Hadházi Róbertné: Érvénytelen a jelenlegi kinevezés!

Hadházi Róbertné, az egyetlen jogilag, tartalmilag és formailag megfelelő tagintézmény-vezetői pályázatot benyújtó tanár kollégáival tartott sajtótájékoztatót az Egri SzC KMV SzkKi Szki és Kollégiuma intézményvezetői pályáztatásával kapcsolatban.
A pályázatot eredménytelennek nyilvánították és ezzel egy időben meghosszabbították egy évre, a már 70 éves volt tagintézmény-vezetőt a pozíciójában. A dolgozók, diákok és szülők demonstráltak is a Dobó téren. A fenntartói döntés, több jogilag meglehetősen kifogásolható kérdést vetett fel Hadházinéban és kollégáiban, amelyet összegyűjtöttek és a nyilvánosság számára is megismerhetővé tettek. A sajtótájékoztatón elhangzottakat adjuk közre alább:
Az egyik probléma
A 60 oldalas pályázat kritikai hangot ütött meg a jelenlegi vezetővel szemben, ami után a tények megvizsgálása nélkül lehetetlen őt szakmailag a legmegfelelőbbnek tartani a további intézményvezetésre. Ez azonban nem történt meg, vagyis a fenntartót nem érdekli, hogy milyen gondok fordulnak elő egy szakképzési intézményben, a jobbító szándékú hangok pedig nem érnek célba, így az iskolában marad minden a régiben, ami néha valóban a horror - fogalmazott Hadháziné.
Szerinte fontos következtetés, hogy a pályáztatási rendszer teljesen felesleges, hisz bárki kinevezhető, még az is,
aki nem is nyújtott be nyilvánosan igényt a pozícióra,
nem írt pályázatot, ami a vezetői programja kellene, hogy legyen,
nem rendelkezik érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal,
nem rendelkezik, 70 éves korára tekintettel, orvosi alkalmassági szakvéleménnyel,
és sajnos messze nem rendelkezik korszerű ismeretekkel, tudással, megfelelő vezetői kompetenciákkal, de a kapcsolatai jók.
A fenntartó tehát bárkit kinevezhet, a pályáztatás pedig egy demokratikus színjáték, a szakmaiságot hangoztató illúzió? - tette fel a kérdést.
A minisztérium nem ismeri a szabályokat
Az éppen regnáló intézményvezető nem csak a kora és állapota miatt nem lett volna meghosszabbítható a tisztségében, hanem azért sem, mert a 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint „nyilvános pályázat kiírása nélküli magasabb vezetői megbízás akkor adható, ha azzal a nevelőtestület legalább kétharmada egyetért”. A jogszabály által előírt egyetértés nem volt meg, mivel 87%-ban az én pályázatomat támogatta a nevelőtestület.
A gondokat még tetézi, hogy az ideiglenesen megbízott vezető helyettesének azt a Molnárné Fiser Juditot nevezte ki, aki Hadháziné mellett érvénytelen pályázatot nyújtott be, ráadásul nincs meg a szükséges végzettsége az általa tanított tárgyakkal kapcsolatban. A megbízott vezető egészségügyi állapota illetve idős kora miatt számtalanszor elmulasztja feladatait teljesíteni, távolléte alatt pedig Molnárné Fiser Judit teljes jogkörrel helyettesíti – tehát az intézményt quasi egy olyan helyettes fogja vezetni, aki a vezetői megbízásra nem pályázhatott érvényesen. Ez a jogkijátszás egy tipikus példája lehet! Valóban van ma erre lehetőség?? - szólt az újabb kérdés.
Személyi kapcsolatok és vagyonkimentés
Mit jelenthet ennek az embernek az egy évre történő kinevezése, hiszen a pályázatot 5 évre hirdették meg? Felmerülhet a vagyonkiszervezési és intézmény átszervezési folyamatok lehetősége is, amivel az ő pályafutása alatt minden általa vezetett intézményben bőségesen volt példa.
Lehet ez a vezető jó gazdája a rábízott tulajdonnak? A feltett kérdés megválaszolására elég csak a Tangazdaság jelenlegi állapotára utalni.
Azt is be kell látni, hogy egy felelősségteljes vezetőválasztás alapvető követelménye a szakértelem kell, hogy legyen. Közoktatási intézményben pedig ez egyet jelent a pedagógiai és szakmai kritériumokkal.
Akkor azonban miért kell szakértőt rendelni a körülbelül két hónapos csúszásban lévő tantárgyfelosztás terveztetéséhez?
-
Miért nem tudja a Pedagógiai Program helyi tantervi és szakmai program részét önállóan aktualizáltatni a maga mellé választott vezetőtársaival? Ez a munka különösen a szakmai képzés tartalmi változásai és a szakgimnáziumi kerettantervekre történő áttérés miatt sürgős munka most!
-
Miért mellőzi az egyik valamint miért kényszeríti és fenyegeti a másik - komoly szakmai tapasztalattal rendelkező és a tervezési folyamatokban jártas - kollégát munkavégzésre a nyári szabadsága alatt?
Szakmaiság és emberiesség
Miért fenyegeti a kollégákat, főképp a közismereti tárgyakat tanítókat, az osztálylétszám és a tanulólétszám csökkenések miatti elbocsátásokkal, amikor még a következő év csak a tervezési fázis állapotában van, ugyanakkor miért nem konkretizál, ha valóban ilyen nagy a baj?
Miért nem fáradozik azon a vezetőtársaival, hogy a beiskolázás esélyeit növelje, ne pedig a félelmet a dolgozókban. Ezen a téren amúgy is nagy a felelőssége, mivel az utóbbi öt évben 462 tanulóval csökkent a tanulói létszámunk. Ez egy iskolára való gyerekszám.
Miért távoztak az utóbbi egy évben elismert és a tanulók által respektált kollégák az intézményből előre vetítve egy negatív előjelű kontraszelekciót a tantestületben?
Ezeket a komoly hiányosságokat azok a rendezvények sem tompíthatják, amelyek messze túlmutatnak egy oktatási intézmény hatáskörén és anyagi kondícióin és károsan emelik a nagypolitika köreibe az iskolát. Gondolok most az éppen az iskolánkban a Rákóczi Szövetség szervezésében zajló magyartanárok konferenciájára, amelyen Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke is felszólalt, beleszőve mondandójába a migrációs kérdéskört. Máris felmerül a kérdés a Szövetség és az igazgatói funkció megtartásának a kapcsolatáról!
Jogosan kérdezem, hogy ezek a jogszerűtlenségek ma Magyarországon megtörténhetnek egy középiskolában? Elképzelhető lesz 2016-ban hogy nem hallatszik egy iskola segélykiáltása el a döntéshozókig? - tette fel a kérdéseit Hadházi Róbertné.
Ezeket a feltett kérdéseket a következő megállapításokkal együtt a tanárok Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, illetve Balogh Zoltán EMMI miniszterhez kívánják továbbítani egy nyílt elektronikus, illetve papír alapú levél formájában.
Szeretnék kérni egyúttal a fenntartó minisztertől, hogy nevezzenek ki olyan igazgatót, aki alkalmas arra, hogy az intézményben a szakképzés fejlesztésével összhangban színvonalas szakmai programot tudjon megvalósítani. Minden szakképzési intézménynek elemi érdeke, hogy megfelelő szakmai vezetés álljon az élén!
Ennek elmaradása ugyanis hozzájárul a szakképzés rohamos elzüllesztéséhez, szakmai nívójának továbbromlásához, ami már veszélyes mélységekbe taszítaná a képzési rendszert, ez pedig közvetlenül, a mára óriásivá vált, munkaerőhiányt fokozná.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!