súlyos testi sértés
Verekedésbe torkollt a baráti iszogatás Horton, a házigazdának az orra is betört
| Riasztó
Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség egy hatvanadik életévében járó ecsédi férfi ellen, aki tavaly ősszel súlyosan bántalmazta nála hét évvel idősebb ismerősét Horton – tájékoztatta az Egri Ügyek...
Eldurvult a vita a boldogi utcán: egy férfi bozótvágóval esett neki az ismerősének
| Riasztó
A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályagarázdaság és súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen, akinek az ügyéről portálunk is beszámolt...
Ásóval, kapával, bottal estek ismerőseiknek a fiatal férfiak Kálon, egy embert majdnem megöltek
| Riasztó
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság és testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt vett őrizetbe két férfit – számolt be a police.hu.
A rendőrségi honlap közlés...
Elképesztő történet: kiraboltak, majd bezártak és megkínoztak egy fogyatékkal élő férfit Kiskörén
| Riasztó
Az ügyészi váddal egyezően minősítette ítéletében a járásbíróság azoknak a terhelteknek a cselekményét, akik 2019 áprilisában raboltak ki, tartottak fogva, majd kínoztak és szégyenítettek meg egy f...
Letartóztattak egy férfit a hevesi családi balhé miatt, amiben lapát és szerszámnyél is előkerült
| Riasztó
Egy hónapra elrendelte a letartóztatását az Egri Járásbíróság annak a férfinak, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyi...
Súlyosan megsérült a Tarnaleleszen megvert férfi – Már őrizetbe vették a támadóját
| Riasztó
Az Egri Ügyek is megírta, hogy a napokban felkerült az internetre egy Tarnaleleszen készült videó egy férfit ért támadásról. A felvételen az látható, hogy az illetőt valaki egy férfit rugdos, kö...
Arccsonttörés lett a vita vége Füzesabonyban
| Riasztó
Eredményes közvetítői eljárás lefolytatása után megszüntette a büntető eljárást a Füzesabonyi Járási Ügyészség azzal a 62 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron súlyos sérülést okozott egy ism...
Lindának képzelte magát, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott egy nő egy gyöngyöshalászi büfében
| Riasztó
A Gyöngyösi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy huszonéves nő ellen, aki tavaly nyáron nagyon rövid idő alatt elég csúnyán elintézett egy férfit egy gyö...
VIDEÓ – Részegen összeverte barátnőjét, majd késsel fenyegetőzött egy férfi Jobbágyiban
| Riasztó
Vasárnap este brutálisan megverte barátnőjét, majd késsel kezdte el fenyegetni a helyieket egy ittas férfi Jobbágyiban, derül ki a TV2 híradójából.
A nővel egy közös italozás után vesztek ös...
Beverte a másik orrát az egyik egri sörözőben, most megkapta a büntetését
| Csarnó Ákos | Riasztó
A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint, aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkö...