Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2021. júl. 23. Péntek, 17:30 | Barna Benedek | Eger ügye

Gulyás Gergely: Pajtók Gábor lesz a Fidesz jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson

A miniszter Egerben megerősítette, ami már sejthető volt.

Az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Egerben egyeztetett Modern Városok Program részeként futó helyi projektekről. A megbeszélés utáni nyilatkozatokról tudósító heol.hu cikke alapján elhangzott az is, hogy ki lesz a Fidesz jelöltje a 2022-es választáson. A lap szerint miután a tárcavezető elmondta, hogy céljuk az elkerülő út mielőbbi megépítése, így fogalmazott:

Örülök annak, hogy kormánymegbízott úr – aki itt a kormánypártok jelöltje lesz az országgyűlési választáson – és a polgármester között ebben egyetértés van. A kormány a támogatásokat biztosítja 

Tehát lényegében egy elejtett megjegyzésből derülhetett ki, hogy kit szánnak Nyitrai Zsolt utódjának.

Portálunk ezt már tavasszal megírta az akkori értesüléseink alapján, azonban a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető dr. Pajtók Gábor akkor azt nyilatkozta nekünk: nem tud róla, hogy ő lenne a jelölt. Időközben kinevezték a Heves megyei 1-es számú választókerület elnökének is, de még akkor sem jelentették be hivatalosan, hogy ő indul majd a Berecz Mátyás és Jánosi Zoltán közül kikerülő ellenzéki jelölttel szemben.

gulyás-pajtók-fb2
Kép forrása: Heves Megyei Kormányhivatal Facebook-oldala

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!