (VII.07.) közgyűlési határozattal elfogadott törvényességi felügyeleti eljárás iránti kezdeményezésben foglaltakat a kormányhivatal megvizsgálta, annak eredményéről levélben tájékoztatta Eger Megyei Jogú Város Közgyűlését.

Vagyis az információnk helytálló volt, a kormányhivatal valóban meghozta a döntést, azonban azt nem akarta megosztani a Közgyűlésen kívül senkivel. Szerkesztőségünk birtokába jutott azonban a kormányhivatal tájékoztatása, amit alább összefoglalunk.

 

Az első és legfontosabb megállapítás a válasz tekintetében, hogy nyugodtan el lehet mondani róla azt, hogy a "nesze semmi fogd meg jól" iskolapéldáját láthatjuk. Elsőre nagyon nehéz eldönteni, hogy a Kormányhivatal miért ült ennyit ezen a válaszon. Azért, mert alaposan utánajárt a felvetett problémáknak (tehát korábban nem tette meg), vagy azért, mert a korábban el nem végzett munka felelőssége alól akart kibújni, egyúttal Mirkóczki Ádámnak is segítséget nyújtani? Ugyanis

a Kormányhivatal szerint nem történt semmi érdekes a beadványban részletezett nyolc kérdésben, legalábbis olyan mélységű és súlyú jogszabályellenességet nem találtak, ami miatt a Kormányhivatal bírósághoz fordult volna, csak pár esetben fordult az Állami Számvevőszékhez.

Ez egyrészt azt jelenti, hogy a labda visszakerül a Közgyűlés elé, az egri képviselők újra dönthetnek arról, hogy bíróságra viszik-e a kérdést, másrészt egyértelműen körvonalazódik a Pajtók-Mirkóczki együttműködés (amiről kicsit később írunk).

 

Íme a nyolc problémára adott hivatali válasz

 

1. Ingyenes parkolás

 

A kormányhivatal a testületi ülésekről készült, a jegyző által megküldött jegyzőkönyveket, alakszerűen írásba foglalt döntéseket (rendelet, határozat) vizsgálja. Az ingyenes parkolás 2020. március 18-tól történő bevezetéséről formális döntés nem született, a Heves Megyei Kormányhivatalhoz erről szóló határozat vagy rendelet nem érkezett.

 

A mulasztás pótlására most hívta fel a polgármester figyelmét a hivatal.

 

2. Árnyékszala u. 78. eladása

 

A Heves Megyei Kormányhivatal kezdeményezte az Állami Számvevőszéknél az egri Árnyékszala út 78. szám alatti ingatlan eladását érintő vizsgálat lefolytatását

 

3. Mirkóczki Zita alpolgármester lemondására történő utalás

 

A hivatal megállapította, hogy az 5/2020. (IV.9.) számú polgármesteri határozat érdemi része nem volt törvénysértő. A polgármester megválaszthatta Farkas Attilát alpolgármesterré anélkül is, hogy Mirkóczki Zita lemondott volna erről a tisztségről. Felhívták a polgármester figyelemét a jövőbeni hasonló tévedések elkerülésért.

 

4. Wigner Iskolára vonatkozó használati jog

 

Ennek vizsgálatát is kezdeményezte a hivatal az Állami Számvevőszéknél.

 

5. Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról szóló 4/1992. (II.11.) önkormányzati rendelet

 

A kifogásolt rendelkezést 2020. szeptember 24-én hatályon kívül helyezte a Közgyűlés.

 

6. Baranya Híradó Kft-vel szembeni fellépés

 

A meghozott határozat vizsgálata nem tartozik törvényességi felügyeleti hatáskörbe.

 

7. Egyes ingatlanok iparfejlesztési célú hasznosítása

 

A vagyongazdálkodással összefüggő pályázati kiírások, felhívások tartalmát a kormányhivatal nem vizsgálja. A pályázati felhívás valóban nem tartalmazza a legalacsonyabb nettó és bruttó eladási ár megjelölését, a hivatal felhívta a polgármester figyelmét a jövőben hasonló hiányosságok elkerülésére. Ez a felhívás csak most került kiadásra, a döntés idején nem adott ki ilyen felhívást a hivatal.

 

8. Széchenyi út 4. szám alatti üzlethelyiség bérleti szerződésének megszüntetése

 

Annak megítélése iránt, hogy az adott bérleti szerződés megszüntetése az államháztartásról szóló törvény szerinti "követelésről való lemondásnak" minősült-e, a hivatal az Állami Számvevőszék vizsgálatát kezdeményezte.

 

Az országgyűlési választásokhoz közeledve a többszereplős színdarab főszereplői között ott találjuk Pajtók Gábort, aki nemcsak a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, de egyben a Fidesz jelöltje is Nyitrai Zsolt helyére.

Borzasztóan nézne ki, ha kiderülne a hivataláról, hogy nem működött rendesen, ezért nem hozhatott olyan döntést, hogy pl. bírósághoz fordul. De mivel mind a nyolc kérdés jogi probléma, azt sem tehette meg, hogy nem kezd az üggyel semmit, így két esetben maga ismeri el a mulasztást (felhívták a polgármester figyelmét), három esetben pedig az Állami Számvevőszékhez fordul (azt sem korábban, hanem csak most). Három esetben pedig lerázta magáról a felelősséget.

Mirkóczki Ádám polgármester elkezdte aprópénzre váltani a NER-rel való jó kapcsolatait, hisz a kormányhivatal gyakorlatilag megvédte. Kérdés, hogy cserébe a polgármester, aki harcos ellenzékiként és a NER ostorozójaként kezdte, majd úgy lett a NER kegyeltje, miként fogja hátráltatni, akadályozni a helyi ellenzéki erőket a választások felé haladva? Kérdés az is, hogy a képviselők akarnak-e tovább menni és bírósághoz fordulni?

 

További érdekes részlet még, hogy nemcsak a kormányhivatal vizsgálódott a témában, hanem a rendőrség is – vagyis a polgármester az Állami számvevőszék mellett a borsodi rendőrök nyomozásának eredményeitől is tarthat.

 

(Indexkép forrása: Heves Megyei Kormányhivatal / Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló