Skip to main content
2026. április 19., Vasárnap, Emma névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Eger ügye

Demonstráltak a Dobó téren a tanárok és a diákok

A tanári karból pedig retorzióktól, elbocsájtásoktól tartanak a megszervezett demonstráció miatt.

Korábban írtunk arról, hogy Hadházi Róbertné egyedüli érvényes pályázatot benyújtó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium indokolás nélkül elutasította és az eddig hivatalban lévő igazgató megbízását hosszabbította meg egy évvel. Holott ő nem is pályázott.

Abban az írásunkban kitértünk arra is, hogy a tanári kar rossz közérzetről, a vezetés kompromisszum-képtelenségről számolt be. Mivel érdemi párbeszéd nem alakult ki kénytelenek voltak újabb lépést, demonstrációt szervezni a Dobó térre, hogy megmutassák, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a hangjukat. A rendezvényen tanárok, diákok és szülők vettek részt, a színpadon volt és jelenlegi tanuló, szülői munkaközösségi tag, tanárok és Tanítanék! mozgalom főszervezői szólaltak fel. Hadháziné legmegrendítőbb szavai a félelemről szóltak illetve arról, hogy ő már nem fél félni, mert az oktatás és a gyermekek jövője a legfontosabb.

Pilcz Olivér szerint Hadházi Róbertné munkáját arra sem érdemesítették, hogy megindokolják az elutasítást. Mivel nagyon nagy arányban kapott támogatást a tanári kartól így a tanári kar véleményét sem vették figyelembe mint ahogy a diákok és a szülők véleményét sem.

Törley Katalin beszédében egy fontos részletre hívta fel a figyelmet, miszerint azzal, hogy pályázat nélkül még egy évig a korábbi igazgató irányíthatja csak időt akart szerezni hatalom, mert arra sem volt képes, hogy megfelelő kádert szerezzen a posztra.

Pukli István a mozgalomról és az összefogás szükségességéről beszélt. Szerinte azzal, hogy egy tanár felszólal a hibák javítása érdekében az a hatalom szemében bűn. Bűn, ha kockás inget húz. A hatalomnak még az is elfogadhatóbb, ha egy volt MSZMP-st hagynak irányítani! Csak az egységben, az együttműködésben van jövő, ha egymás ellen dolgoznak az emberek, akkor nem érhet el sikert senki.

A rendezvény következő részében Mikó András szavalt, majd a tanári kar megjelent tagjai számoltak be a tanári karon belül tapasztalható tarthatatlan helyzetről. A rendezvény zárásaként a 200-250 fős tömeg megkoszorúzta a Dobó szobrot.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!