2024. március 28., Gedeon Johanna

Vélemény

Az egri Fidesz házhoz hozta a politikai cirkuszt, majd jól megtapsolták magukat

Dr. Csarnó Ákos 2019.11.30. 00:00

Hazudozás, kötelezettségszegés, méltatlanság. Lehet válogatni a csütörtöki egri közgyűlés menüjéből.

 

Régen látott már olyat az egri Városháza, hogy komplett frakció vagy pártok képviselői állnak fel, és hagyják ott a tanácstermet. Az eddigi politikai színjátékokat látva ez csak idő kérdése volt, bár azt talán nem sokan gondolták, hogy ez az idő egy éven belül be is következik. Alig 11 hónappal a Fidesz elbukott egri önkormányzati választása után a képviselők egy csoportja nem vett részt az önkormányzati munkában, mi több, még a közgyűlés is határozatképtelenné vált miattuk.

 

Könnyű mindig a másikra mutogatni, és az is tény, hogy a választási vereséget a mai napig megemészteni képtelen fideszes képviselők és a városvezetés között feszült a hangulat, ez pedig rendre éles csörtékhez vezet. Így nem is csoda, hogy az előző éra közgyűléseinek hangulata inkább hasonlított egy lehalkított fekete-fehér tévé háttérzajához, miközben a távirányító végig csakis Habisék kezében volt. De az, ami csütörtökön történt, régóta példátlan Egerben.

 

Az egri közgyűlésnek 18 tagja van a polgármesterrel, az alpolgármesterekkel és a képviselőkkel együtt. Ahhoz, hogy a legalapvetőbb döntések megszülethessenek, a testület fele plusz egy főnek kell jelen lenni a tanácskozásokon. Ez tíz főt jelent Egerben. Információink szerint Pócs Alfréd képviselő kórházi tevékenysége miatt nem tudott eleve részt venni a csütörtöki ülésen, míg Keresztes Zoltán momentumos városatya karanténba került. Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) sem vett részt az ülésen az elejétől fogva, így eleve csak 15 fővel kezdődött a nap.

 

A napirend előtti felszólalások megtörténtek, majd több napirendi pontot visszavontak (ez is vezetett később a fideszes reakcióhoz), és érezni lehetett a levegőben, hogy feszül a húr. Mind a városvezetés részéről, mind a helyben ellenzékbe szorult Fidesz és Mi Hazánk Mozgalom képviselőinél egyaránt. Nyilván nem tetszik Orojánéknak, ha a jól kigondolt kommunikációs panel elpuffogtatása helyett kihúzzák a szőnyeget a lábuk alól és visszavonnak egy előterjesztést. Ám még jobban elkeserítő lehet, ha a saját előterjesztéseit veszik le a napirendről. De ilyet látott már a világ. Majd legközelebb újra elő lehet venni.

 

Aztán a 6. napirendi pontnál eltörött a mécses, és a Fidesz-frakció egy emberként kivonult az ülésteremből. Demokráciáról, ülésvezetésről, sérelmekről beszélt Oroján Sándor frakcióvezető. Ez a lépés önmagában még nem lett volna elég a közgyűlés berekesztéséhez, „csak” pusztán elmentek ebédelni, szabadságra stb. a megsértődött képviselők, így aztán csak 10 képviselő maradt a teremben.  A 6. napirend megszavazása után azonban Pápai Ákos képviselő is bejelentette távozását. indokolásul ő is a demokráciát, vagyis annak hiányát és a közgyűlés színvonalát hozta fel. Az ő távozásával 9 főre csökkent a képviselő-testület, ami a fentebb mutatott matek alapján az ülés végét jelentette.

 

Aznap így a maradék huszonvalahány napirendi pontot nem tudták megtartani, a lakossági felszólalás is dugába dőlt. Nem sikerült határozni így egyebek közt a parkolóházról, nem sikerült az állatvédők alapítványának ügyét rendezni, nem sikerült a műanyaghasználattal kapcsolatos előterjesztést sem megszavazni.

 

Azt mindenki vérmérsékletétől függően eldöntheti, hogy jól tették-e a kivonuló képviselők, hogy leléptek, igazuk volt, a sérelmeik valósak voltak-e vagy sem, azonban egy súlyos hibát mindenképpen vétettek. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdése értelmében a képviselő köteles a testületi üléseken megjelenni, a képviselő-testület munkájában és döntéshozatali eljárásában részt venni. Tök mindegy, hogy milyen vélt vagy valós hazugságcunamit kap a képviselő a nyakába. Ezért akár a törvény értelmében a kötelezettségeit megszegő önkormányzati képviselő megállapított tiszteletdíját, természetbeni juttatását a képviselő-testület legfeljebb tizenkét havi időtartamra csökkentheti, megvonhatja.

 

Eléggé vékonyka ez a felelősség. Sokkal elkeserítőbb az, hogy milyen az egri közgyűlés hangulata, és milyen komolyan veszik a választott képviselők a munkájukat.

 

Határozatképtelenné vált és félbeszakadt az egri közgyűlés

Csak néhány napirendi pontig jutottak, azután a távozó képviselők miatt határozatképtelenné vált az ülés. 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló