2024. április 19., Emma

Eger ügye

Bezárnak egy egri ovit, de a szülőket erről eddig elfelejtették tájékoztatni

Kondor András 2019.11.30. 00:00

Az eset kicsit hasonlít a Hunyadi körüli botrányra.

 

Az utóbbi napokban több szülő jelezte portálunknak, hogy nem értik, miért most zárják be azt az egri óvodát, ahová a gyerekeik járnak, és hogy eddig senkitől sem kaptak semmiféle érdemi tájékoztatást. A Ney Ferenc Óvoda Zöld Liget Tagóvodájáról van szó, amelyet információink szerint heteken belül kiüríthetnek és elkezdhetik lebontani vagy átépíteni úgy, hogy a gyerekeket a város más intézményeiben helyezik el. A szülők furcsállják, miért az óvodai szezon elindulása után kellett ezt közölni velük.

 

Egy kicsit visszakanyarodva: még 2016-ban jelentette be az önkormányzat, hogy uniós forrásból felhúznak két új óvodaépületet, erről mi is beszámoltunk nagy-nagy lelkesedéssel. Ebből az egyiket a Pozsonyi és az Ifjúság utca sarkára tervezték, ahová a lajosvárosi Zöld Liget ovi gyerkőcei mehetnek majd. A korábbi tervek szerint már 2018 nyarára el kellet volna készülni az új ovival, de ebből nem lett semmi. A közel 400 millió forintos beruházás így jócskán csúszik, de egyelőre még azt sem tudni, pontosan mikorra lehet kész az óvoda új épülete, ahol elvileg irodahelyiségek is lesznek majd, melegítőkonyha, napkollektorok, modern játszótér, illetve négy csoportszoba, ahol elhelyezik a közel száz gyereket.

 

Ha jól értjük, a dolgok menete az lett volna, hogy az egész elkészül idén nyárra, a gyerekek szép rendben átmennek az új oviba, a régit lebontják, átépítik vagy csak azbesztmentesítik, és mindenki boldog. Ehelyett most az a helyzet, hogy nincs új ovi, a régiből kizavarnak mindenkit, a gyerekek meg mehetnek szanaszét a város többi intézményébe.

 

Miért nem szóltak eddig?

 

„Az egészben számunkra az felháborító, hogy eddig nem tájékoztattak minket. Pletykákból tudunk szemezgetni, amikor az óvoda alkalmazottait kérdezzük, csak annyit szólnak, hogy ők nem mondhatnak semmit” – mesélte az egyik szülő. A szülők között terjedő pletykák szerint a gyerekeket a város több pontján helyezik majd el, döntő többségében óvodákban, de az is felmerült, hogy olyan épület is van a listán, amely jelenleg üresen áll, és most akarják kialakítani egy csoportnyi gyerek befogadására.

 

Úgy tudjuk, a Köztársaság téri épület helyén egy egészségügyi centrumot építtet a város, de az óvodafejlesztésről nem sokat hallani. A napokban volt az egri közgyűlés Városi Szociális és Családügyi Bizottságának ülése, ahol éppen az egri óvodahelyzetről is tárgyaltak, információink szerint ott voltak az egri ovik igazgatói, de szóba sem került a Zöld Liget és az áthelyezések ügye. Arról azonban szó volt, hogy az egri óvodák elég nagy kihasználtsággal működnek, így biztosan nem lesz egyszerű szétszórni a Zöld Liget gyerkőceit.

 

A portálunkhoz eljutott információk szerint péntek késő délután tartanak egy rendkívüli szülői értekezletet, ahol elvileg bejelentik, mi is fog történni az elkövetkezendő hetekben. A már szeptember vége felé közeledő időponttal az a probléma – világított rá portálunknak egy szülő –, hogy például azokkal a kicsikkel, akiket szeptemberben kezdtek el beszoktatni, most hamarosan kezdhetnek mindent elölről.

 

„Kegyetlennek érzem ezt az egészet velük szemben, hiszen most kezdik megszokni ezt az egész ovi dolgot, most kezdenek megbarátkozni egymással, megszerették az óvónéniket, a helyet stb. Erre most pár hét múlva kezdjük elölről velük ezt az egészet?! Miért nem voltak képesek bevállalni szeptember elejétől? Az oviban mindenki azt állítja, hogy most hétfőn tudták meg, mi fog történni, de az önkormányzatnál azt mondták az egyik anyukának, hogy már ki van adva a bontási engedély 5 hét múlvára. Ezért nehezen hiszem el, hogy a városi óvodavezető nem tudott róla” – nyilatkozta portálunknak egy édesanya.

 

A másik új ovi sem épül

 

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy minden bizonnyal a pénteki értekezleten mindenkit igyekeznek majd megnyugtatni, és minden bizonnyal egy gyerek se marad ovi nélkül, de ez az egész szitu kísértetiesen hasonlít az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola esetéhez, ahol az iskolakezdés után kezdték el átépíteni a suli egy részét, amely következtében az osztályok több mint felének máshol kellett helyet találni. Különösen érdekes, hogy valamiért a már egy ideje folyamatosan beázó iskolát azután kezdték el átépíteni, hogy a sajtóban megjelentek fotók arról, hogy a vizes falak már-már életveszélyesek.

 

Egyébként a 2016-ban beígért másik ovi épülete sem tart sehol. A Kertész utcai volt hajléktalanszálló területére tervezett intézményre is közel 400 millió forintot szán Eger, ez is nagyrészt uniós pénzből épülne, és itt is idén július adták meg a tervezett átadás idejének, amely persze, késhet, van ilyen, de nehéz úgy bizakodónak lenni, hogy még el sem kezdték a munkákat.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló