Kigyulladt a szarvaskői lovastábor
Furcsán alakul ez az iskolaőr-program-projekt. Bár Horváth László, szűkebb hazánk egyik országgyűlési képviselője naponta emlékezteti követőit a „sikerre”, hangsúlyozva, hogy „rend a lelke mindennek”, úgy tűnik, kisebb kavics került a gépezetbe az iskolaőrök szolgálatba állítása kapcsán – legalábbis a sajtóban megjelent hírek szerint.
Nevezetesen: olyanok is „kaptak” iskolaőrt, akik nem is kértek.
Ne legyünk szigorúak, akkor sem, ha poroszos nevelési elveket vallanánk: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Félrecsúszott egy-két cella az excelben, előfordul az ilyesmi, kár is lenne erre több szót pazarolni.
De.
Az mindenképp sajátos – ha úgy tetszik – unortodox megoldás, hogy amelyik iskola nem önszántából került fel az iskolaőr-program listájára, az nem kerülhet ám le róla csak úgy egyszerűen. Itt nincs garanciális ügyintézés, nincs elállási jog, nincs tizennégynapos pénzvisszafizetési garancia. Ez kérem nem egy webáruház.
Ez, kérem, nem olyan, mint a régi viccben a medve listája, amiről csak úgy le lehetett húzni a nyuszikát. Nem. Aki nem kér iskolaőrt, annak ezt írásban jeleznie kell a Belügyminisztériumnak. De nem ám csak úgy, hogy köszi, de mi nem kértünk és nem kérünk. Dehogyis. Indokolnia kell, hogy neki miért nincs szüksége iskolaőrre. És az indoklás alapján aztán majd a Belügyminisztérium eldönti, hogy akkor legyen-e az adott intézményben iskolaőr, vagy sem.
Tehát nem az intézmény vezetője dönt, esetleg a tantestülettel egyeztetve, áh, az maga lenne a liberális fertő. Elvégre hogy venné ki magát, hogy maguk az érintettek döntsenek az őket érintő kérdésben. Kicsiség, hogy esetleg ők ismerik az intézményüket. Hablaty, sőt lárifári, de ilyet ugye a NER nem mond, jobban cseng a teszetosza meg az elméleti ember, mint szitokszó. Ez is beszédes, de ne kalandozzunk el: az üzenet világos. Ne tessenek az igazgató hölgyeknek és uraknak ugrabugrálni, mert „ott fönt” mégiscsak jobban tudják. Ezt. Is. Gyanítom, nem sok igazgatónak támad most hirtelen nagy kedve iskolaőr-ügyben (vagy bármi másban) ujjat húzni a fenntartójával. Amelyik direktor meg mégis megtenné, az majd megtanulja, hogy a döntések hol születnek. Ő majd mély tisztelettel indokol, aztán a Belügyminisztériumban valaki elolvassa az indoklást, és meghozza a tökéletes döntést. (Persze a szakma bevonásával, elvégre itt szakma van, nem holmi feudális hierarchia – már, ha ezt akarja jelenteni, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartóval egyeztetve hozza meg a döntést a BM.)
A vasalódeszkák és kórházparancsnokok országában azért ennek van egy sajátos árnyalata.
A kedvencem mégsem ez, hiszen ez maga a NER, megszoktuk, ami egyébként világraszóló szégyen – a NER maga is, az meg végképp, hogy megszoktuk –, de újdonság ettől még nincs benne.
A személyes kedvencem a lehetőséget meglátó egri iskola, amelyik úgy gondolta: ha már portást hiába kér, pedig nagyon hiányzik már jó ideje, majd kér iskolaőrt – elvégre azt „adnak” most –, aztán majd megbeszélik az iskolaőrrel, hogy a szolgálati helye tulajdonképpen és valójában a portásfülkében lenne.
Ez azért túlmutat a NER összes keretén. Szerintem erre a „majd mi megoldjuk okosba'” típusú ungarische wirtschaftra még a nemzet miniszterelnöke és egyúttal legfőbb nemzetkarakterisztikai szakértője, a néplélek és a gazda-archetípus avatott szaktekintélye is megnyalná a szája szélét.
Portásnak akarja használni az iskolaőrt az egyik egri suli
