Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző
Az Egri Magazin két, Mirkóczki Ádám polgármestert annak terjesztésétől eltiltó határozat ellenére is az egriek postaládájába az ún. város ezetés tevékeny közreműködésével is bedobált különkiadásának egyikéhez sincs köze az Egri Magazint alapító, annak kiadásáért felelős Média Eger Kft-nek. Az egerhirek.hu portálnak Kereki Gergely ügyvezető igazgató azt mondta, hogy a visszaélésről bejelentést tettek a médiahatóságnál.
A különszámok első körben az önkormányzat saját weboldalán, az eger.hu-n voltak elérhetőek. A Helyi Választási Bizottság Pál György (DK-MSZP-P-Momentum) polgármester-jelölt bejelentése alapján első fokon egyhangúan megállapította a jogsértést és előírta, hogy a digitális terjesztést követően a különszámok sem kerülhetnek terjesztésre. A Területi Választási Bizottság ezt a döntést megerősítette, azonban ennek ellenére azok terjesztésében beszámolónk szerint maga Spisák György aljegyző, Minczér Gábor alpolgármester is aktívan részt vett, ami teljesen szembe megy a tiszta választások követelményével.
Az egerhirek.hu megkereste az Egri Magazint alapító és kiadásért felelős Média Eger Kft. jelenlegi ügyvezetőjét, hogy megtudják, ki a felelős a kiadvány megjelenéséért. Kereki Gergely kijelentette, hogy az Egri Magazin megjelenését még 2022 őszén, forráshiányra hivatkozva függesztette fel a Média Egert 100%-ban tulajdonló önkormányzat. A mostani két különszámról – amely mind arculati elemeiben, mind logójában tökéletesen megegyezik a Média Eger tulajdonában álló Egri Magazinnal – maguk is az internetről értesültek.
„Ennek a két különkiadásnak sem a szerkesztésében, sem a tartalmának a kialakításában, sem a kiadásában vagy a terjesztésében a Média Eger Kft. nem vett részt és tudomása sem volt róla.” – állította a lapnak Kereki Gergely.
Az ügyvezető azt mondja, hogy a visszaéléssel kapcsolatban megkeresték a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot és hivatalos állásfoglalást kértek az ilyenkor szokásos teendőkről.
Nagy a baj a TV-nél, mert hiába a közgyűlési határozat Mirkóczkiék nem fizetnek nekik
A portál közzétette a tulajdonos önkormányzathoz és a képviselőkhöz intézett levelét is, amelyben arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat többszöri kérésük ellenére sem fizette ki azt a támogatást, amit a közgyűlés döntése biztosított a működésükhöz.
„Tájékoztatom Önöket, hogy mivel az elmúlt hónapokban – többszöri jelzésünk, indítványuk és erőfeszítésünk ellenére – nem sikerült megnyugtatóan rendezni a cégünk 2024. évi működéséhez szükséges források kérdését, illetve az érvényes és hatályos támogatási szerződésben rögzített havi részletek sem kerülnek határidőben folyósításra részünkre – a 2024. május havi támogatási összeget sem kaptuk meg a május 5-i folyósítási határidő ellenére – valamint a rendkívül magas túlóraszámok –amely meghaladja idén az 1200-at, májusban a 300-at – együttesen teszik szükségessé társaságunk napi gyártási-, munkarendjének azonnali módosítását, az élőmunka radikális csökkentését.”
A fentiekre tekintettel az ügyvezető úgy határozott: a MÉDIA EGER Nonprofit Közhasznú Kft. 2024. június 1. napjától kizárólag hétköznap 08:00 óra és 16:00 közötti időtartamban végez stúdión kívüli tevékenységet, illetve a hétvégi forgatásokat is átmenetileg szünetelteti.
Vélhetően önkormányzati forrásból lett finanszírozva a kiadvány, több millió forintba is kerülhetett, ami éppenséggel a bajba jutott Média Eger Kft-nek is jól jött volna.
indexkép: facebook