2021. April 14., Tibor

Eger ügye

#eger #koronavírus #fertőzöttek #járvány

Kiderült, Eger lakosságát milyen arányban érintette a koronavírus-járvány

2021.3.2. 15:44

Egy évvel a járvány megjelenése és több hónapnyi levelezés után egy civil szervezetnek kiadták a településekre lebontott adatokat.

Noha a koronavirus.gov.hu-n folyamatosan közlik, az egyes megyéknek hány fertőzöttje volt már a járvány kezdete óta, a településszintű adatokat nem szokták közzétenni, így nem kaphatunk igazán részletes képet az ország fertőzöttségéről. (Az egri járványhelyzetről annyi tájékoztatást szoktak adni, hogy Nyitrai Zsolt péntekenként általában közli a helyi aktív esetek éppen aktuális számát, amiből viszont az nem derült ki, hányan is fertőződtek meg a városban, amióta tart a járvány.)

 

A Társaság a Szabadságjogokért próbálta adatigényléssel megszerezni a fertőzöttségi adatokat járásonkénti bontásban, azonban november elején a Nemzeti Népegészégügyi Központ azt közölte a jogvédő szervezettel egy – Müller Cecília által aláírt – levélben, hogy nem állnak rendelkezésükre ilyen adatok. Annak ellenére, hogy egyébként közben a tisztifőorvos az Operatív Törzs tájékoztatóján arról beszélt, hogy már szinte nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus – amivel elég egyértelművé tette, hogy ismerik a településszintű adatokat. Nem sokkal később aztán publikáltak is a járványügyi oldalon egy térképet, amin jelölték azokat a településeket, ahol volt már igazolt fertőzött.

 

A K-Monitor november november óta próbálta megszerezni a települési szintre lebontott koronavírus-fertőzöttségi adatokat, amiket idén februárban, többkörös levelezés nyomán kaptak meg a tisztifőorvostól. Bár nem részletes az adatbázis, így a járvány helyi alakulása nem derül ki belőle, az viszont igen, hogy tavaly március és idén február közepe között összesen hány fertőzött volt az egyes városokban. Az Átlátszó térképeket is készített az adatbázis alapján.

 

Az elsőn az egyes településeken regisztrált fertőzöttek száma látható. Február 14-én Budapest 72.340 fertőzöttnél járt, amivel magasan a legtöbb esetet regisztrált település, a fővárost pedig Debrecen (9215 fő) és Szeged (7602 fő) követte. Egerben február közepéig 2345 esetet regisztráltak. (Az egyes települések adatai az Átlátszó oldalán, vagy a K-Monitor által közölt adatbázisból kikereshetők).

fertőzöttségi-térkép01

Az Átlátszó cikkében egyébként megjegyzik, hogy összesen 69 olyan település van, ahol február közepéig nem találtak fertőzöttet, és mindegyik 500 főnél kisebb lélekszámú. Ezzel 98 százalékra nőtt a fertőzött települések aránya (Ezeket is jelölték egy külön térképen, amely az eredeti cikkben elérhető).

 

Emellett azonban ábrázolták azt is, hogy az egyes településeken a lakosság hány százalékát tették ki a fertőzöttek. Ezáltal pedig egy egészen másféle térkép rajzolódik ki. Ebben az esetben nem a nagy lakosságú városoknál, hanem az ország keleti településeinél jelennek meg nagyobb értékek. Egerben 4,45 százalék volt az azonosított fertőzöttek aránya.

fertőzöttségi-térkép02--

Vannak egyébként olyan városvezetők, akik a közösségi oldalukon nyilvánosságra hozzák a településeiket érintő, aktuális adatokat. "Lehet, hogy a kormány nem akar rossz híreket, nekünk viszont fontos, hogy jelezzük az itt élőknek, továbbra is fontos a szabályok betartása, hiszen a baj, a veszély itt van a közvetlen közelükben" – nyilatkozta egyikük a Népszavának.

 

A lap több polgármestert is megkeresett, és rákérdeztek, honnan szerzik be az adataikat, ha az Operatív Törzs, a kormány vagy az országos tisztifőorvos nem adnak ki települési statisztikákat. A városvezetők mindegyike saját kórházi, illetve hivatali forrásaira hivatkozott, s állították, időigényes, sok munkát igénylő feladat az aktuális statisztika összeállítása. A megkérdezett polgármesterek ugyanakkor azt is kérték, ne írák le településeik nevét, ugyanis elmondásuk szerint az illetékesek nem nézik jó szemmel adatmegosztásaikat, és nem szeretnék, ha városuk valamilyen kárát látná, hogy nyilatkoznak.

 

(Képek forrása: adatujsagiras.atlatszo.hu; indexfotó: unsplash.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló