2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#garázdaság #boldog #súlyos testi sértés #bozótvágó

Eldurvult a vita a boldogi utcán: egy férfi bozótvágóval esett neki az ismerősének

2021.01.28. 12:06

Az ügyészség elé került az ügy.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályagarázdaság és súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen, akinek az ügyéről portálunk is beszámolt.

 

A 43 éves férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2020. július 25-én 12 óra 30 perc körül Boldog egyik utcájában vitatkozott ismerősével, majd az autójából elővett egy bozótvágó kést és azzal támadt rá. A bántalmazott az alkarján sérült meg.

 

Ez volt a támadó fegyvere:

bozotvago
Fotó: police.hu

A rendőrök Hatvanban, a Boldogi úton fogták el B. Józsefet, továbbá a gépkocsijából lefoglalták a bűncselekményhez használt eszközt.

 

A police.hu csütörtöki közlése szerint a nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló