2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Politikai harc az egri színházért: Oroján genderlobbizik, felbukkant Vidnyánszky neve is

2019.11.30. 00:00

Az egri teátrum igazgatói pályázatai miatt kialakult politikai huzavona lassan megérne egy tragikomédiát.

 

Az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói székére heten is jelentkeztek. A pályázatokat bíráló bizottságban többségben voltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának, illetve tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak a delegáltjai, így az ő akaratuk érvényesülhetett. Az egri önkormányzati delegáltjai – az Egységben a Városért Egyesület képviselője, Mirkóczki Zita és Berecz Mátyás alpolgármester – a bizottsági ülést követően azt nyilatkozták, hogy politikai döntés született.

 

Mirkóczki Zita azt is elmondta, "kezdettől fogva az EMMI-vel és Vidnyánszky Attilával folytatott tárgyalások során a szakmai alapon nyugvó kompromisszumra törekedtünk", éppen ezért a döntés csalódás a városvezetés számára, de ők és a közgyűlés többsége is elkötelezett abban, hogy kizárólag a szakmailag legjobb jelöltet támogatja. (A magyar színházi világ több jelentős tisztségét is betöltő Vidnyánszy emlegetése egyébként azért érdekes, mert neki az egri teátrum ügyéhez elvileg nincs köze.)

 

Nem a legjobb pályázatot támogatták?

 

Portálunk úgy értesült, hogy szakmai szempontból Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendező-színművészének pályázata bizonyult a legjobbnak, ennek ellenére a bizottság többsége Blaskó Balázs jelenlegi direktort támogatta. A Magyar Narancs ezzel kapcsolatban megkereste Szőcsöt, aki így nyilatkozott a lapnak: "Örvendetes, hogy a pályázatomat nagyra értékelte a bizottság, de nem tudom, mi következik. Ez az első eset, nem volt még példa rá tudomásom szerint, hogy ilyen konfliktus alakult ki. "Arra a kérdésre, hogy érzékelt-e politikai nyomást a pályázata kapcsán, határozott nemmel válaszolt.

 

A Gárdonyi igazgatója a képviselők nyilatkozataira azt reagálta, hogy "politikai döntésről beszélnek, miközben egyedül ők voltak politikusok a bizottságban, a többiek a szakma képviselői voltak".

 

Blaskó Balázs (Fotó: gardonyigezaszínhaz.hu)

 

"Egyáltalán nem tartom életszerűnek, amit állítottak, hogy miközben a riválisom pályázatát találta a legjobbnak a testület, ezután mégis az én pályázatomra szavaztak" – jelentette ki Blaskó Balázs. Felidézte, hogy Mirkóczki Ádám polgármester – aki maga is jelen volt a bizottság ülésén – korábban többször is kijelentette, hogy el fogja fogadni a testület döntését. "Szeretném azt hinni, hogy betartja korábbi vállalását" – tette hozzá a színházigazgató.

 

Blaskó Balázs furcsának tartja Vidnyánszky emlegetését is. "Milyen minőségben egyeztetett volna vele, hiszen ő nem volt tagja a bíráló bizottságnak. Milyen szakmai egyeztetés folyhatott egy amatőr tánctanár és politikus (azaz Mirkóczki Zita – a szerk.) és Vidnyánszky között?" – kérdezte. Szerinte "nagyon apolitikus, a diplomáciát félresöprő" viselkedés Vidnyánszkyra hivatkozni. Illetve felvetette, hogy talán "a két egri képviselő éppen azért beszél politikai nyomásról, mert az általuk kötött politikai háttéralku nem valósult meg a bizottság döntése során".

 

Eltérő koncepciók

 

Az Egri Ügyeknek korábban azt nyilatkozta Blaskó, hogy egy vidéki színháznak egyetlen lehetősége van: a népszínházi küldetés, azaz minden közönségréteget meg kell tudnia szólítani. Mint mondta a színházban az operettek, a musicalek, zenés vígjátékok a legkeresettebbek. Ezzel szemben Mirkóczki Zita a portálunknak adott interújban azt mondta, szerinte meg kellene mutatni, "nem csak egyféle színházat tudunk csinálni". Emellett szerinte fiatalításra lenne szükség a színházban, több diplomás színészre és nevesebb rendezőkre.

 

A Magyar Narancs cikke alapján az utóbbi elképzeléshez közelebb van az, amit amit Szőcs Artur képvisel szakmailag – a lap felidézi a rendező-színművész boon.hu-nak adott interjúját, amelyben azt nyilatkozta, hogy sokszínű színházat szeretne csinálni Egerben.

 

A Fidesz a genderlobbitól félti a színházat

 

A színházigazgatói pályázatok ügyében időközben megszólalt Oroján Sándor egri Fidesz-frakcióvezető is, aki szerint a törvény arra kötelezi a közgyűlést, hogy elfogadja a pályázati bizottság döntését. A Facebookon közzétett videójában ugyanakkor megemlítette, hogy Kásler Miklós humánminiszter és Mirkóczki Ádám polgármester külön megegyezést is köthet a direktor személyéről. (Ennek hiányában ugyanis az állami támogatást nem folyósítják a színháznak.)

 

Szőcs Artur (Foró: muut.hu)

 

Oroján azt is egyértelművé tette, hogy Szőcs kinevezését nem támogatná. Azt leszögezi, hogy "őt igazán közelről nem ismerem, közelről a szakmai munkásságát sem", de mintegy ellene szóló érvként elmondja, hogy "Miskolcon együtt dolgozik azzal a színházigazgatóval, Béres Attilával, aki 2002-ben Medgyessy Pétert, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltjét készítette fel az Orbán Viktorral való vitára". Majd a fideszes politikus reagált Szőcsnek arra a kijelentésére is, hogy "sokszínű" színházat szeretne. "Ez a szó nagyon sok mindent jelenthet, de azért a genderlobbi vérzivataros éveiben nekem ettől egy kicsit borsódzik a hátam" – jelentette ki Oroján.

 

Hogy egyébként Szőcs maga is a "genderlobbizásra" gondolt-e a sokszínűség emlegetésével, azt nem nehéz eldönteni a már említett interjúban elmondott gondolatai alapján:

 

Milyen színházat szeretne csinálni Egerben?

 

A sokszínűségben hiszek. Mondok egy példát: az abszurd egyik legjelentősebb képviselője Ionesco. De amikor a Marica grófnőben a bonviván arról énekel, hogy nem énekel, az ugyanolyan csodálatosan abszurd, mint ha Ionseco írta volna. Minden műfajhoz kellő fegyelemmel és tudással kell nyúlni, és akkor a néző, aki fenntartással ült be az operettre, mert „ne már, ez csak egy operett!”, előadás után azt mondja majd: nem is gondoltam, hogy ez ilyen is lehet. A görög tragédiával ugyanez az élmény előhívható. Minden műfajt ki kell próbálni, ahogyan Miskolcon is tesszük.

 

 

(Indexkép: visiteger.com)

 

Blaskót jelölte a kormányoldali többség a Gárdonyi élére, de Szőcs pályázata bizonyult a legjobbnak

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló